Ha valami új ételt teszek a repertoáromba, ami finom, édes és természetesen hizlal, akkor az anyukám általában nekiáll könyörögni, ne kényszerítsem arra, kóstolja meg, mert akkor rákap, és onnantól megint lesz még egy dolog, amit szeret, de amit igazából nem kellene. Így történt ez a minap is.…

Amióta Édesem megnyitotta a cukrászdáját, nagyjából olyan helyzet uralkodik a környéken, mint Woody Allen „Süti, nem süti” című filmjében, amikor a feleség megnyitja a cookie-zóját. Szonja kitesz egy adag gyakorlatilag bármit a pultra, és a rajongók egymás kezéből kitépve tüntetik el az utolsó…

Szóval az úgy volt, hogy Nóri másnaposságra panaszkodott, ami nála a hétvégéken meglehetősen gyakori. Hiába mondom neki mindig, úrinő nem iszik, ilyenkor ugyanis két konzerv válasz közül szokott mazsolázni. Vagy azt mondja, ő bizony nem úrinő, vagy esetleg azt, hogy ki a franc…

Az úgy volt, hogy az öcsémék kerti party-t rendeztek. Már megint. Tudom, tudom, déja vu-d van. Hogy mi mindig bulizunk és ráadásul hangosan. (A pasas a mögöttünk lévő házból, aki ránk hívta a rendőrséget mindenesetre így gondolta. Pedig mondtuk neki, inkább jöjjön, mulasson…