Krémes sütőtök pite- a nagy őszi kedvenc

Szerző: Házisáfrány - 2016.10.17. 13:45 1 komment

pumpkin_pie.jpgTalán azt még pont nem meséltem neked, hogy én Amerikában jártam egyetemre. Mire egyetemista lettem, már jó párszor voltam az országban, néhány évvel előtte egy egész nyarat végig dolgoztam Washington D.C.-ben, a kollégiumi menza azonban így is kultúr-sokként érte a napközis rémségek emléke által kísértett kis szervezetemet. Az egy dolog, hogy a mi menzáinkhoz képest elképzelhetetlen volt a választék, de akadt pár olyan ételt is, amit előtte még sosem kóstoltam.

A hamburger, pizza, spagetti, salátabár, tucat gabonapehely és persze számtalan „normális étel” minden nap szerepelt a kínálatban. Három különböző zsírtartalmú tej közül válogathattam, és üdítőből is akadt vagy fél tucat. Mondanom sem kell, hogy a desszert választék sem volt szegényes. Csomó különböző ízű fagylalt mellett fagyasztott joghurtot is ehettünk mindenféle feltéttel, és sajttorta meg brownie is volt szinte mindig. OK, OK, menzás változatban, de akkor is!

A sütőtök pitével azonban nem tudtam mit kezdeni. Még a gondolatát is bizarrnak tartottam. Nem nagyon értettem mi lehet jó, egy barnás-sárgás, ráadásul zöldségből készült desszerten. Aztán amikor már minden egyéb süteményt az unalomig ettem, mert mint mindent, az elsőre jónak tűnő menzát is meg lehet unni rettentően, egy nap kipróbáltam a híres „pumpkin pie”-t, mi bajom lehet alapon. Kiderült, hogy mint az ikonikus édességek általában, ez is csodás. Igen, még menzás változat is! A kellemesen ropogós pitetészta krémesen lágy, édesen fűszeres tölteléket rejt, mely az ősz és tél összes boldogságát magában hordozza.

Később már a jobb éttermekben is ezt rendeltem, és a gourmet verzió hatványozottan überelte a menzás változatot. Nyilván. A sütőtök pite pedig azóta is az egyik kedvenc desszertem, és az sem véletlen, hogy sütőtökből újabb és újabb édességeket csinálok. Remekül passzol hozzá a Philadelphia krémsajt, a fehércsokoládé, a karácsonyi fűszerek és tejföl. Töltheted süteménybe, csinálhatsz belőle krémet vagy mousse-t. Ennek a verziónak az íze leírhatatlanul, valószínűtlenül, és már-már szürreálisan finom!

Nos, az amerikaiak imádnak mindent a kényelmesebb oldalán megfogni, a főzést is természetesen, ami praktikum szempontjából érthető, ez azonban időnként az íz rovására mehet. A sütőtök krémet tehát szinte mindig boltban kapható kész piteformába töltik, Ami nagyjából olyan nagy bűn, mint kész piskótát venni a gyerek tortájához. A krémhez pedig egyszerűen konzerv sütőtökpürét használnak. Mi magyarok azonban ennél jóval perfekcionistábbak vagyunk, így következzék receptem házi pitetésztával, konzerv sütőtökpüré helyett frissen, karamellás barnára sült, édesen lágy húsú tökkel. Bizton állíthatom, hogy ez a verzió simán kenterbe veri a legtöbb amerikai háziasszony ilyen-olyan pitéjét. Csodás lesz. Ígérem.

Nu, és akkor a recept. A pitetészta mennyisége két, 23 cm átmérőjű kerek formához elegendő. Ha csak egyet csinálnál, a maradékot fagyaszd le a következő sütésig, vagy felezd el a recept mennyiségét. Miután omlós tésztával dolgozunk, a tökéletes sütemény érdekében nem árt a receptet pontosan követni, hogy ne egy szalonnás betondarab, hanem egy könnyű, réteges, izgalmas textúrájú tészta legyen a végeredmény.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

Pitetészta 2 pitéhez
350 g liszt
275 g hideg vaj
25 g cukor
8 g só
85 ml jeges víz

  1. Kockázd apróra a hideg vajat.
  2. Egy forgókéses robotgépben keverd össze a sót, cukrot és a liszt 2/3-át.
  3. Add hozzá a vajat, majd pulzáló módban keverd az egészet össze, míg nem marad száraz liszt a tálban. Ha nincs robotgéped, kézzel is összegyúrhatod, de ügyelj arra, hogy a kezed mindig hideg maradjon és a vaj ne olvadjon túlságosan meg.
  4. Szórd rá a maradék lisztet és pulzálj párat a géppel vagy gyúrd gyorsan át. Most már nem kell annyira simára, mint az első körben!
  5. Tedd a tésztát egy keverőtálba és öntsd rá egyenletesen a jeges vizet.
  6. Egy szilikon spatulával, és ne kézzel, óvatosan dolgozd a masszába.
  7. Borítsd a kissé ragacsos tésztát kilisztezett felületre. Vágd két egyenletes darabra, csavard frissentartó fóliába és tedd legalább két órára, de akár 3 napra hűtőszekrénybe.

A töltelékhez
450 gr sütőtök (megsütve legyen ennyi a súlya!)
250 g Philadelphia krémsajt
3 tojás
3 g só
170 g cukor
1 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt gyömbér
½ tk őrölt szerecsendió
20 g vaj

  1. Melegítsd a sütőt 220 fokosra.
  2. Vágd darabokra a tököt és süsd alaposan át úgy, hogy a felülete megbarnuljon kissé.
  3. Vedd ki a pitetésztát a hűtőből és óvatosan nyújtsd kb. 30 cm átmérőjű körré. Tekerd a sodrófa köré, majd óvatosan „görgesd” bele a piteformába.
  4. Ollóval vágd le a kilógó széleket, majd a mutatóujjad a tészta alá dugva fodrozzd ki a pite szélét.
  5. Béleld ki a pitét sütőpapírral, tégy rá valamilyen nehezéket, pl. babot és süsd a tésztát vakon 15 percig. Szedd ki a sütőből, távolítsd el a papírt és a babot, majd tedd vissza és süsd további 10 percig. Szedd ki a sütőből és hűtsd ki teljesen.
  6. Keverd egy középen forgókéses robotgépben össze a cukrot és sót a fűszerekkel.
  7. Add hozzá a sütőtököt (a nagyon égett részeket le szoktam vágni, mert nem szép a színe) és a vajat, majd turmixold simává. Adagold mellé a krémsajtot és keverd egyenletesen össze.
  8. Add hozzá a tojásokat, egyenként.
  9. Öntsd a masszát a piteformába, és süsd 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig, amíg már nem teljesen folyékony, de a közepe még remegős.
  10. Ha a fodrok nagyon barnulnának, érdemes a piteforma szélét letakarni alumínium fóliával. (Nekem majdnem végég le volt takarva)

Tálald a csodás pitét teljesen kihűtve!

Címkék: amerikai ünnep ősz édesség sütőtök desszert vegetáriánus krémsajt ünnepi ételek

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr7511815413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otthon édes 2016.11.07. 16:07:58

Pumpkin pie receptet csak tiszta forrásból. Ezt az amerikaiak tudják nagyon, így gondoltam, aki élt ott, az tudja, milyen a jó pite. Ezért bátorkodtam elkészíteni ebből a receptből. Kicsit babra, de megérte. Ezt az uram is így gondolja, aki a torta felét együltő helyében bevágta. Most, hogy elmegyek két napra, rendelt magának, méghozzá két ugyanilyet. Azt mondja, azért kettőt, mert egynek nem is érdemes nekiállni :D

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása