Töltött tojás, retro

Szerző: Házisáfrány - 2011.04.03. 23:10 5 komment

Tojás = menő. A mostani csúcsgasztronómiában legalábbis. Nem vagyok egy nagy tojás fan alapból, de mostanság buggyantják itt is, ott is. Salátára, előételre, főzelékre, húsra, bármire, úgyhogy hamarosan ti sem ússzátok meg, lesz majd buggyantás, fázisfotókkal. Ezúttal azonban mást csináltam.

Nem tudom, ebben a mindenre érzékeny világban minek kellene nevezni ezt az ételt. Úgy értem, aki régen cigány volt, az most roma. Ha valaki néhány éve még néger, az most fekete. Akkor pedig minek hívjam a zsidó tojást??? Most komolyan! Sémita tyúkterméknek??

Szóval Anett retro hangulatában volt és amúgy is előre kikötötte, szefárd ételt nem, maximum askenázit csinálhatunk. Próbálkoztam mindenféle trendi mártogatóssal jó szokásom szerint, de azt mondta, nagyon elege van a Közel-Kelet ízeiből lévén, hogy evvel traktálom már mióta. Ő ezt a tojást szeretné és punktum.

Aztán persze összevesztünk. Először azon, hogy szerintem kell rá kaviár, szerinte meg nem. Adri pedig kijelentette, hogy a lakása környékén már csak a Culinaris volt nyitva ahol kizárólag nagyon drága ikrákat árultak ő pedig nem akart több tízezerért beluga kaviárt vásárolni kötetlen vasárnapi vacsoránk előételéhez . Nem is értem miért! Szóval a kaviár-kérdés így meg is oldódott. Rögtön eztán következett a vita arról, összetörjük-e a fehérjét is, vagy töltsük-e bele a sárgákból készült krémet. Ha már cipeltem a habzsákomat a sarkamra álltam és így legalább fehérje törés nem volt. Nu. A recept nem túl bonyolult.

Hozzávalók:

6 tojás
3 ek libazsír
1 ek mustár
2 újhagyma, szárastól
Só, bors

  1. Főzd keményre a tojást. Hámozd meg, vágd ketté és óvatosan vedd ki a sárgákat.
  2. Karikázd a lehető legvékonyabbra az újhagymát.
  3. Tedd tálba a sárgákat a libazsírral, hagymával, mustárral és fűszerekkel, aztán keverd addig, míg homogén masszát nem kapsz. Időnként kóstolj, hogy lásd, nem hiányzik-e belőle valami.
  4. Töltsd vissza a fehérjékbe és tálald.

Címkék: retro tojás előétel tapas-mezze

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr895098581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!