Ajándékok házilag 1.- A tökéletes mézeskalács

Szerző: Házisáfrány - 2011.12.01. 09:13 11 komment

Az ünnepek közeledtével megkezdetem a sütögetést és a tökéletes nagynéni szerepében tetszelegve bevontam a nagy készülődésbe a kölköket. Az öcsém azon nyomban át is húzott egy kommunabeli cimborájához borozgatni, rám hagyván a süllyedő hajót. Próbáltál már süni öt és kétévesekkel? Nem volt ám könnyű! Először is, a tésztát a hűtőszekrényben pihentettem és ettől annyira morzsálódott, hogy a gyerekek közreműködésével perceken belül bokáig jártunk a ragacsos lisztben. Végül nagy nehezen kisütöttük a kalácskákat és nekiálltam takarítani. Sepertem, porszívóztam, felmostam. Aztán le akartam öblíteni a formáimat, de tele volt a mosogató, így előbb azt kellett elmosnom és elpakolnom, ami benne volt, aztán a saját cuccaimat. Takarítás után kínkeservesen beimádkoztam a mini csapatot a kádba, majd ugyan ilyen nehézségek árán ki. Közben megmostam a fogukat az egyikét elektromos, a másikét hagyományos fogkefével. Felmostam a fürdőszobát, mert a kicsi úgy gondolta vicces lesz a mosdószivacs komplett tartalmát a kőre csavarni. Lefutottam egy félmaratont, mert nézőpontja szerint a pelenka elől menekülés az esti rítus szerves része. Utána kakaót csináltam, majd újabb kör fogmosás. Mire az öcsém megjött, mindenki ott állt pizsamában.
–Jaj de rendesek vagytok!- mondta- Ti megfürödtetek nélkülem?!
–Én fürdettem meg őket!- sziszegtem jegesen, mert nem láttam rajta a hála legapróbb jelét sem.
–Te kit érdekelsz?- kérdezte.
Hát igen. Mindig mondom. Nincs jobb, mint a család...

Na, de vissza a süteményhez! Rengeteg mézes recept van előnyökkel és hátrányokkal. Ez egy sűrű, nem túl puha és nagyon finom változat. Mellesleg 22 éve csinálom. Rettenetesen egészséges, hiszen cukor alig, szinte csak méz van benne és nem tudom mennyire vagy tisztában vele, de az összes karácsonyi fűszer gyógynövény, így ez egy olyan édesség, amiből tényleg ehetsz bátran! Csinálj belőle dupla adagot, hónapokig eláll. Díszítheted retro módon mákkal, szezámmaggal, aszalt izékkel, de én jobban szeretem a cukormázat. Ha karácsonyfadíszt szeretnél belőle, még sütés előtt lyukaszd ki fogpiszkálóval, mert ha megsült, már jóval nehezebb lesz.

Én minden évben megyek olyan helyekre is karácsonykor, ahol sokan vannak, és mindenkivel nem vagyok ajándék viszonyban. Ilyenkor előveszem a nagyobb formáimat, csinálok mindenkinek 1-1 gyönyörűen dekorált óriás mézest, beteszem egy-egy celofán tasakba és szép masnival átkötöm. Voilá, máris lett mindenkinek valami apróság!

Nu. És akkor a recept. Pihentesd a tésztát felhasználás előtt legalább egy órát, de inkább ne hűtőben, mert úgy jársz, mint én. Nem vagyok az ilyen „túlegészséges” lisztek híve, de üsse kő, ezt csinálhatod teljes kiőrlésűből.

500 gr liszt
250 gr méz
100 gr cukor
120 gr vaj
csipet sütőpor, de az se baj, ha nem teszel bele
1 tk vanília kivonat
3 tojássárga + 1 tojás a kenéshez
1 ek kakaópor, hogy szebb legyen a színe
1.5 tk fahéj
1 tk szezgfűszeg
1 kk őrölt gyömbér
1 kk kardamom
Kevés szerecsendió és szegfűbors

A díszítéshez

2 tojásfehérje
300 gr porcukor
1 kk citromlé

  1. Keverd a lisztet a cukorral, sütőporral, kakaóporral és fűszerekkel alaposan össze.
  2. Melegítsd a mézed a vajjal, és ha a vaj már puha, öntsd lisztes keverékhez.
  3. Add hozzá a két tojássárgát, majd gyúrd össze.
  4. Pihentesd 1-2 órát, majd nyújtsd 4-5 mm vastag lappá, és szurkálj belőle formákat.
  5. Kend meg a tetejét a tojással, majd 180 fokos sütőben süsd addig, míg enyhén el nem kezd barnulni.
  6. Verd a fehérjéket a citromlével kemény habbá.
  7. Szitáld bele a porcukrot, majd keverd jól össze.
  8. Töltsd kicsi zacskóba és vágj az egyik sarkán minél kisebb lyukat.
  9. Rajzold közbe a formákat, majd tedd langyos, 60 fokos sütőbe, hogy a cukormáz rászáradjon kb. 30 percre. Ha így szárad meg, nem fog leperegni róla.
  10. Fűzz át rajta szalagot és akaszd a fára! :-)

Címkék: ünnep karácsony méz sütemény desszert aprósütemény ünnepi ételek ajándékok házilag

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr935098641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása