Fűszeres, édes morzsás sütőtök muffin

Szerző: Házisáfrány - 2020.11.09. 19:06 komment

sutotokos_muffin_2_1_of_1.jpgAz őszi zöldségek közül, nincs mit szépítenem rajta, magasan a sütőtök a kedvencem! Nem csak komplex, édes ízéért, szeretem, meg, mert egészséges, és mégis finom, de ez a szexi sárga valami talán a legsokoldalúbb zöldség a világon! Készülhet ugyanis belőle előétel, leves, főétel és desszert is! Ez utóbbi gondolatától van, aki idegenkedik, de épp csak addig, amíg meg nem kóstolja! A sütőtököt ugyanis nem kell erőszakkal beletenni egy sütibe, és utána kínosan bizonygatni, hogy „jaj, milyen jó az úgy”, ahogy azt a földes ízű céklával csinálják az egészségtudatosak, amikor belekényszerítik szegényt az oda egyáltalán nem passzoló brownieba. A sütőtök azonban simulékony természetével összhangot és boldogságot kölcsönöz a desszerteknek! Ezeket a sütiket úgynevezett „sütőtök fűszerkeverékkel” lehet még izgalmasabbá tenni, mely fahéj, gyömbér, szegfűszeg és némi szerecsendió keveréke. A keverék bázisát a fahéj adja, arányaiban ebből van benne a legtöbb. Amerikában minden boltban kapni, de én inkább elkészítem a sajátomat 4:2:1:1/2 arányban. Ősszel gyakran szerepel a repertoáromban sütőtök pite, vagy sütőtök mousse, de néha összedobok pár tökös-morzsás muffint is, a gyerekek vagy a csajok legnagyobb boldogságára!

sutotokos_muffin_3_1_of_1.jpg

Ebbe a süteménybe több fajta cukrot tettem. Működik akkor is, ha csak sima kristálycukrod van otthon, de ha akad más is a kamrában, érdemes a különböző cukrokkal kísérletezned, mert sokkal komplexebb ízű lesz tőlük a végeredmény! A tésztába sötétbarna nádcukor került, aminek domináns jegyei remekül passzolnak a sütőtök és a fűszerek összetett ízéhez. A morzsát sima kristálycukorral készítettem, leginkább azért, mert annak a legvilágosabb a színe. A muffint végül egy juharszirupos glazúr koronázza meg. Bár lehagyható a tetejéről, egyrészt nagyon jól néz ki rajta, de ami sokkal fontosabb az, hogy a juharszirup megint csak egy csomó plusz, fűszeres-karamellás árnyalatot kölcsönöz a sütinek, amit kár lenne kihagyni, így a helyedben inkább megpróbálnék 3 süti helyett csak kettőt befalni és rátenném a glazúrt! Amit még nem árt tudni az, hogy bár vannak édességek, amiket egész jól el lehet készíteni cukorpótlókkal is, azonban a cukor nem csak az íz, hanem az állag és a karamellizálódás miatt is fontos összetevője egy süteménynek, így ezt a morzsás sütit mindenképp igazi cukorfélékkel készítsd, mert cukor nélkül egyszerűen nem lesz olyan az állaga, amilyennek lennie kell.

sutotokos_muffin_1_1_of_1.jpg

A sütőtökös muffinok 2-3 napig simán elállnak jól záródó dobozban, de nem hiszem, hogy bármi maradna másnapra. Nálunk legalábbis sose marad. Nu. És akkor a recept.

Ha tetszett a poszt, ide kattintva követheted Házisáfrány kalandjait a facebookon is vagy kövess az instagramon!

A sütihez

225 g liszt
4.5 g (1 tk) szódabikarbóna
3 tk sütőtök fűszerkeverék (a fent leírtak szerint!)
½ tk só
120 ml semleges ízű olaj
150 g nádcukor
350 g már megsült sütőtök (egy közepes tökből bőven lesz ennyi és marad is!)
2 tojás
50 ml tej

A morzsához

75 g liszt
60 g vaj
40 g cukor
1 tk sütőtök fűszerkeverék

A cukormázhoz

150 g porcukor
2 ek juharszirup
2 ek tej

  1. Vágd fel a sütőtököt, magozd ki, és 30-45 perc alatt süsd meg, ahogy általában megsütnéd a tököt.
  2. A morzsához tedd a lisztet, cukrot és fűszereket egy tálba, majd kockázd hozzá a hideg vajat és gyors mozdulatokkal morzsold addig, míg épp csak összeáll, de még morzsás marad az állaga. Vigyázz, hogy a vajat ne olvaszd fel teljesen. Felhasználásig tedd a morzsát a hűtőbe!
  3. A süti tésztájához keverd egy nagy tálban a lisztet, szódabikarbónát, sót és fűszereket össze. Tedd félre.
  4. Tedd egy másik tálba az olajat, cukrot, összeturmixolt sütőtököt, tejet és tojásokat. Keverd az egészet alaposan össze.
  5. Egy spatula segítségével keverd a nedves hozzávalókat a szárazakhoz pont addig, míg jól össze nem keverednek, de ne keverd túl!
  6. Tedd a masszát muffin formákba úgy, hogy a papírkapszlik 4/5-ig érjen a tészta. Ezekre morzsázz 1-1 púpozott kanálnyi morzsát.
  7. Süsd a muffinokat 20-25 percig 180 fokra előmelegített sütőben, míg a beléjük szúrt fogpiszkáló tisztán jön ki.
  8. Közben készítsd el a cukormázat, azaz keverd el a porcukrot a tejjel és juharsziruppal.
  9. Hűtsd a muffinokat 10 percig, majd egy kanállal csorgass mindegyikre egy keveset a cukormázból.
  10. Tálald a süteményeket langyosan, vagy már hidegen. Másnap, (már, ha marad belőle!) csodás reggeli lesz a kávé mellé!

 

 

 

Címkék: amerikai édesség sütőtök fűszeres sütemény fűszer desszert cukor

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr5116279748

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása