Aszalt gyümölcsökkel töltött pulykamell portói mártással, hatásvadász vacsora minimális munkával

Szerző: Házisáfrány - 2017.12.15. 13:03 Szólj hozzá!

portois_pulykatekercs.jpg

Ha az ember úgy hív ebédvendégeket, hogy azt mondja nekik, jöjjenek, és enni is kapnak, de CSAK AKKOR, ha megígérik, hogy segédkeznek az ételfotózásnál, akkor bizony el is várja, hogy az illető vendégek a megbeszéltek szerint asszisztáljanak. Ennek reményében engedtem hát be a lakásomba Krisztát és Jennyt, gondolva, majd fegyelmezetten tartják a derítőlapot, ad absurdum a stylingba is besegítenek. Jenny mellesleg 46 kg és az alakja hajaz egy modellére, bár folyamatosan és megállás nélkül eszik, ráadásul büntetlenül. Utálhatnám ezért, tök jogosan, de mit csináljak, szeretem. Mondjuk azt nem annyira szerettem, hogy a fotózás nagyjából 10 perce alatt mind a két csaj megállás nélkül nyivákolt, hogy mikoreszünkmár, mikoreszünkmár, és egy ponton Jenny már de facto agresszívre éhezte magát, így onnantól addig vágta a fotón látható morcos fejet, míg elé nem tettem az ebédjét. Akkor végre megbékélt a világgal.25319722_10215353504615118_2120331654_o.jpgEz a pulyka pedig minden perc várakozást megért, hiszen csodásan ünnepi, elképzelhetetlenül finom, nem kell az elkészítéséhez különösebb főzőtudomány, de a legvonzóbb tulajdonsága mégis csak az, hogy alig van vele munka sőt, elő is készítheted az ünnep előtt napokkal, beteheted a mélyhűtőbe, és bőven elég csak megsütnöd akkor, amikor beállít a rokonság. Tudom, hogy mindig meló nélküli karácsonyról álmodoztál, és most eljött az alkalom, hogy bár némi előkészülettel, de álmod valóra váljon.

Nu. És akkor a recept. A pulykamell önmagában nem a világ legizgalmasabb húsa, de pont azért, mert az íze kissé neutrális, ha ügyesen bánsz vele, más hozzávalókkal fantasztikus harmóniát alkot. Ebben az esetben a bacon garantálja azt is, hogy a sülted egyáltalán nem lesz száraz. A húst úgy kell előkészíteni, hogy a mellet kettévágjuk, vagy „S” alakban háromfelé, de közben nem vágjuk végig, így egy nyitott könyvhöz hasonló téglalapot kapunk. Fontos, hogy a hús sehol ne lyukadjon ki, mert akkor kifolyik belőle a töltelék.

Ha pulykát veszek, igyekszem Gallicoop márkájút venni, a cég ugyanis rendelkezik fenntarthatósági tanúsítvánnyal, és kizárólag minden folyamatában ellenőrzött, magyar takarmánnyal etetett, hazánkban tenyésztett és tartott állatok húsát, és az azokból készített termékeket árulják , így a származását vissza tudod követni és nem kell azon izgulnod, vajon Kínában vágták-e le, és hulladékkal tömték-e a megboldogultat.

A kész sült sós-édes ízvilágával pedig meglátod, mennyei! Bár ünnepekkor nem ez a legfontosabb szempont, de se glutént, se laktózt (a mártás készülhet laktózmentes vajjal), se hozzáadott cukrot nem tartalmaz, így szinte már diétás fogásnak is „eladhatod”. Ráadásul a pulykahús zsírszegény és többszörösen telítetlen zsírsavai segítik a szív- és érrendszer védelmét. Bónuszként a portói, a bacon és az aszalt déli gyümölcsök keverékétől varázslatos illat lesz az egész lakásban! Tálald krumplipürével és párolt zöldségekkel.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

portoispulykatekercs_1.jpg

6 fő részére

800 g pulykamell
1 kis vöröshagyma
2-3 közepes lilahagyma
4 gerezd fokhagyma
50 g aszalt sárgabarack
50 g aszalt datolya
30 g mandulaforgács
50+400 g bacon
300 ml portói
150 ml alaplé
50 g vaj
1 tk liszt
1 ágacska rozmaring
1 ek olaj

  1. Vágd a hagymát apróra. Kockázd egészen kicsire az aszalt barackot és az előzőleg kimagozott datolyát. Kockázz fel 4 szelet bacont.
  2. Egy száraz serpenyőben, közepes lángon pirítsd enyhén a mandulát. Tedd félre.
  3. Egy vastag fenekű lábasban melegíts egészen kevés olajat, és pirítsd rajta ropogósra a kisebb adag bacont. Dobd hozzá a hagymát, párold üvegesre. Add hozzá az aszalt gyümölcsöket és a rozmaringot, majd párold további 2-3 percig.
  4. Önts a lábasba kb. 100 ml portóit és kevergesd addig, míg el nem párolog és a töltelék alatt nem marad folyadék, ha túl gyorsan beszívná a gyümölcs, adj hozzá még egy keveset. Sózd, ha szükséges és óvatosan keverd hozzá a mandulát. Dobd ki a rozmaringot. Hűtsd ki.
  5. A hentesnél előzőleg már téglalap alakúra formázott pulykamellet klopfoljuk kb. 2 cm vastagságúra, ha egy mód van rá, egyenes aljú és nem barázdált klopfolóval.
  6. Terítsd a húson el egyenletesen a tölteléket úgy, hogy az utolsó harmadára ne vagy csak alig jusson.
  7. Óvatosan tekerd fel a húst.
  8. Tekerd a pulykát körbe a bacon szeletekkel úgy, hogy mindenhova jusson belőle, majd óvatosan kötözd meg a húst, hogy megtartsa a formáját és a bacon is a helyén maradjon.
  9. Tedd a húst tepsibe. Dobáld köré az előzőleg megtisztított fokhagymát és a 4-8 darabra vágott lilahagymákat. Locsold meg bőben a portóival, takard le és 180 fokra előmelegített sütőben párold kb.1 órán keresztül, vagy nagyobb pulykánál tovább, amíg a belseje teljesen át nem fő.
  10. Vedd le a tepsi tetejét és süsd a húst addig, míg a bacon mindenhol egyforma aranyszínűvé nem válik.
  11. Vedd ki a húst és a hagymákat.
  12. Amíg a hús pihen, tedd a tepsit a tűzhelyre és kezdd melegíteni. Adj hozzá még egy kevés portóit, és kevergesd addig folyamatos melegítés közben, amíg a tepsire ragadt finom barna pörköket fel tudod kaparni.
  13. Öntsd a mártást lábasba és forrald nagy lángon. Ha a portói már sűrűsödik, és elfőtt az alkoholtartalma, add a mártáshoz az alaplevet és forrald azzal is, amíg el nem kezd sűrűsödni.
  14. Kis adagokban add a mártást a liszthez és főzd, míg sűrűsödni nem kezd. Húzd le a tűzről és keverd bele a vajat. Ha a mártás csomós lenne, szűrd le.
  15. Vágd fel a pulyka roládot és tálald a csodás mártással!
  16. portois_pulykatekercs_3.jpg

Címkék: gyümölcs ünnep karácsony portói pulyka aszalt gyümölcs ünnepi ételek

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr3813450329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása