A spanyolok kedvenc vendégvárója, csirkés táskácskák, azaz empanadillas de pollo

Szerző: Házisáfrány - 2014.03.03. 08:40 1 komment

empanada de pollo1.jpgA férfiak úgy képzelik a lánybulikat, hogy azokon csomó lehengerlő szőkeség viháncol, hiányos ruhában egy óriási, habos fürdőkádban, kezükben párna és avval csatároznak. Esetleg hasonló felállásban mossák az autót, valami jó drágát, szintén hab, szintén viháncolás, rövid pólócska, a ruházat és a haj vizes, stb.

…Nos, elárulom, a valóságban ez egyáltalán nem így van.

empanadas de pollo 2.jpg

Úgy kezdődött, hogy Panna beállított még a többiek előtt, és míg én sütögettem, a szakácskönyveimet nézegette a szófán gubbasztva, fáradtam, félig betegen, takaróba bújva. Később megjött a többi lány is, agyon dolgoztatva egy-egy kegyetlen munkaadó által, karikás szemekkel. Jó csajok mind, félre ne érts, de ez az este nem az volt, amikor bárki a top formáját hozta volna. Roni rögtön az elején begyűjtötte az összes mobilt, majd betette a másik szobába, tanulva a múltkori vargánya krémleveses esténk tapasztalataiból. Vártuk Andit is, aki többször ránk küldött egy-egy sms-t, hogy már úton van, de az Istennek sem akart megérkezni a szomszéd utcából, a telefont nem vette fel, az üzenetekre nem válaszolt, mi meg ahelyett, hogy jól éreztük volna magunkat mindenféle bizarr történetet találtunk ki arra vonatkozóan, vajon milyen szörnyűség történhetett vele a 2 perces autóúton amiért nem sikerült ideérnie. A végén már majdnem elindultunk, hogy megkeressük testületileg, amikor előkerült és kiderült, hogy mialatt mi azon aggódtunk, hogy biztos elvitte őt a Zsákosember, egyszerűen csak a telefonon lógott valakivel. Nu.

 empanadas de pollo 3.jpg

Azoknak a csajoknak, akik mégis megjelentek, csirkés empanadakat sütöttem. Az empanada spanyol töltött tésztatáska, de Latin-Amerikában is nagyon szeretik. Lehet bele tenni minden félét, én néha csinálok tonhalasat is, ám most csirkésre vágytam. A fűszeres sós sütemény nagy sikert aratott a lányok körében még akkor is, ha valamilyen érthetetlen okból kifolyólag mindig csak saksukát követelnek rajtam. Amikor kiderült, hogy most nem az lesz, többen majdnem felálltak és elhúztak, úgy kellett őket visszakönyörögnöm, amit később persze egyikük sem bánt meg. Az empanadaknak már a látványa is gyönyörűséges, de igaz, ami igaz, viszonylag nehezen nyújtható a tésztája, az összerakása pedig pepecs meló, így ha nem akarsz kicsi csomagocskákkal bajlódni, egyszerűen végy egy nagy tepsit, nyújtsd bele a tészta felét, tedd rá a tölteléket, arra a tészta másik felét és süsd meg úgy. Nem olyan látványos mint ezek a kis cukiságok, de pont olyan finom.

Ehhez a recepthez tök jó a maradék sült vagy főtt csirke is. Én 4 felsőcombból csináltam, és kb 30 db, 12 cm átmérőjű sütemény lett belőle.

Ha tetszett a poszt, ide kattintva kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is!

A tésztához

500 gr liszt
200 gr vaj
1 egész tojás
150 ml víz
1 tk só
½ tk cukor
1 ek ételecet
1 tojás a kenéshez

 

A töltelékhez

4 közepes felsőcomb vagy 2 nagyobb egész comb
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kaliforniai paprika
1 ek piros pesto vagy sűrített paradicsom
Csipet római kömény
1 kis csilipaprika (elhagyható)
120 gr krémsajt
150 gr reszelt sajt
1 ek olaj

Ha van 1-2 puhulásnak indult paradicsomod vagy némi zöld olíva bogyód, azt is beledobhatod.

 

  1. Gyúrd az tésztához való alapanyagokat gyorsan össze. A vaj és a víz legen hideg. Ha van aprítógéped, csak dobd bele, keverd össze avval épp amíg egybeáll, gyúrd egy picit át kézzel, csavard folpackba és tedd a hűtőbe kb. 1 órára.
  2. Sózd borsozd a csirkét, és süsd meg 220 fokos sütőben kb. 40 perc alatt. Ha maradék csirkéd van, használd azt.
  3. Aprítsd fel a hagymát és egy vastag fenekű lábasban párold üvegesre. Dobd rá az előzőleg apróra vágott paprikát (én pirosat és zöldet használtam vegyesen) és párold tovább. Ha van paradicsomod, azt is itt add hozzá. A csilit és római köményt szintúgy. Ha már minden puha, tedd mellé a fokhagymát.
  4. Vágd a lehető legapróbbra a csirkét. Add a hagymás alaphoz az előzőleg összeaprított húst majd pirítsd gyorsan össze. Tedd bele a krémsajtot, a piros pestot, rottyantsd össze és húzd le a tűzről.
  5. Keverd bele a reszelt sajtot,ha már kissé kihűlt.
  6. Nyújtsd a tésztát nagyon vékonyra, 1 mm-e vagy még vékonyabbra. Ha kell, lisztezd kissé, de gyak óvatosan. Szurkálj belőle 10-15 cm átmérőjű köröket.
  7. Tégy mindegyikre 1 nagyobb kávéskanál tölteléket.
  8. Kend meg a tésztakörök egyik felét a felvert tojással, csukd rá a másik felét és csavaró mozdulatokkal zárd le a peremét. Kend meg mindegyiket tojással.
  9. Tedd a kosárkákat 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd kb. 20 perc alatt aranybarnára.

Címkék: csirke buli spanyol fűszeres sütemény előétel krémsajt aprósütemény dél-amerikai

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr225840219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tina Recept 2014.03.04. 12:25:37

Kedves webmester,

Észrevettük, hogy nagyon finom receptek találhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 130 000 összegyűjtött recept közül. Az oldalon szintén található egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a receptek elejét, melyeket a felhasználók ezután könnyen megtalálják a keresőnk segítségével. Ám a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra, tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalálhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szívesen segítünk bármivel.

Üdvözlettel,
Tünde
info@osszesrecept.hu

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása