Kövesdi Réka fotója. Nos, lássuk be, jobb, mint amiket én készítek a blogra! ;-)

Tudom, hogy rég blogoltam, és ennek prózai oka van. A szakácskönyvemen dolgoztam, és a világon semmi másra nem volt időm. Persze nem egy olyan unalmas, „neszenáhányreceptaztáncsöndlegyen” könyvet írtam, mert olyanból pont elég van mindenki polcán. Igaz, ebben is találsz majd rengeteg könnyen elkészíthető, színes, izgalmas és finom ételt bármely napszakra, és ebben hasonlít is a többi kiadványhoz. A receptek előtt azonban történetek vannak randikról gázos, és kevésbé gázos pasikkal, kalandok a szórakoztató ám néha fárasztó családommal, és esti zabálások a csajokkal. Írás közben remekül szórakoztam, de miután a kendőzetlen igazságot tettem bele bevallom, kicsit félek attól, a barátaim közül ki lesz az, aki a könyv megjelenése után is szóba áll még velem, és ki az, aki nem. Mondjuk ha a rossz randik besértődnek, az nem zavar egyáltalán. Ha rendesen viselkedtek volna anno nem végzik egy jó sztoriként, szóval magukra vessenek, nem? Kedvcsinálónak íme egy rövid részlet, aztán elmesélem mennyi melóval jár egy szakácskönyv megírása, jó?

„Ezt az olasz klasszikust először Dárling, az egyik exem csinálta nekem. Gyümölcsözőnek induló kapcsolatunknak egy idegen ruhadarab (nevezzük tangának) vetett véget, melyet teljesen véletlenül, a kárpitostól frissen elhozott ülőgarnitúrába gyűrve találtam meg, egy ártatlannak induló délutánon. Amikor rákérdeztem, mégis mire véljem a kissé közönséges női alsót és mit keres az ülőpárnák között, Dárling zavarában mindenféle szürreális magyarázattal állt elő. Ezután már érthető okokból, de nem jártunk többé.

…A bácsikám később kijelentette, kevés olyan jófiú van, mint az exem, amit az bizonyít, hogy nem tudta magát frappáns módon kimosni a kellemetlen helyzetből. Állította ugyanis, egy rutinos csajozónak ez reflexből ment volna. Ő például rögtön a kárpitosra fogta volna az ügyet, így szerinte óriási hiba volt kitenni a Dárling szűrét, mert ilyen rendes embert nem találok magamnak egyhamar. Hááát… Most már gondolom érted, miért mondogatom mindig, hogy a családtagjaimnak sajátos a logikája, ugye?”

Így készül az ételfotó

Ha ezt a könyvet Amerikában írtam volna, valószínű nem ment volna rá a komplett nyaram, a világ jobbik felén ugyanis a következő módon készülnek az effajta művek:

A szerző megírja a könyvet. Ha celeb, akkor megíratja mással. Itt az ő melója nagyjából véget is ér, a megvalósításhoz ugyanis egy egész stáb áll a rendelkezésére:

Egy foodstylist, aki a gyönyörű, de ehetetlen, kizárólag fotóra való ételt, vagy étel imitációt megcsinálja és megkomponálja a tányéron.
Egy prop stylist, aki a teret berendezi az étek köré.
Egy fotós, aki az embereket fotózza.
Egy másik fotós, aki az ételeket fotózza.
Az összes eddig felsoroltnak van legalább egy, de inkább több asszisztense.
A grafikai munkálatokra vezető grafikus és az ő kis segédjei.
Néhány "rabszolga", aki az alapanyagokat beszerzi.
Pár másik segéd, akik a tányérok/hátterek stb. beszerzésében segédkeznek.

…Nos, itthon ennél jóval puritánabb a helyzet és minél szűkösebbek a lehetőségek, annál kreatívabbnak kell lenned, természetesen. Nekem tehát nem volt 25 fős stábom, csak Réka a fotósom, Gábor a grafikusom meg a csajok, akik egy-egy fotózás alkalmával jöttek segíteni tartani a derítőlapot, és megenni a munka után megmaradt töménytelen mennyiségű „modellt”.

így nézett ki a nappali a fotózás előtti napon...

A receptek és történetek nagyjából 80 oldalt tesznek ki. A szöveget meg kellett írnom egy hónap alatt és hidd el, ez még akkor sem egyszerű feladat, ha utána egy szerkesztő átnézi/ kijavítja az anyagodat! 65 ételt raktam a könyvbe, egyszerű, színes, könnyen elkészíthető fogásokat, napszakokra (reggeli, munkahelyi ebéd stb.) és eseményekre (randik, bulik) bontva.

Tájkép csata után, avagy ennyi maradt a csirkeszárnyakból a fotózás végeztével...

Rékával megbeszéltük, hogy egyszerre megpróbálunk 10-12 ételt lefotózni. Na, ez volt az a rész, amikor az igazán nagy munka beindult! 12 ételt megcsinálni úgy, hogy a fotózások napján egyiket a másik után oda tudd tenni a gép elé nem egyszerű. Kitalálni, hogy lesz meló közben a lehető legkevesebb holtidő, miként tudnak az ételek a lehető legfrissebbek és legszebbek lenni mire rájuk kerül a sor, ez sok legózással jár. Amikor kitaláltam a következő alkalom repertoárját, összeraktam a bevásárló listát, ami megint csak azért bizonyult nehéznek, mert egy fotózásra nem feltétlenül kell 12 személyes adagokat csinálni, hiszen a maradék így az életben nem fogy el, de túl keveset sem, hiszen mi van akkor, ha mondjuk egy rozé kacsamell túlsül, és nincs még egy kéznél? Még így is lett néhány olyan fotó, amit nem szerettünk, így újra kellett csinálni.

Rongyocskák...

Persze a meló legnehezebb része mégis a styling volt lévén hogy se Réka, se én nem vagyunk stylistok. Napokat, sőt éjszakákat töltöttem ételfotós weboldalak előtt görnyedve, inspirációk után kutatva. Próbáltam kitalálni, az adott étel milyen színkörnyezetben, milyen hangulatú kiegészítőkkel mutatna a legjobban. Ha ez megvolt, át kellett gondolni, hogy az abban a fejezetben szereplő többi fogás nem hasonló módon van-e stylingolva, hiszen nem az cél, hogy az egymást követő oldalak tökegyformán nézzenek ki. Amikor pedig az ételek prezentálása elméletben megvolt, jött a nem kevésbé macerás megvalósítási fázis. Úgy jártam a fűrésztelepre deszkákért, a festékboltba pácokért és festékekért, mint más csajok a cipőboltba. Még lenyűgöző betonlapokat is öntettem alapnak. Aztán a nagy melegben rőföstől lakberendező boltokig rohangásztam a megfelelő textilek, rongyocskák után. Tányérokat a Budaörsi Skanditrendtől a Szentendrén lakó Lantos Juditig szedegettem össze. Lantos Judit tányérjai egészen lenyűgözőek és sokat segítettek abban, hogy a végeredmény olyan legyen, amilyen végül lett.

Lantos Judit kerámiák. Szépek, nem?

Amikor már minden megvolt, jöhetett a fotózás, és szerencsére Réka pont olyan pikk-pakk csaj, mint én, így általában remekül haladtunk. A nap csúcspontja mégis az volt, ami minden főzésnek: reggel feltettem az aznapi menüt a facebookra és kiírtam, hogy fotózás után bárki jöhet enni. Jöttek is, és a lakás megtelt élettel és elégedett, boldog, jóllakott barátokkal.

Már csak néhány elválasztó oldal fotó és a címlap hiányzik, aztán végre nyaralhatok pár napot én is. A könyv várhatóan november elején jelenik meg. Remélem szeretni fogjátok!

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.