Joghurtos- tahini leves sáfránnyal

Szerző: Házisáfrány - 2011.03.22. 23:18 2 komment

A minap itt járt Gábor az Udvari Grafikusom a „food for photo” barter keret értelmében. Ez volt a harmadik eset, hogy valakit ezzel a fondorlattal csábítottam fel magamhoz, hátha gyalázatos fotótudásom csiszolgatja kissé. Az első próbálkozásaim csúfos kudarcot vallottak, egyszer ugyanis egy fotózni állítólag jól tudó illetőt hívtam kéglire, aki már az érkezés pillanatában használhatatlanul borvirágos hangulatban volt, míg a legközelebbi alkalommal a profifotós barátnőm ilyen hülyeségekkel bombázott a cézár saláta láttán, hogy - és akkor mivel mérsz fényt??? Így történt tehát, hogy a végén kétszer is megetettem egy kisbusznyi barátot és miközben ők boldogan falatoztak, én éhesen szerencsétlenkedtem a gépemmel. A fotós haverok jól laktak a képek meg rondák lettek.

Nos, Gábor volt az egyetlen, akitől VALÓBAN sikerült tanulnom egy csomó mindent, többek között a szomorú tényt, hogy ugyanazzal a géppel, ugyanazon az állványon, ugyanazoknál a fényviszonyoknál én sokkal rosszabbul fotózom, mint ő. Sajnálatos, de ez van.

És akkor a recept. A Casa Moro című marokkói receptkönyvben találtam és már nagyon régen izgatott, mert imádom a görög joghurtot, a tahinit, azaz szezámpasztát szintén, de a kettőt együtt még sose próbáltam. Ha pedig még egy kis sáfrány is kerül a levesbe, hát sejtettem, hogy abból nagy baj nem lehet. Nem is lett. Ajánlom neked, de csak ha nem vagy a megszokások rabja. És tudom, hogy te nem vagy az.

Sáfrányos- joghurtos- szezámpasztás leves.

Hozzávalók:

1 tojássárgája
1/2 ek kukoricaliszt
500 gr görög joghurt
3 ek szezámpaszta
2 ek olíva olaj (de valami rendes ám!)
1 gerezd fokhagyma
½ citrom leve és reszelt héja
750 ml alaplé
Csipet sáfrány ½ dl vízben kiáztatva
3 ek felaprított petrezselyem
1 ek felaprított mentalevél

Keverd a tojássárgát a liszttel csomómentesre majd add hozzá a joghurtot. Ezután jön bele a szezámpaszta, az olíva olaj, az összenyomott fokhagyma, a citrom leve és héja majd kevergetve az alaplé. Kis lángon, habverővel kevergetve erősen felmelegítjük, de még a forráspont előtt levesszük a tűzről. Fontos a folyamatos kevergetés, ki ne csapódjon melegítés közben a tojás. Hozzáadjuk a sáfrányt és a zöldfűszereket és máris tálaljuk.

Címkék: leves joghurt sáfrány tahini marokkói

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr925098577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása