Meggyes pie és a vasárnapi zuhé története

Szerző: Házisáfrány - 2011.06.23. 09:15 2 komment

cherry pie 2Néha mennek a dolgok csak úgy pikk-pakk, ám ez a mostani sütés rossz csillagzat alatt kezdődött. Az úgy volt, hogy valamit akartunk csinálni Judittal a kellemetlenül hűvös és esős vasárnap délutánon. Ajánlottam, hogy süssünk baklavát, de Judit megfúrta mondván, hogy neki az túl édes, ezért végül kiegyeztünk egy amerikai meggyes pitében. Leírtam neki előre a nem túl komplikált hozzávalókat és ő mondta, nyugodjak meg, van otthon minden. Gyorsan kellett volna dolgozni, úgy terveztem ugyanis, hogy a végeredményt még természetes fénynél fotóznám.

Nos. Először kiderült, hogy van liszt, tökre van liszt. Korpás liszt, tönköly liszt, rozsliszt csupa olyasmi, amit nem szeretek, és nem érdekel az se, hogy egészséges. Süteményt akarok sütni, az pedig legyen jó, ebben az esetben tojok én az élettani hatásokra! Autóba be, kisközértbe el. Kisközért zárva. Autóba be, nagyközértbe el, süteményliszt megvesz. Addigra Judit befejezte a meggymagozást. A receptbe kellett a gyümölcshöz 3 evőkanál keményítő. Meg is találtam a kamrában a kis üveget, amiben kb. pont annyi volt. Ráöntöttem a félig már beízesített meggyre, de valahogy furcsa volt az állaga, így megkóstoltam és még szerencse, ugyanis kiderült, hogy nem keményítő, hanem szódabikarbóna. Hát, bekevert meggyes töltelék szűrőbe be, víz alá le, alapos mosás, közben értékes meggylé elvesztése. Autóba be, nagyközértbe el, keményítő megvesz. Aztán beállítottam a fotózáshoz mindent a pitén kívül, kitettem a kertbe az asztalt a csodás délutáni fények végett, majd bementem folytatni a sütést. Naná, hogy ezután szinte azonnal elkezdett ömleni az eső, és mondanom sem kell, az összes kellék agyonázott.

Ennyi balszerencse után én lepődtem meg a legjobban, hogy a meggyes pie tökéletes lett!

cherry pie

Nu. És a recept. A pitét csinálhatod cseresznyéből is, vagy a két gyümölcs keverékéből. Tálald még melegen, ha épp úgy alakul, és tégy mellé mindenkinek 1-1 gombóc vanília fagylaltot.
300 gr liszt
230 gr vaj
csipet só
1 ek cukor
1 kg meggy
1 ek citromlé
3 ek keményítő
1 ek vanília kivonat vagy vaníliás cukor
200 gr cukor
2 ek olvasztott vaj
1 ek tej
Csipet só

  1. Gyúrd a lisztet a jéghideg vajjal, 1 ek cukorral, csipet sóval és 4-5 ek jeges vízzel, hideg kézzel annyira, hogy éppen összeálljon, majd tedd frissentartó fóliában legalább 1 órára hűtőszekrénybe.
  2. Magozd ki a meggyet, majd keverd el a cukorral, sóval, keményítővel, vaníliával, vajjal és tejjel. Tedd félre.
  3. Nyújts a pitetészta 2/3-át korong alakúra. Óvatosan, mert szakadós, tedd egy 22 cm-es formába, és kézzel „cakkozd” meg a szélét.
  4. Öntsd bele a gyümölcsöt.
  5. Vágj a maradék tésztából csíkokat és fond be a pite tetejét.
  6. Süsd180 fokos sütőben 10 percig fedetlenül, majd további 60 percig fóliával letakarva. Akkor van kész, ha a töltelék finoman kibugyog a réseken keresztül.
  7. Melegen tálald, vanília fagylalttal.

Címkék: gyümölcs sütemény desszert

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr665098610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása