A Kistücsökben jártunk...

Szerző: Házisáfrány - 2012.07.16. 10:53 Szólj hozzá!

Szerintetek mi lesz a vége annak, ha egy kellemes koraestén elnéz a szemesi Kistücsökbe a két lány a hentesboltból, a borász, a gasztroblogger és Budapest legmenőbb kocsmájának PR igazgatója? Szerintetek???

Az ominózus kolbászok...

Az úgy volt, hogy road tripre mentünk a Balatonra, mert program hegyeknek néztünk elébe, amikből természetesen nem maradhattunk ki. Lányoknak ott volt a romantikusan hangzó levendula fesztivál, továbbra is lányoknak a strandvízilabda bajnokság is, ahol lehet bámulni az olimpikon srácok szexi hátát, és hogy a fiúk se nagyon unatkozzanak, kitelepült a DiVino konténer, talpig borban.

...A halacskáink...

A buli péntek délután még tök lassú volt így Szonja javasolta, hogy csipegessünk valami apróságot a balatonszemesi Kistücsökben. Csipegessünk. Mondtuk mi. Ezt-azt. Apróságokat. Hm... Avval azonban egyikünk sem számolt, hogy Csapody Balázs, az étterem tulajdonosa is ott lesz, márpedig ő remek vendéglátó. Nem szerette volna tehát, ha éhesen megy haza Kis Csapatunk... Hát... Nem is mentünk...

Nem gondolnék nagyon belemenni a szokásos gasztro-részletekbe, hiszen a Kistücsököt aki ismeri, szereti. Azok, akiknek nem mindegy, mit tesznek a szájukba, Balatonról jövet-menet általában arra kanyarodnak, hogy a sok hekk-lángos-műfagyi-anyós főztje után valami rendeset is egyenek. Kis összefoglalómból tehát kihagynám a „textúrák”, „ízvilág” és egyéb megjátszós szavakat és inkább a sztorira hagyatkoznék.

A baj ott kezdődött, hogy Balázs jó vendéglátós módjára intézte nekünk az előételt, a desszertet és a sajtokat. Na, jó. Nem ez volt a baj. Mi meg rendeltünk hozzá főételt. Igazából még ez se lett volna probléma. A gyomrunk kapacitása, az, hogy mi ványadt pestiek TÉNYLEG a fél adag cézár saláta mennyiségen szocializálódtunk, na ez volt a gáz!!! Így történt, hogy baráti kényszer hatására a csipegetésnek induló korai vacsora alatt sikerült annyi ételt magunkhoz venni, amennyit egy átlagos éhező afrikai falunak egy év alatt sem. Mi legalábbis így éreztük...

A főételek...

Cvekedli

Az izgalmak a pékárunál kezdődtek. Imádom a házikenyereket. Márpedig volt burgonyás, répás és tökmagos. Nem az ilyen helyeken megszokott kovászolt, belül nagylyukú, kívül ropogós, ez inkább tömörebb textúrájú, kellemesen roppanós héjjal. Na, tessék, csak becsúszott a textúra szó! Egy kis vajjal nekem simán elég lett volna. Mi pedig nekiestünk. Előételnek a ház kolbászait próbálgattuk. Nana! Nem kell mindjárt rosszra gondolni, köszönöm szépen! Szóval három fajtát, különféle paprikákkal ízesítve mind kicsit másmilyen, de egyformán jó, Balázs pedig elmesélte, hogy hamarosan belevág a paprika nélküli szalámikkal és makkon tartott, levegőn szárított sonkákkal való kísérletezésbe. Kóstoltunk még édesvízi hal filéjéből készült, olajos, fűszeres, pohárban tálalt falatkát és igen, itt jól is laktunk. SZÁNALMAS módon főételnek csirkemellet rendeltem grill zöldséggel és paprika-mártással, tudom, tudom, ennél nem is süllyedhetnék lejjebb, de mit csináljak, addigra tele voltam és mély tisztelettel adóztam Zsuzskának, aki hősiesen benyomott egy tekintélyes adag disznót. Tisztában vagyok vele, hogy most bele kellene menni a main course részleteibe, tök jó volt meg minden, de az elő és utójáték tényleg annyira izgalmasra sikeredett, hogy grillezett melleimmel alig foglalkoztam, épp csak megkóstoltam.

A melleim...

Amikor pedig már mindenki úgy érezte magát, akár a Nagy zabálás című filmben, Szonja valódi szadista módjára, fojtott hangon annyit mondott csak a pincérnek, hozzon nekünk „desszertvariációkat”, mert ő megkóstolná az összeset, ami az étlapon van. Jött is a kávékrém, egy valóban csodás, málnahabbal körített mille feuille és mindenki kedvence a lenyűgözően krémes madártej.

Betegre ettük addigra magunkat, ne szépítsük, de Balázs mégsem szánt meg minket, érkezett ugyanis a kegyelemdöfés a ház saját készítésű sajtjainak a képében. Csodás, erős ízű félkemény és camembert jellegű sajtok, egy kellemesen füstölt és egy friss, zöldfűszeres sajt kíséretében. Hozzá kevés körtepüré, csak az íze végett.

...Oh azok a csodás sajtok... :-)

...Kell a hidratálás a nagy melegben... ;-)

Bár a csodás vacsora végén úgy éreztem, ebben az életben már sosem bírok többet enni, 24 órával később mégis csak sikerült. Addig mondjuk valóban nem voltam éhes... Azóta pedig eltelt néhány hét és egyszer csak azon vettem magam, jár az agyam, gondolkodom, ugyan kit tudnék rávenni arra, hogy megint levigyen Szemesre.

...Én igazán, tényleg igazán csak egy kicsit szeretnék csipegetni....

Címkék: étterem

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr465098672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!