Zöldséges latkesz füstölt lazacos krémsajjtal, hanukára, vagy bármikorra

Szerző: Házisáfrány - 2014.12.11. 23:56 Szólj hozzá!

cukkinis_latkesz_2.jpgA párbeszéd meglehetősen furcsán indult:

-          Szia, Dani vagyok a séf.
-          Szia, én meg Házisáfrány a blogger.
-          Te tényleg blogger vagy?
-          Aha. Miért?
-          Csak mert én nem bírom a bloggereket, de te nem tűnsz annyira ellenszenvesnek.
…Nos, amikor ezt megbeszéltük, felvettem a kötényemet és elkezdtünk dolgozni…

…Szóval az úgy kezdődött, hogy Rebi megkért, találjak ki valami finomat a Mazel Tov hunuka-i rendezvénysorozatára. Osztottam, szoroztam, és úgy döntöttem, ha már hanukakor latkeszt szokás enni, csináljunk most is azt. Hogy nem tudod mi a latkesz? Na jó, elárulom. Mezei tócsni. Csak a zsidó hagyományban a neve más. Így már ismered-szereted te is, ugye? Persze attól, hogy a latkesz hagyományosan krumpliból készül, még lehet a dolgot turbózni. Így történt, hogy beterveztem egy klasszikus burgonyásat, tejföllel. Egy cukkínis fetasajtosat, mentás, fokhagymás görög joghurttal. Végül pedig egy zöldséges latkeszt, füstölt lazacos krémsajttal. A főpróba Danival, a séffel pedig azért kellett, hogy "lepszihodrámázzuk", milyenek is lesznek a kis tócsnikáim a bulin. Igazán finomak, de én egy kicsit még mindig izgulok. A séf nem. Nos, ez a különbség egy profi és egy blogger között.

A lényeg az, hogy ha te is megkóstolnád valamelyiket, várlak szeretettek a Mazel Tovban december 16-án kedden, este 6-tól. Ha nem lesz időd benézni, akkor ugyan lemaradsz egy jó kis buliról, de vigasztalásképpen íme a recept.

Ha tetszett a poszt, ide kattintva követheted Házisáfrány kalandjait a facebookon is!

zoldseges_latkesz_3.jpg

Zöldséges latkesz

1 kg burgonya
500 g répa
200 g fehérrépa
2-3 tojás
2-3 ek liszt
1 közepes fej hagyma
2 szál póré
só, bors
olaj a sütéshez

A mártáshoz

100 gr natúr krémsajt
100 gr tejföl
50 gr füstölt lazac
½ tk apróra vágott kapribogyó (elhagyható)
1 tk apróra vágott lilahagyma vagy snidling
1 tk citromlé

  1. Hámozd meg és reszeld le a burgonyát, ha van mandolinod (aprító géped, ami vékonyra szeletel), akkor azon, ha nincs akkor sima reszelőn. Pucold meg és reszeld le a gyökér zöldeket is ugyan így.
  2. Sózd le a burgonyát és a répákat, hagyd egy kicsit állni. Kb. 30 perc múlva préselj ki belőle annyi nedvességet, amennyit bírsz.
  3. Közben keverd a tejfölt össze a krémsajttal. Add hozzá a nagyon apróra vágott füstölt lazacot, a hagymát, kaprit és a citromlevet. Keverd össze, kóstold meg, és ha szükséges, ízesíts utána.
  4. Aprítsd fel a hagymát, karikázd a pórét.
  5. Keverd össze a hagymát a zöldségekkel, majd add hozzá a tojást és a lisztet.
  6. Hevítsd az olajat serpenyőben közepesen melegre.
  7. Adagold bele kanállal a tésztát. A kupacokat ne tedd egymáshoz túl közel és ne tégy a serpenyőbe túl sokat mert lehűl az olaj.
  8. Nyomkodd le a palacsintácskákat a serpenyőben hogy szabályos, nem túl vékony, nem túl vastag korongok legyenek. Optimálisan kb. 5 mm-esek.
  9. Süsd a krongok egyik oldalát, míg aranybarna és ropogós nem lesz, majd járj el ugyan így a másik oldalával.
  10. Papírtörlőn csöpögtesd le és azonnal tálald.

Címkék: krumpli zöldség vegetáriánus egypercesek zsidó konyha gyors vacsorák

A bejegyzés trackback címe:

http://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr776974771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!