Imádok főzni. Azt is szeretem, amikor másoknak főzök és jön a hálálkodás. Hogy a Házisáfrány így meg úgy. Az egyetlen hely, ahol szaktudásom egyáltalán nem övezi osztatlan elismerés hol máshol lenne, mint Kis Családomnál. Gondolhatod! Az eleve úgy kezdődik, hogy az öcsém szerint én ehhez sem értek. A grillezéshez egyáltalán, más ételekhez se nagyon és igazából lássuk be, egy pastát sem tudok úgy megfőzni, mint mondjuk például ő. Anyukámnál pedig azért nem szeretek csinálni semmit, mert még el se mondtam, mit készítenék, máris rávágja, hogy az illető étel macerás, drága hozzá az alapanyag és kupleráj lesz tőle a konyhában. Ha pedig mégis nekiállok, komoly lelki terror eredményeképpen, hangulatától függően vagy letol azért, hogy milyen koszt csinálok, vagy ami még rosszabb, elkezd utánam takarítani, így ha egy eszközért nyúlnék, ami nem véletlenül volt a pulton, ő már szinte biztos, hogy rég elmosta, eltörölte és elpakolta a fiók legmélyebb zugába.

Nos, a minap lett mama 60 és e jeles alkalomból egyszerű, gyorsan elkészíthető ételt rendelt. Gondoltam csinálok fehérboros, hagymás, dijon-i mustáros csirkét, mert azt szokták szeretni. Valahogy elkerülte a figyelmem, hogy szólt, vegyek sütőtököt is levesnek, így amikor hozzáláttam volna az ünnepi lakomához kiderült, egyetlen fogásra hívtuk át a nagyikat, mert „Apád meg elfelejtett süteményt venni a Daubnerban!!!”. És jött a letolás. Próbáltam visszavágni, hogy nehogy már azért legyen lelkiismeret furdalásom, hogy nem főztem levest, mert papa nem vett sütit. Még szerencse, hogy ott volt nagyi, aki végigcsinált egy háborút, így konstruktívan javasolta, ugyan nyissunk már ki két paradicsomkonzervet, príma leves lesz abból, a dédunokák úgyis nagyon szeretik.

Nagy veszekedések árán, de csak összeállt az ebéd, és desszert gyanánt találtunk mindenféle édességet a csokoládés fiókban. Mama születésnapi ünnepségsorozata pedig még napokig tartott, így akadt torta is, ajándék is és bár nagyon félt tőle, valahogy mégis átvészelte a 60-at.

Drága mama, még 60 ilyen jó évet veled!!!! Én akkor is szeretlek, ha elpakolod a konyhakést a főzés kellős közepén!!! :-)

De elég a szentimentalizmusból! Szóval a dijon-i mustáros-fehérboros csirke klasszikus francia recept. Az a jó benne, hogy nem macerás, és nagyon finom, így bátran szoktam vendéget hívni rá, aki rendszerint azt hiszi, ez valami komplikált dolog, pedig nem is. Pürével szoktam tálalni és bár a főzőiskolában úgy tanultuk, hogy egy kiló krumplihoz bátran tegyünk fél kiló vajat, szerintem 30 deka bőven elég. Ugye a margarin meg se fordul a fejedben???!!! Bármit gondolsz, minél több a vaj a pürében, annál jobb és tejet egyáltalán nem muszáj öntenünk hozzá. De vissza a csirkéhez! Bőrös csirkét használj, ha lehet kapirgálóst, jó minőségű száraz fehérbort és rendes mustárt. A hagyma össze fog sülni így tehetsz bele gazdagon.

Nu. És akkor a recept. Tényleg jó, nem mondanám.

6 csirkecomb vagy comb és mell vegyesen
3 nagy hagyma, papírvékonyságúra karikázva
3 dl fehérbor
2 ek dijoni mustár
olaj
só, bors

1. Vastag fenekű lábasban pirítsd a csirkék minden oldalát aranyszínűre.
2. Vedd ki a csirkét és ugyan ebben a lábasban párold a hagymát üvegesre.
3. Keverd a bort a mustárral, és sózd-borsozd, majd rakd félre.
4. Tedd a csirkéket tepsibe, tedd hozzá a hagymát, sózd-borsozd, majd öntsd rá a boros keveréket.
5. Süsd, míg a csirke ropogós nem lesz, és ha már barna az egyik oldala, fogasd át, barnítsd a másik oldalát is. Akkor jó, ha a hagyma és a csirke is jól át van sütve.