Mogyoróvajas csokifagyi, házilag

Szerző: Házisáfrány - 2018.08.14. 13:41 komment

39023722_1816556441760945_9187048330201399296_n.jpgEzt a csodás fagyit Fannival csináltuk. Fanni a barátnőm lánya, akit születése óta ismerek, de azóta sajnos már bőven eltelt annyi idő, hogy az egykor játékbabára hasonlító vörös, göndör, zöldszemű cukiság egyszercsak nagykorú lett. Emlékszem, amikor tavaly felhívott, hogy most lesz a 18. szülinapja és úgy gondolta, a buli ELEJÉRE meghívna pár embert az anyja barátai közül is. Meg is érkeztünk az eseményre jó néhányan „felnőttek”, és a büféasztal körül téblábolva vártuk, mikor kezdenek el végre szállingózni a fiatalok. Látni akartuk ugyanis, de nagyon, miként mulat a mai generáció. Jöttek hát a szebbnél szebb fiúk és lányok, de amikor a party épp kezdett beindulni, Fannika odajött hozzánk és udvariasan, ám ellentmondást nem tűrően közölte velünk, nagyon örül, hogy eljöttünk, de úgy érzi eljött az ideje annak, hogy húzzunk a fenébe, mert nekünk ennyi volt a móka mára, ők pedig szeretnék magukat végre jól érezni, méghozzá háborítatlanul. Csalódásunkat alig leplezve kullogtunk hát ki a mulatóból. Gyerek volt az idő, így haza azért még nem akartunk menni. És itt következett a dilemma. Élénken élt ugyanis emlékeinkben a Házibuli című filmnek az a része, amikor a szegény szülők megpróbálnak kiszökni a konyhába a tinibuli kellős közepén enni valamit, lebuknak és ebből óriási botrány lesz. Megpróbáltuk hát kisakkozni, melyik lehet az a szülinaptól megfelelő távolságban elhelyezkedő környékbeli bár, ahol már éppen szabad meginnunk egy bambit úgy, hogy ne legyünk letolva vagy esetleg kémkedéssel vádolva.

A „megfelelőnek tűnő környékbeli bár” teraszán ücsörögve azért igazán nem sikerült lazítanunk, hiszen, amikor időről időre a bulira igyekvő fiatalokat vettünk észre már messziről kiabáltuk, valódi félelemmel a hangunkban, a kezeinkkel hadonászva, hogy „Mi itt sem vagyunk! Mi csak egy italt akarunk inni, de igazán!...”

…Hiába no, sok víz lefolyt a Dunán amióta mi voltunk gyerekek, mert akkor még a kölykök tartottak a szülőktől és nem fordítva.

A fagyit tehát a még mindig gyönyörűséges Fannival csináltuk. Eredetileg sütni szerettünk volna, de 40 fokban a fagylalt sokkal jobb ötletnek tűnt. Gazdag és dekadens édességre vágytunk, így született meg ez a csodásan komplex ízű mogyoróvajas csokifagylalt.

Évek óta mondogatom, hogy ideje leszokni az adalékokkal tömött, agyonhabosított, igazi tejszínt nyomokban sem tartalmazó fagylaltokról, és csináld inkább meg a saját változataidat. A fagylaltgép egyszeri beruházás és imádni fogod, én is imádom az enyémet már sok-sok éve. A mélyhűtőben pedig egész nyáron van valamilyen fagyi, így ha rám jön a nassolás utáni vágy, nem kell műanyag vackokat ennem és sose jövök zavarba, ha feljön egy vendég, mert mindig lesz mivel megkínálnom!

Nu, és akkor a recept. Azoknak, akiknek már van fagyaltgépe és azoknak is, akik most fontolgatják, hogy vesznek egyet. Azoknak akik már imádják a mogyoróvajat és azoknak akik még csak ezután fogják…

 Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

400 ml teljes tej
200 ml zsírdús tejszín
50 g glükóz (ha más nem, a patikában tudsz venni!)
80 g cukor
20 g holland kakaópor
50 g jó minőségű étcsokoládé
250 g mogyoróvaj
½ rúd vanília kikapart belseje (elhagyható)
10 g étkezési keményítő
só (ízlés szerint, attól függően, milyen sós a mogyoróvaj!)

  1. Keverd a keményítőt el néhány evőkanál tejjel, hogy csomómentes krémet kapjál. Tedd félre.
  2. Melegítsd a tejet, tejszínt, cukrot, glükózt, kakaóport, csokoládét és vaníliát, míg a cukor és a kakaó fel nem oldódik.
  3. Óvatosan, részletekben keverd hozzá a mogyoróvajat és habverővel folytasd a kevergetést, míg csomómentes nem lesz. Kóstold meg, és ha úgy érzed, tégy bele 1-2 csipet sót. Ez a fagyi simán lehet édes-sós, ha úgy szereted.
  4. Ha a mogyoróvaj teljesen felolvadt és elvegyült a többi hozzávalóval, forrald óvatosan fel a fagyi alapot, és ne felejtsd el közben folyamatosan kevergetni!
  5. Öntsd hozzá a keményítőt és keverd, míg olyan állagú lesz, mint egy puding. (Nálam ez másodpercek kérdése volt.)
  6. Húzd le a tűzről, hűtsd le, majd tedd mélyhűtőbe, hogy egészen hideg legyen. Ha kompresszoros fagyigéped van, elég ha csak lehűtöd kissé, utána mehet is egyenesen a fagyigépbe. Hűtőbetétes fagyigép esetén azonban fontos, hogy nagyon kihűtsd a fagyit, különben a hűtőakku még azelőtt felolvad, hogy fagyivá változtatná a csokikrémet!
  7. Ha már jegesedik a krém tehát, tedd a fagylaltgépbe, és kevergesd míg krémesre nem fagy, kb. 30 percig.
  8. Nekem a fagyi a gépben még nem fagyott ki teljesen, így az igazi fagylalt szilárdságot a mélyhűtőben érte el másnapra.

Címkék: fagylalt csokoládé édesség desszert földimogyoró

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr8614180515
Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása