Ajándékok házilag 18. Melomakarona, görög hagyományos, fűszeres sütemény olíva olajjal

Szerző: Házisáfrány - 2017.12.04. 12:40 Szólj hozzá!

melomakarona2.jpgfotó: Bolega Niki

Ezt a csodás görög karácsonyi süteményt Lilafüge „Ünnep” című magazinjába készítettem. Magazinnak dolgozni buli, de egyáltalán nem úgy zajlik ám, ahogy azt gondolnád. Egyrészt karácsonyi magazint/tv műsort/ újságot az ember nyáron csinál, a legnagyobb forróság közepette, így a “Mennyből az angyal” életérzés kombinépántos ruhácskában izzadva nem olyan magától értetődő, mint decemberben. Másrészt, mint minden, amiben benne van a kezem, ez sem pont úgy alakult, ahogy alakulnia kellett volna.

…Szóval az úgy volt, hogy Lilafüge Dóra kitalálta, összerak egy téli magazint és az ehhez toborzott remek kis csapatot, amihez én is csatlakoztam. Alig vártam, hogy elkezdhessek dolgozni a kis cimboráimmal, mert barátokkal dolgozni mindig jó, de a nagy melóra „rápihenendő” előtte még elhúztam egyet gyorsan nyaralni, hogy jobban bírjam a tempót.

Mondanom sem kell, hogy a nyaralás utolsó napján úgy összetörtem a térdem, hogy tolókocsiban jöttem haza. A magazinba szánt ételeket ezért térdgéppel, két mankóra támaszkodva készítettem, így a főzés most, öööö…., hogy finom legyek, nem nyújtott akkora élvezetet, mint általában. A fotózás idejére aztán Dórának is sikerült karamboloznia és agyrázkódással csinálni végig a 12 órás munkanapokat. Ehhez Sanya több órás késéssel, totál másnaposan esett be a stúdióba.

Csodásan festhetett a kripli kis csipet-csapat, a Taigetoszra való stábbal, ahogy teljesen leamortizálva próbáltuk magukból kihozni a maximumot. A nap végén azonban úgy tűnik sikerült, mert a magazin olyan, de olyan gyönyörű lett, a receptek meg annyira használhatóak, hogy bele sem merek gondolni, milyen lesz a következő szám, ha kis mázlival, de egészségesen látunk neki.

melomakarona1.jpgfotó: Bolega Niki

…A frissen nyomott példányokat mindenki boldogan vette a kezébe a magazint ünneplő stáb-partyn, hiszen az minden várakozást felülmúlóan szép lett. Persze a bulin nem tudtam részt venni, mert szinte már természetes, hogy aznap otthon feküdtem vírusos influenzával...

A kedvenc receptemet a magazinból ezúton osztom meg veled, ha pedig kíváncsi vagy a többire, Ünnepet kapsz bárhol, ahol árulnak lapokat. Nem fogod megbánni, meglátod!

A melomakarona hagyományos görög karácsonyi sütemény. Ne tévesszen meg, az, hogy sziruppal készül, mint a baklava, mert ez teljesen másfajta süti! Nem fog tocsogni az édes lében, ezt megígérhetem. Cserébe, bár mandula egyáltalán nincs benne, a szirupnak köszönhetően kellemesen tömör, a marcipánra megszólalásig hasonló állagú, sűrű édesség lesz belőle az olíva olajtól pedig még izgalmasabb lesz az íze! Én imádom. Ahogy azt is, hogy sütés után még napokig fűszeres illatú tőle a hajam. A stábtagok is szépen ettek belőle, pedig ezeken a fotózásokon akadt nassolni való gazdagon, nekem elhiheted! 

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

Nu. És akkor a recept.

A süteményekhez

150g gríz
500g finomliszt
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
100 ml frissen facsart narancslé
2 narancs lereszelt héja
3 ek konyak
100 g cukor
1 csapott ek fahéj
½ tk őrölt szerecsendió
½ tk szegfűszeg
½ tk őrölt gyömbér
1 cs bourbon vanília
125 ml semleges ízű olaj
125 ml olíva olaj
50 g méz
90 ml víz
csipet só

A sziruphoz

300 ml víz
500 g cukor
200 g méz
2 rúd fahéj
1 narancs leve
csipet só

  1. A sziruphoz forrald fel a vizet, és 10 percig gyöngyöztesd.
  2. Add hozzá a cukrot, narancslevet és sót, majd forrald további 5 percig.
  3. Öntsd bele a mézet, tedd félre, hűtsd ki és dobd ki a fahéjat.
  4. A süteményhez egy nagy tálban keverd össze a lisztet, grízt, sütőport, szódabikarbónát, a narancsok héját és a fűszereket.
  5. Egy másik tálba öntsd bele az olajakat, mézet, vizet, narancslevet, cukrot, sót és konyakot.
  6. A folyékony hozzávalókhoz óvatosan kezdd hozzáadagolni a száraz hozzávalókat.
  7. Dolgozd össze finoman úgy, mintha habcsókot kevernél épp csak amíg összeáll. Ügyelj arra, hogy ne gyúrd túl!
  8. Melegítsd elő a sütőt légkeveréses 170 fokra.
  9. Szaggass a süteményből kb. 50 g súlyú darabokat (én méregettem, mert ahhoz, hogy egyenletesen süljön az összes süti át, fontos, hogy egyformák legyenek!) és formázz belőlük ovális formát.
  10. Szurkáld meg a sütik tetejét fogpiszkálóval. Süssd a kekszeket sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 20 percig, míg aranybarnák nem lesznek, és teljesen át nem sülnek.
  11. A kekszeket még melegen, óvatosan, több részletben tedd bele a szirupba 10-20 másodperce, hogy megszívhassák magukat. Vedd ki és rácson hűtsd ki őket teljesen.
  12. Tálaláskor szórd meg darált dióval vagy mandulával.
  13. A melomakarona jól záródó dobozban 2-3 hétig eláll, és remek házi készítésű karácsonyi ajándék!

Címkék: ünnep karácsony görög méz fűszer ünnepi ételek ajándékok házilag

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr4113390497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása