Látogatóban Misinél, a Jacques Liszt pékségben

Szerző: Házisáfrány - 2012.12.06. 09:27 1 komment

A bolt

Elmondom, hogy volt, jó? Szóval a júniusi Budai Gourmet fesztiválon töltött paprikáztam a Bock Bistro standján. Kaptam hozzá kenyeret, meséset. Azt a fajtát, amiért simán eladod a lelked. Tudod, amelyik kívül olyan vastag héjú, ropogós, aranyszínű, belül pedig nedves, ragacsos, savanykás ízű és illatú a kovásztól óriási, puha, foszlós lyukakkal. Megkérdeztem a séfet, hogy ők sütik-e a remek pékárut, mire a srác hogy nem, egy haverja csinálja otthon, a saját kis lakáskája semmi extra sütőjében. Ilyet, lakásban??? Kérdeztem döbbenten, mert én is nagy kenyérsütő vagyok, de azért ez a vekni ha tetszik, ha nem, más dimenzió volt mint az én „hómméd” kísérletezéseim. Igen, mondta a séf, ócska kis otthoni sütőben! Nos, akkor még nem tudtam ki az, aki ezt bírja művelni néhány marék liszttel és egy kevéske vízzel, csak annyit, ha ilyen kenyereket tud sütni a kiskonyhában, meg kell ismernem.

Így történt, hogy felhívtam Misit, vadidegenként és gyorsan kértem tőle egy találkozót. Aztán dumáltunk és elmesélte a történetét. Hogy ő bizony nem „igazi pék”, sosem volt az. Eddig jogászként élte a mindennapjait, és elege lett belőle. Ezt mondjuk én, a marketinges Házisáfrány maximálisan megértettem, ugyanakkor Misivel ellentétben nekem még nem volt akkora bátorságom, hogy feladjam eddigi munkámat, és új szakmát kipróbálva fejest ugorjak a Nagy Ismeretlenbe. Misi viszont vagány volt, és „jogásznak mindig visszamehetek” felkiáltással, több társával összefogva megnyitotta aprócska, de annál tökéletesebb pékségét, a Jacques Lisztet.

kelesztő kosarak

A bolt az Apáczai Csere János utcában van a Vígadó után kicsivel, és bár még nincs cégér, én is majdnem elmentem mellette, már így is van csomó törzsvendége. A design-os, de nem túlcicomázott üzletben ott sorakoznak a csodás kenyerek halomban, és hogy sorban állás közben a vevő egy percig se unatkozzon, a péksütik a helyiség másik oldalán, ablakkal elválasztott látványkonyhában készülnek. A boltocska kvázi tökéletes, csak a könyöklők és a kávé-kakaó hiányzik, bár Misi szerint hamarosan az is lesz. Nos, szerintem onnantól kezdve az egész környék ott fog reggelizni!

Készül a baguette...

A minap mesélte nekem valaki, hogy egy pék ismerőse a kenyérgyári szajrét minden esetben telenyomja adalékanyaggal. Nem tudja, mi van az adalékban csak azt, hogy olcsóbb, mint a liszt és, hogy gyorsabban kész vele a kenyér, mint nélküle, így az az érdeke, hogy minél többet tegyen a szörnyűséges porból mindenbe. Ez elég ijesztően hangzik és ezért duplán volt jó látni, hogy „zsáklisztéknél” a pékáruban csak az van, aminek lennie kell. Van liszt, magyar is, olasz is, hiszen reform konyha ide, bio kenyér oda, a jó és ropogós kenyér titka akkor is csúcsminőségű búzalisztben rejtőzik. Tartósítószerről, állag és egyéb javítókról ebben az esetben szerencsére szó sincsen! Vannak itt rozsos és teljes kiőrlésű változatok az egészséges konyha kedvelőinek, tele mindenféle jóval. Nekem személy szerint az áfonyás-mogyorós vekni lett a kedvencem, bár ha Misi ilyen tempóban folytatja az új változatok kitalálását, hamarosan lesz majd másik is!

A mester csapkodós módszerrel gyúrja a baguette tésztát...

...Nekem meg naná, hogy nem megy... :-)

Persze mindig megírom, amikor kenyerekről van szó, hogy kelt tésztát gyúrni meditatív tevékenység, alkímia a konyhában, és hiszek abban, hogy a szeretettel készített kenyérnek hangozzék ez bármily szentimentálisan, akkor is lelke van. Hát, az itteni kenyereknek bizonyosan van, hiszen mástól nem lehetne ilyen külalakjuk, állaguk, illatuk, ízük. Nem mondom, hogy ez a legolcsóbb pékség a környéken, sőt, de legalább a tökéletes minőségben biztos lehetek. Olyannyira, hogy az ittlétem alatt készült baguette még 2 nap múlva is élvezhető volt és egy mezei fehérkenyértől azért ez nem kis teljesítmény!

drukkoltunk a tésztának...

Misi szerint még van hova fejlődni. Hát... Őszintén szólva én nemigen találtam kivetnivalót semmiben. Szerintem te is próbáld ki, ha úgyis arra járnál. Nem fogod megbánni.

Címkék: kenyér pékség kelt tészta

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr785098683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása