Macaroni & cheese, az amerikai gyerekek sajtos- tejfölös tésztája

Szerző: Házisáfrány - 2011.04.14. 22:52 5 komment

sajtos makaróni

Az úgy volt, hogy főztünk egy jót múlt pénteken Csillával. Kuktának, vagy sokkal inkább sous chef-nek, velünk tartott a kislánya is. Léna 9 éve ellenére vagány csajnak bizonyult, nem fintorgott a „büdössajt” láttán, mindent megkóstolt és zokszó nélkül tartotta a derítőlapot miközben fotóztam. Naná, hogy azonnal megkedveltem! Cserébe ő is annyira belelkesedett, hogy másnap közölte az anyjával, akkor most főzőblogot szeretne indítani. De rögtön. Mert milyen jó is volt az a sajtos tészta, amit együtt csináltunk! Hogy akkor majd ő is. Aztán elgondolkodott egy kicsit és hozzátette: jó volt, jó volt, de anya, a te szószos husid akkor is jobb! Azonnal tudtam, hogy igaza van. Nincs az a szakács, nincs az az étel, ami egy mama szószos husijával vetekedne! Ilyen magasságokba sose fogok tudni eljutni, így inkább meg se próbálom...

Macaroni and cheese-t főztünk, ami az amerikai kölkök kedvence. Nevezhetjük a helyi „tejfölös sajtos tésztának” is. Készítik sütőben, vagy simán lábasban, de az arra a földrészre jellemző lustasággal, bizony sokkal gyakrabban csinálják konzervből, porból, félkészből, zacskósból, dobozosból, instantból, mirelite-ből. Ez nagyjából műsajtot és a periódusos rendszer közel egészét jelenti egy dobozban.

Az én változatom, azért ennél eggyel szofisztikáltabb. Az öntethez fontinát (illatos, jól olvadó olasz sajtot), érett cheddar-t (angol sajt, a hamburgerben már találkozhattunk a plasztik verziójával) és mascarponét használtunk. Mellé az élményt fokozandó, ropogós sült sajtkorongokat szervíroztunk. A füstölt pirospaprika pedig extra ízt és színt adott a már amúgy is gazdag és krémes makaróninak. Ezt az ételt bármilyen sajtból elkészítheted, de nagyon fontos, hogy ezek jellegzetes, karakteres sajtok legyenek lévén, hogy szinte kizárólag az ő ízük fog dominálni. És akkor a szokásosan nem túl komplikált recept.

400 gr makaróni tészta
200 gr fontina sajt
200 gr érett cheddar
250 gr bármilyen maradék sajt a korongokhoz
150 gr mascarpone sajt
50 gr vaj
½ l tej
3 ek liszt
1 tk füstölt pirospaprika (ezt a jobb delikátesz boltokban tudod beszerezni)

  1. Reszeld a maradék sajtokat le és forró teflonba tégy pingpong labdányi adagokat belőle. Várd meg, míg szétolvadnak és aranybarna lesz az egyik oldaluk majd fordítsd őket óvatosan át és süsd a másik oldalukat ugyanígy. Vigyázz, ne barnítsd őket agyon, mert keserűek lesznek! A sajtkorongokat megcsinálhatod előző nap is.
  2. Olvaszd fel kis lángon vastag fenekű lábasban a vajat, majd add hozzá a lisztet és füstölt paprikát. Folyamatos habverővel történő kevergetés mellett, adagolva, tedd mellé a tejet, majd főzd kis lángon addig, míg besűrűsödik.
  3. Főzd meg a tésztát „al dentére”.
  4. Add a besamelhez a mascarponét, majd fokozatosan a sajtokat, forrald gyorsan össze és sózd ízlés szerint.
  5. Keverd a sajtszószt a forró, leszűrt tésztához és tálald azonnal 1-1 ropogós sajtkoronggal. Nem fogod megbánni!

Címkék: amerikai sajt tészta főétel egypercesek gyors vacsorák

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr585098584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása