Ajándékok házilag 3.- csináld magad nutella

Szerző: Házisáfrány - 2011.12.10. 18:02 3 komment

 

Az én drága öcsém Megboldogult Lánykorában jobb napjain Malackának, rosszabbakon Mangalicának hívott. Elég idegesítő volt ezt olyasvalakitől hallani, akinek úgy volt kockás a hasa, hogy a szemem láttára falt fel minden este fél üveg nutellát a TV előtt kuporogva! „Mangalica” akkoriban 47 kg-ot nyomott és spártai módon vont el minden finom falatot a szájától, a megfelelő küllem érdekében. Az öcsém meg csak ette és ette az édességet, közben pedig nem hízott. Azóta eltelt jó pár év, a spártai kalóriamegvonás a részemről ugyan úgy a múlté, mint az öcsém kockái, mégse bírtam ellenállni, amikor David Lebovitz oldalán rábukkantam egy házi készítésű nutella receptre. Bár Kedves Rokonom szerint a tökéletesnél nem lehet jobbat alkotni, tehát próbálkozni is felesleges, én mégis úgy döntöttem, megpróbálom. Szerintem mindenképp megérte! Még akkor is, ha az íze sokkal jobban emlékeztetett a giandujára, mint a nutellára. Már ameddig tartott, mert viszonylag hamar elfogyott.

A tanácsaim pedig a következők. Egyrészt keresgélj addig, míg találsz blansolt (barna vékony héjától és nem csak a csonthéjtól megfosztott) mogyorót, mert én csak hámozottat kaptam a magosnál a piacon. Azt hittem, ha leforrázom, pont olyan gyorsan meghámozom majd, mint a mandulát. Nem megyek bele a részletekbe, de a végén már majdnem véreztek az ujjaim!!! A krém rettenetesen finom lett, de ha újra csinálom, teszek majd bele 1 evőkanál kakaóport az intenzívebb szín és íz érdekében, valamint redukálom a receptben szereplő tej mennyiségét, mert a krém nekem kicsit hígabb lett, mint szerettem volna. Keress olyan aprítógépet, melyben a lehető legfinomabbra lehet őrölni a magokat. Nekem a szuper Magimixemmel se lett olyan homogén az állaga, mint szerettem volna. Ja, és a lényeg: KÉRLEK használj jó minőségű csokoládét!!! Ha pedig ajándékba adod, úgy készítsd el, hogy hűtőszekrényben eláll egy hétig, de sokkal tovább nem.

Nu. És akkor szokásosan a recept. 2 db nagyjából 2.5 dl.-es befőttesüveget fogsz megtölteni vele. Nagyjából 1 hétig tárolhatod a hűtőszekrényben és szerintem remek ajándék bárkinek az elcsépelt bor és virág helyett, ha legközelebb vendégségbe mész.

40 gr blansolt mandula
160 gr blansolt mogyoró
60 gr tejpor
3 dl tej
40 gr cukor
csipet só
170 minimum 70%-os étcsokoládé
140 gr tejcsokoládé

  1. Sütőben pirítsd enyhén meg a magokat hámozott.
  2. Lassú tűzön melegítsd össze a tejet, tejport, cukrot és sót.
  3. Olvaszd meg a csokoládét gőz fölött.
  4. Darálóban daráld a magokat a lehető legfinomabbra.
  5. Add a magokhoz az olvasztott csokoládét és mixeld tovább.
  6. Öntsd hozzá a tejet és keverd még egy darabig.
  7. Ha sima pasztát szeretnél, szűrd át, különben csak úgy ahogy van, öntsd üvegekbe és fogyasztásig tárold hűtőszekrényben.

Címkék: ünnep csokoládé mogyoró desszert ajándékok házilag

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr265098644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!