Ajándékok házilag 19. Shortbread, a skótok csodás vajas keksze

Szerző: Házisáfrány - 2017.12.12. 10:46 Szólj hozzá!

shortbread_2.jpgHa valamelyik ismerősöd Londonba utazik, szinte borítékolható, hogy visszafele hoz neked egy doboz shortbreadet, azaz skót vajas kekszet ajándékba. Te pedig, ki tudja miért, ennek a madárlátta doboz kekszek valahogy mindig jobban örülsz, mint ha vennél egy doboz ugyan ilyet a sarki hiperben.  (Mert kapni már itthon is szinte bárhol kapsz.)

Bevallom, évekig terveztem, hogy egyszer kipróbálom, milyen lehet a házi shortbread, mert sejtettem, hogy ha a gyári ennyire finom, akkor a házi minden bizonnyal mennyei lehet, de motiváció híján mindig elhalasztottam a projectet. Aztán pár napja Emmácska, a szépséges unokahúgom mondta, hogy országos angol kultúra versenyre készülnek az osztálytársaival, ahol a téma skócia lesz. Van-e valami ötletem, amivel le tudnák a zsűrit „kenyerezni”. Süssünk, javasoltam, mert éreztem, hogy haggist, azaz a skótok meglehetősen bizarr kedvencét, a tradicionális töltött birkagyomrot talán annyira nem szívesen majszolgatná az ominózus zsűri verseny közben. Neki is álltunk a szerencsére egyáltalán nem bonyolult süteménynek izibe, és az eredmény annyira, de annyira csodás lett, hogy Emmácskáék dobogósként végezték, amibe, szeretném hinni, szexi kis shortbreadjeink is belejátszottak.

shortbread_1.jpg

Ezt a kekszet meg tudod csinálni rizsliszt nélkül is, de attól lesz olyan izgalmasan morzsálódós a textúrája, így ha teheted, ne hagyd ki! A linzertésztákkal ellentétben itt ne jéghideg, hanem kissé már megpuhult, szobahőmérsékletű vajjal dolgozz. Miután a süti összesen három összetevőből áll, kivételesen nem mindegy milyen vajat használsz, azzal süss, aminek az ízét a legjobban szereted, mert ezúttal a vajas íz nagyon is dominálni fog! Teljesen más ízjegyei vannak a francia, magyar vagy angolszász vajaknak. Én a franciára esküszöm, de tényleg azon múlik, neked mi a kedvenced. A vajas kekszeket jól záródó dobozban ajándékozd, aminek az alját előzőleg kibélelted sütőpapírral. Imádni fognak ezért a meglepetésért, azt megígérhetem neked! Nu. És akkor a recept.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

Egy 25 cm átmérőjű kerek piteformához, vagy 20*25 cm-es tepsihez

230g szobahőmérsékletű vaj
110g kristálycukor
260g finomliszt

½ tk só
80g rizsliszt

  1. Tedd a szobahőmérsékletű vajat a cukorral robotgépbe, és 2-3 perc alatt keverd habosra.
  2. Keverd össze a liszteket és a sót, majd több részletben adagold a vajas keverékhez.
  3. Keverd a gépben a hozzávalókat addig, míg éppen összeállnak.
  4. Béleld ki a formádat sütőpapírral.
  5. Hideg kézzel nyomkodd bele a tésztát, majd tégy rá frissentartó fóliát, és azon keresztül formázd olyan egyenletesre amennyire csak lehet. Ehhez válassz egyenes aljú tárgyat.
  6. Egy vonalzó segítségével karcold a tésztába a későbbi vágás nyomait. Ne vágd a tésztát végig! A darabokat aztán szurkáld meg villával, így alaposabban átsülnek majd.
  7. Tedd a tésztát legalább egy órára, de akár egész éjszakára hűtőszekrénybe.
  8. Süsd a süteményt 160 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig, vagy addig, míg a széle el nem kezd pirulni. Ne hagyd, hogy az egész süti megpiruljon! Ahogy a széle elkezd barnulni, már kész is vagy!
  9. Hűtsd a kekszet langyosra, majd óvatosan borítsd ki a formából és egy éles késsel vágd darabokra.
  10. Jól zárható dobozban shortbreaded akár két hétig is eláll!

Címkék: ünnep karácsony édesség keksz sütemény desszert vaj cukor ajándékok házilag

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr9813397955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása