Pastitsio, az elsfuserált randi és a görög főétel története...

Szerző: Házisáfrány - 2011.05.17. 12:48 2 komment

Ezt az ételt 20-as éveim elején még „pasifogó pastitsio”-nak hívtam, mert olyan rettenetesen finom. Úgy képzeltem, ha valakinek megfőzöm és megkóstolja, utána szinte azonnal előkapja majd a Nagyköves Ékszert, nekem meg annyi dolgom marad csupán, hogy eldöntöm „igent” mondok-e vagy sem. Aztán jött az a bizonyos randi, amikor visszakereszteltem a fogást eredeti nevére... Elmesélem, hogy történt, jó?

Szóval mamáék elhúztak külföldre, hurrá, enyém lett a kéró és meghívtam egy, mint később kiderült, arra teljesen méltatlan hímet vacsorára. Főztem szorgalmasan, és miután akkoriban még nem tudtam eleget a menüsorok összeállításáról, a nehéz tésztaétel mögé egy legalább annyira durva tiramisu-t tettem desszertnek.

Az illető megérkezett, és naná, hogy nem hozott virágot, ellenben egy üveg bort, amit a vacsora mellé el is fogyasztott tök egyedül. A főételből megevett annyit, amennyit egy komplett fejlődő afrikai falu teljes lakossága egy hét alatt sem, és a desszertből is jó étvággyal falatozott, mit ne mondjak. Az est végén romantikus ábrándjaim közepette nekiálltam leszedni, de amikor néhány perc múlva visszafordultam a mosogatótól, láthattam, hogy lovagom öntudatlan állapotban, hangosan hortyog a széken. Fél napig főztem, hogy semmilyen hasznát ne vegyem!!! Nos, neki köszönhetik a soron következő fiatalemberek, hogy onnantól kezdve hosszú évekig az első randikon natúrcsirkét szolgáltam fel, zöldkörettel...

Az úgy volt, hogy Sanyi megdumálta Balával, szerinte nem igazságos mindig csak a csajoknak főzni. Ami nem is igaz. Nem csak nekik főzök! Ott van mindjárt az a bizonyos zöld curry est. A lényeg az, hogy „besírták” magukat hozzám némi melegétel reményében. Én pedig olybá tűnik nem okoztam nekik csalódást. Vagy legalábbis nem mertek panaszkodni. Ja, és hoztak csokit is, virágot is! :-)

A pastitsio amúgy görög klasszikus és igen, vannak neki olasz gyökerei, de azért mégis tök más. Az alapvető különbség az, hogy ennek az ételnek a raguját nem vörös, hanem fehérborral főzik és a keleti behatás miatt tesznek hozzá egy csipet fahéjat is. Nem mondom, hogy pikk-pakk kész van, mert külön meg kell főzni a ragut, külön a tésztát, külön a besamel mártást, és aztán az egész triót még sütni kell egy darabig. Vigasztalásképp elárulom, hogy remekül melegíthető, és akinek főzöd, utána lekötelezetted lesz egy életen keresztül. Na jó, randin azért óvatosan vele!

Nu. A recept pedig alul.

A raguhoz

750 gr darált marha, ha lehet valami zsírosabb rész, pl. nyak vagy lapocka
1 nagy hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 konzerv darabolt paradicsom (nem sűrítmény!)
2 dl fehérbor
½ l alaplé
Csipet fahéj
1 szál répa
Esetleg csipet oregánó
Olíva olaj
Só, bors

500 gr makaróni tészta

A besamelhez

750 ml teljes tej
100 gr vaj (neeeeem, nem margarin!!!)
3-4 ek liszt, vagy amennyit a vaj felvesz
Csipet szerecsendió
200 gr érett kefalotiri (kemény görög juh és kecsketejből készült sajt ami helyettesíthető pecorinoval vagy ha az sincs, parmezánnal)
3 tojás

  1. Pirítsd vastag fenekű lábasban, ha kell több részletben, kevés olajjal a darált húst, majd tedd félre.
  2. Ugyan ebben a lábasban párold a hagymát üvegesre, majd kevés ideig párold vele a fokhagymát is.
  3. Öntsd rá a húst majd a bort és várd meg, míg elpárolog az alkoholtartalma.
  4. Add hozzá a paradicsomot, alaplevet, répát, fűszereket és lassú lángon rotyogtasd jó két órán át. Ha nagyon sűrűsödne, adj hozzá kevés tejet.
  5. Közben főzd a tésztát al denté-re.
  6. Vastag fenekű lábasban olvaszd fel a vajat, majd add hozzá a lisztet és pirítsd kb. 1 percig.
  7. Folyamatos kevergetés mellett öntsd hozzá részletekben a tejet és várd meg míg jól besűrűsödik. Add hozzá a szerecsendiót és a tűzről levéve keverd bele a tojás sárgákat és kb. 10 dkg reszelt sajtot.
  8. Verd a fehérjéket kemény habbá, majd finoman forgasd a tésztához. Tedd az egészet egy kb. 5 cm-es peremű tepsi aljába.
  9. Rétegezd rá a húsos ragut egyenletesen, majd mehet a tetejére a besamel. Úgy érdemes rétegezni, hogy a hús és a besamel réteg is legalább 1.5-2 cm vastag legyen.
  10. Szórd meg a tetejét a maradék sajttal és süsd 170 fokon aranybarnára.
  11. Tálald melegen vagy langyosan, aznap vagy másnap, bárhogy is teszel, a siker nem marad el!

Címkék: görög tészta főétel ünnepi ételek

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr785098597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása