Tahinis-vajas kekszek, mert nem csak a humuszba való ám szezámpaszta!

Szerző: Házisáfrány - 2016.03.16. 18:12 Szólj hozzá!

tahinis_keksz_kicsi_2.jpg

Hagy oszlassak el benned két, a gasztronómiával kapcsolatos tévhitet, amit nagyjából gyerekkorod óta hallgatsz.

  1. Nem igaz, hogy a férfit a gyomrán keresztül. Ha így lenne, már rég megdöntöttem volna a férjhez menés jelenleg fennálló Guinness rekordját.
  2. Az sem igaz, hogy ha valami jót főzöl, a barátaid lemondják az ügyeletes programjukat, és buzgó hálálkodás közepette, hanyatt-homlok rohannak majd kóstolni, amit készítettél. Jönnek persze, - ha beígérsz nekik az étel mellé alkoholt, korlátlan fogyasztással, ÉS egy fél tucat 25 alatti iszapbirkózó lányt. Egy kis harapnivalóért azonban nem fogják strapálni magukat, az tuti.

tahinis_keksz_kicsi.jpg

Pont ez történt ugyanis a minap, amikor kekszet sütni támadt kedvem és bárki, kit felhívtam, hogy nézzem már át megenni, pattintott ilyen-olyan indokokkal. Rettentő mérges lettem, mert ha én sütni akarok, sütni is fogok, történjék bármi, megenni viszont nem szerettem volna, hízzon inkább más és különben is, mi az, hogy „ezek nem jönnek”, már a barátokra sem lehet számítani. Mint minden nő, én is remekül be tudok hisztizni, így makacs természet lévén természetesen közönség nélkül is nekiálltam a sütésnek. A kekszek aztán hiszti ide vagy oda, csak elfogytak, a lakásnak pedig napokig süteményillata volt, és annál jobb dologra nemigen lehet hazajönni.

Ezt a kekszet már régóta meg akartam sütni. Ettem már több változatot, de tudtam, hogy az enyém jobb lesz, és valóban. Rengeteg alapanyagot használok, de a tahini, azaz szezámpaszta benne van a mindenkori top 10-ben nálam. A tahini a humusz nélkülözhetetlen hozzávalója, nélküle a krém nem lenne az, ami. A Közel-Keleten azonban rengeteg más dologra is felhasználják, és bizony a padlizsánkrémtől a levesekig mindennek csodás ízt ad. Nem feltétlenül gondolnád, de sós ételek mellett számos édességbe is remekül passzol. Pár éve húsvétkor kalácsot is töltöttem vele. Imádom. Tényleg.

Nu, és akkor a recept.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

Kb. 30 kisebb kekszhez

150 g finomliszt
50 g mandulaliszt
80 g vaj
80 g nádcukor
csipet só
100 g tahini
50 g szezámmag (ha van, fekete és fehér vegyesen)

  1. Robotgépben vagy kézzel keverd habosra a vajat a cukorral. Add hozzá a sót és a tahinit.
  2. Add hozzá a mandula és finomlisztet. Gyúrd alaposan össze, majd tedd egy órára hűtőszekrénybe.
  3. Melegítsd elő a sütőt légkeveréses 170 fokra. Bélelj ki egy tepsit sütőpapírral.
  4. Formázz kb. 3 cm átmérőjű golyókat a masszából és hempergesd őket meg a szezámmagban.
  5. Tedd őket a sütőpapírra egymástól kb. 5 cm-re, majd óvatosan, egy villa fejével X-et nyomba a golyóba lapítsd őket kb. 1.5 cm-es korongokká.
  6. Süsd a sütőben kb. 15 percig, vagy amíg aranybarna lesz.
  7. Várd meg, míg kihűl kissé, és csak azután vedd le a sütőpapírról, különben szét fog esni.
  8. Omlós, morzsálódó, finom és laktató kekszeidet jól záródó dobozban két hétig is eltarthatod és ajándéknak is remek ötlet.

Címkék: édesség keksz desszert tahini közel-keleti ajándékok házilag

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr918486854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása