Pasta puttanesca, avagy hogy kerül az örömlány a tésztába?

Szerző: Házisáfrány - 2011.08.04. 12:16 Szólj hozzá!

Július vége volt, vasárnap, 16 fok és én két takaró alatt dideregtem. Ettől érthető okokból rossz kedvem lett. Bánatomban felhívtam Zsófit és megkérdeztem nem lenne-e kedve jobb híján feljönni hozzám csoportos öngyilkosságot elkövetni. Avval is megy az idő. Zsófi mondta, hogy azt talán mégsem, de mi lenne, ha helyette inkább főznénk, aztán ennénk. Némi huzavona után rá is álltam.

Az a jó, hogy a főzés mindig feldob, az evés szintén, a pletykálás meg pláne, így néhány óra múlva már mindent tudtam arról, ki kivel és ki kivel nem, a zsilettpenge használatát pedig posztponáltam októberig.

Nos, számos legenda kering arról, miért hívják ezt az egyszerű, ám zseniális pasztaszószt örömlányocskának. Ilyen unalmas történetek, hogy a kétes hírű hölgyek ezt ették két numera között, meg hogy egyszer a vendég későn érkezett az étterembe, a séfnek pedig már alig volt alapanyaga, és amikor megkérdezte, mégis mit főzzön neki, az annyit mondott, kurvára (elnézést) mindegy. Nekem is lennének ennél sokkal vagányabb ötleteim, naná, itt van mindjárt az ajóka illata, ám most visszafognám magam, mégis csak nyilvános blogról van szó.

A szósz érdekessége szerintem mégis leginkább az, ahogy három ártatlannak tűnő hozzávaló, elsősorban az ajókafilé, de a bazsalikom helyett használt petrezselyem és a savanykás olíva és kapribogyó mennyire meg tudja változtatni egy sugo ízvilágát! Úgy néz ki, mint egy sima paradicsomszósz, és közben mégsem az.

Nu, és akkor ismét egy villámrecept. Most van a paradicsom szezonja, így mindenképp tégy bele az édes, illatos és gyönyörű zöldségből frisset is! Az enyémbe koktélparadicsom került, de raktam bele némi konzervet is.

1 konzerv darabolt paradicsom
250 gr friss paradicsom
3 gerezd fokhagyma
5 ajókafilé
1 marék fekete olíva
1 ek kapribogyó
1 nagy csokor petrezselyem
olíva olaj
1 kk barnacukor
só, bors
annak aki szereti, csili
400 gr spaghetti tészta

  1. Hámozd és szeleteld a fokhagymát. Aprítsd a csilit is. Vágd rusztikus kockákra a paradicsomot és végül a petrezselymet is metélt fel.
  2. Vastag fenekű serpenyőben kevés olíva olajon, alacsony lángon pirítsd a fokhagymát. Vigyázz, csak annyira, hogy ne kezdjen barnulni! Dobd rá a csilit és az ajókát, majd keverj rajta egyet.
  3. Add hozzá a friss paradicsomot, főzd egy rövid ideig közepes lángon, majd jöhet a konzerv, a kapri, az olíva, a só, bors és cukor.
  4. Várd meg, míg besűrősödik kissé, majd húzd le a tűzről és csak akkor add hozzá a petrezselymet.
  5. Főzd meg a tésztát, keverd össze a szósszal és tálald parmezánnal

Címkék: olasz tészta vegetáriánus gyors vacsorák

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr915098622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!