Az úgy volt, hogy az öcsémék kerti party-t rendeztek. Már megint. Tudom, tudom, déja vu-d van. Hogy mi mindig bulizunk és ráadásul hangosan. (A pasas a mögöttünk lévő házból, aki ránk hívta a rendőrséget mindenesetre így gondolta. Pedig mondtuk neki, inkább jöjjön, mulasson velünk, de az Istennek sem akart...) Az apropót ezúttal a sógornőm születésnapja adta. Mert apropó szerencsére mindig akad. (Ha valaki kíváncsi rá, pár napon belül lesz az enyém is. Amennyiben meg szeretnél lepni valamivel, lennének ötleteim a de Buyer mandolintól a Le Creuset edényekig. Csak úgy mondom... )

Nos, a buliban ott volt a számolatlan szomszédból álló szokásos kibuc, róluk már írtam néhányszor, meg persze a barátok. Sokan. Sütögettünk és közben arról beszéltünk, hogy másnap reggel hogy fogjuk majd Schwarz-ot, a ház félvad macskáját becsalogatni az állatvédőktől kapott csapdába, hogy elvigyük az orvoshoz, ugyanis a látszólag visszafogott cica rászokott arra, hogy kéthavonta bekapja a legyet, és ez azért mégis csak tarthatatlan. Most is terhes, de nagyon. Szóval időpontja lett a macskanőgyógyásszal, mi pedig némi pálinka társaságában szőttük a haditervet, miként kapjuk el a vadat, hogy aztán örökre megfosszuk szegényt a nőiességétől. Valahol éreztük, hogy kitolunk Schwarz-cal, ezért úgy döntöttünk, a csapdába kárpótlás gyanánt némi lazackaviárt teszünk majd. Ha már meddő asszonyt csinálunk belőle, legalább tegyük stílusosan!

Másnap korán keltem, és rohantam az öcsémékhez, le ne maradjak a vadmacska vadászat izgalmas részleteiről. Mire odaértem már túl voltak rajta. Íme, a kisfilm arról, ahogy a macska bemegy a ketrecbe...
....És arról, amikor kijön úgy, hogy a csapóajtó meg sem mozdul.

Nem fog kelleni valakinek néhány rusnya kismacska???

Na, de térjünk rá az este gasztronómiai részére! A téma amolyan nyárbúcsúzatóként (hetek óta búcsúztatjuk a nyarat...) ismét sütögetés volt. Már letettem arról, hogy az öcsémmel vitatkozzak, milyen is a tökéletes pác, így inkább a köretet és a süteményt vállaltam magamra. Krumplisalátát csináltam, mézes-mustáros vinegrette-tel, mint a múltkor és narancsillatú, olíva olajos süteményt. Ebben a tésztában kellemesen érződik az olíva olaj, miközben meghatározóan, ám mégsem tolakodón dominálják a citrusfélék. Az eredeti recepttel ellentétben tettem bele némi blansolt, pirított mandulát és kacérkodtam az étcsokoládé gondolatával is, de Édesem barátnőm letiltott, mondván, hogy úgy már nem fog érződni az olaj íze. Azt hiszem, legközelebb azért mégis hozzáteszek majd 150 gr-ot.

Nu, és a recept. Ez sütemény és nem torta, de nem is ebéd utáni desszert. Remekül illik azonban tea mellé, reggelire, és büféasztalok választékába. Eredetileg csak naranccsal készül, én azonban egy narancs egy citrom mellett döntöttem.

2 kezeletlen héjú narancs (vagy bármilyen általad preferált citrusféle)
550 gr cukor
300 gr liszt
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1 csomag vanília vagy ha van 2 tk vaníliakivonat
csipet só
4 tojás
6 ek extraszűz olíva olaj
1/2 dl friss narancslé

1. Vágj le a citrusok tetejéből és aljából 1.5-1.5 cm-t. Negyedeld őket fel. Forralj 1.5 liter vizet és tedd bele a gyümölcsöket. Várd meg míg a víz újra felforr, vedd ki a narancsokat, a vizet pedig öntsd ki. . Ismételd meg az eljárást még kétszer, mindig friss vízzel.
2. Forralj 250 gr cukrot 1 l vízzel és tedd bele a már háromszor leforrázott citrusokat. Főzd őket addig, míg a héjuk megpuhul, kb. 30 percig. Hagyd, hogy kihüljön.
3. Bélelj ki egy 26 cm átmérőjű formát sütőpapírral és melegítsd a sütőt 180 fokra.
4. Keverd a lisztet a sütőporral, szódabikarbólával és sóval. Add hozzá a tajásokat, olajat és maradék cukrot.
5. Botmixerrel daráld nem túl finomra a citrusokat a szirup nélkül. Add hozzá a tésztához.
6. Süsd a masszát kb. 45 percig, először fóliával letakarva a süteményt. Fogpiszkálóval ellenőrizd, hogy átsült-e, hiszen minden sütő máshogy viszelkedik.
7. Még melegen kend alaposan, bőven be az egész süteményt a már kihűlt narancssziruppal.