Labneh sült céklával és pirított dióval- a Közel-Kelet és Kelet-Európa szexi találkozása

Szerző: Házisáfrány - 2015.11.26. 14:21 2 komment

labneh_1.jpg

Az úgy volt, hogy átjött Detti, mert a Házibuli 2-t játszották a TV-ben és azt ugye századszor is meg kell nézni, ha törik, ha szakad. Nyilván. Ha pedig úgyis átjött, gondoltam csinálok valami ételt, mert enni mindig kell, Detti meg amúgy is olyan pofátlanul vékony. Moziztunk hát és ismét megállapítottuk azt, amit Szonjácska barátnőm mindig szajkóz: régen minden jobb volt. A házibulik is.
…Vagy lehet, hogy elérkeztünk abba a korba, amikor az ember már csak az emlékeiből él???... ;-)

Nos, ami az ételt illeti, nem kellet sokáig tökölnöm, mit csináljak. Az alap ugyanis adva volt. A minap megdobott valaki pár üveggel a Kanálka cég gourmet chutney-jai és zöldséges befőttjei közül, gondoltam megnézem, mit tudnak. Kanálka aprócska üzem a román határ közelében egy párszáz fős településen, ahol a környékbeli asszonyok dolgoznak. A tulajdonosoknak az volt a célja, hogy megmutassák, egy elmaradottabb régióban is lehet sikeres vállalkozást üzemeltetni, a helyieknek sikerélményt biztosító munkát adni és minőségi produktumot előállítani. Ha az általam kóstolt termékekből indulok ki, ez egész jól össze is jött nekik!

A termékeik kivétel nélkül adalék és tartósítószer-mentesek, és ha megkóstolod őket, azonnal érezni fogod, hogy szeretettel készültek. Az üvegekbe kerülő zöldségeket és zöldfűszereket a környéken termesztik. Persze ez mind nem számítana, ha a cucc nem lenne finom. De az. Nagyon is. Fogtam tehát egy üveg mézes sült bébicéklát és egy sült fokhagymát, majd munkához láttam.

labneh_2.jpg

Főételnek egy tízperces sült fokhagymás, zöldséges kuszkuszt készítettem. Tényleg tíz perc alatt dobtam össze a meleg ételt, Jamie Oliver elbújhat, de ezt a receptet majd legközelebb osztom meg veled. Előételnek ugyanis felturbóztam a kedvenc közel-keleti joghurtsajtomat, a labneh-t Kanálka rettentően finom mézes sült céklájával és egészen zseniálisra sikerült! Imádom a Labneh-t az egyik kedvenc krémem, de a legvonzóbb tulajdonsága mégis az, hogy magától elkészül. Általában akad belőle a hűtőben, már írtam is róla, mert tökéletes szendvicskrém, de zöldségekkel tunkolva vagy magában is remek. Persze a lényeg mégis csak az, hogy Detti meg volt elégedve, hiszen a vendég véleménye mindig a legfontosabb, nem?

Nu, és akkor a recept. A Labneh.val szinte semmi munka nincs, egyetlen hátránya az, hogy előző este, lefekvés előtt kell „megcsinálnod”, hogy másnap kora délutánra a megfelelő állagot kapd.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

1 liter joghurt
100 gr Kanálka sült cékla
1 marék dió
1 csokor petrezselyem

olíva olaj

  1. Végy egy konyharuhát, vagy egy 50*80 cm-es gyógyszertári gézlapot. Ez utóbbit hajtsd ketté.
  2. Öntsd a joghurtot tálba és sózd meg. Ne nagyon, mert a víztelenítés alatt a harmadára fog zsugorodni és a só íze a végén jóval intenzívebb lesz.
  3. Bélelj ki egy szűrőt a textillel és öntsd bele a joghurtot. Kösd össze a textil sarkait és akaszd a joghurtot a konyhai csapra a mosogató fölé és hagyd békén 24-48 órán keresztül. Az elején még sok savó fog kicsöpögni belőle aztán egyre kevesebb.
  4. Vedd a már szilárd joghurtsajtot ki a textilből és tedd jól záródó dobozba. Ezt a folyamatot megcsinálhatod a felhasználás előtt 1-2 nappal akár.
  5. Végy egy száraz serpenyőt, és közepes lángon pirítsd át a rusztikusra vágott diót.
  6. Vedd ki a magot és ugyan ebben, a már felmelegített serpenyőben pirítsd át a kockára vágott cékla minden oldalát, hogy karamellizálódhasson, és ízei még intenzívebbek legyenek. Vedd ki és aprítsd a lehető legapróbbra.
  7. Tálaláskor nyomkodd a lableh-t egy lapos kistányérra úgy, hogy a szélei magasabbak legyenek. Halmozd rá az apróra vágott céklát és a diót. Tálaláskor szórd meg felaprított petrezselyemmel és öntözd jó minőségű olíva olajjal. Tálald pitával, kend kenyérre vagy egyed csíkokra vágott zöldségekkel.

Címkék: közel-kelet zöldség joghurt cékla egészséges vegetáriánus fúziós közel-keleti kelet-európai

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr688116554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csobánka Pálfy 2015.11.26. 17:45:45

Csoda finomnak tűnik. Ezek szerint én már évek óta készítek Labneh-t és nem is tudtam róla! :-) A pirított dió szuper ötlet, kipróbálom.

élhetetlen 2015.11.28. 14:34:09

Csak eszembe jutott erről, az egyszemélyes háztartás süti problémája. (Nem süthetsz egy tepsi sütit, mert a végén még megeszed). Egy megoldás az volt, hogy a lecsöpögtetett joghurtból kentem a háztartási kekszre, és arra egy pici baracklekvárt. Aztán hagyni kell egy negyed órát, míg a keksz felpuhul a joghurttól. Egészen olyan, mintha sütit ennél.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása