Bocuse d'Or Budapest, 2016- Vajon mi lesz az alapanyag?

Szerző: Házisáfrány - 2015.03.30. 15:53 Szólj hozzá!

bocouse_1.jpgJerome Bocuse, a magyar Bocuse d'Or Akadémia elnökségi tagjai és hazánk néhány vezető séfje a sajtótájékoztatón

Ahhoz képest, hogy két évtizeddel ezelőtt a magyar éttermi gasztronómia még - kis túlzással- kimerült a pörkölt- somlói galuska kombóban, a street food pedig a Moszkva téri sertéshamburgerben, édes bucival, füstölt sajttal és csalamádéval, be kell látni, rengeteget fejlődtünk. A fejlődés ezúttal nemzetközi értelemben is látványos és értékelendő. Ennek eredményeként Magyarország abban a megtiszteltetésben részesül, hogy 2016-ban Budapesten tartják a Bocuse d’Or, azaz a világ legkomolyabb és legmenőbb szakácsversenyének Európai döntőjét.

A verseny 1987 óta kerül megrendezésre. Az ötlet Paul Bocuse élő szakácslegenda fejéből pattant ki, aki úgy gondolta jó lenne a lyoni gasztronómiai szakkiállítás ideje alatt szakácsversenyt tartani. A verseny elősegítené a szakma fejlődését és rávilágítania a tökéletes alapanyagok használatának fontosságára. A Bocuse d’Or a kezdetek óta sokat változott. Napjainkban 24 ország juthat be a világöntőbe. Az arány pedig a következő képen néz ki: Az európai verseny 12 (hamarosan 11) legjobbja, az ázsiai verseny 4 és a dél-amerikai verseny 3 legjobbja. Rajtuk kívül 3 versenyző azokból az országokból (Afrika, Észak-Amerika, Közel-Kelet és Óceánia) melyek a versenyeken nem vesznek részt, valamint 2 további ország „szabad kártyával" („wild card"), akiket a rendezők választanak ki. A világbajnokságot kétévente Lyonban rendezik, európai döntőjét pedig minden páros évben egy pályázat útján kiválasztott országban, 2016-ban Magyarországon.

A viadalon egy hal és egy húsételt kell elkészíteni három féle körettel, csapatonként 14-14 adagot. Az alapanyagokat az esemény előtt 6 hónappal hirdetik ki, kivéve a halat, mellyel csak 2 hónapja marad a szakácsoknak ”gyakorolni”. A helyszínen minden frissen készül és az is fontos, hogy az ételekbe a résztvevők valamilyen hazai elemet is beleálmodjanak. Pontosan 5 óra 35 perc áll a szakácsok rendelkezésére, hogy a fogásokat elkészítsék. Minden csapatban három fő van, egy séf, aki 23 évesnél idősebb, egy commis, aki 22 évesnél fiatalabb, valamint a tréner, aki a felkészítést koordinálja, ám aki a verseny alatt nem tartózkodhat a boxban. A kész fogásokat 2*12 neves séf bírálja el, egyik csoport a hal, másik a húsételeket. A pontszám kétharmadát az étel minősége teszi ki, egyharmadát a tálalás. Emellett a csapatmunka, a főzési folyamat tisztasága, és az alapanyagok használatának gazdaságossága adja ki a végső pontszámot. A legmagasabb összesített pontszámot elért séf kapja a Bocuse d'Or trófeát.

A hazánkban rendezendő futam legizgalmasabb kérdése, mint a versenyek előtt mindig az, vajon ezúttal mi lesz az alapanyag? Sok találgatás látott napvilágot, hiszen az alapanyag gyakran kötődik az adott országhoz, és a magyar szervezők is javasolhatnak. Városi pletykákból úgy tudni, felmerült a mangalica, a keleméri bárány és a kecsege, mint lehetőség. A tengeri halak érthető okokból nincsenek a listán, de az az egy biztos, hogy olyan alapanyagok jöhetnek csak számításba, melyeket a vendéglátó ország folyamatosan és tökéletes minőségben képes a résztvevőknek szállítani a felkészülés teljes időtartama alatt.

Magyarországról elsőként Széll Tamás vett részt a versenyen 2013-ban, ahol rögtön a 10. helyen végzett, míg 2015-ben Molnár Gábor, aki a 13. helyen.

A verseny a résztvevőknek mindig nagyon stresszes, nem véletlen, hogy az ételek elkészítését hónapokig gyakorolják. Minden mozdulat, minden részlet és minden másodperc számít. Nincs felesleges jövés-menés, nincs idő nem begyakorolt gondolatokra, nincs vízivás és annyi idő sincs, hogy a séfek kimenjenek a mosdóba, noha a főzés ideje 5 óra 35 perc hosszú. Miközben a versenyzők a boxokban mindent megtesznek azért, hogy megmutassák tudásuk legjavát, a közönség ugyan úgy drukkol, mint bármely komolyabb sporteseményen; kifestve, beöltözve, énekelve, dobolva. Minden ország csapatával komoly számú szurkolótábor is érkezik, így a versenyeken őrületes a hangulat. Nos, erre számíthatunk a Hungexpo-n is jövőre, és a jó hír az, hogy ehhez az eseményhez még csak utazni sem kell, mitöbb akár te is eljöhetsz nézőnek. Én mindenesetre számolom a napokat.

Ajánlott videók:

Széll Tamás 2013-as felkészüléséről az alábbi videót tudod megnézni.

 

Ha van rá lehetőséged, nézd meg A csirke a hal és a királyrák című spanyol dokumentumfilmet is, ami másfél órába foglalja össze, Jesus Almagro hosszú és precíz felkészülését a versenyre. A kedvenc részem a filmben mégis csak az, amikor a neves séf paellá-t főz az anyjánál, aki a háttérből kritizálja, mert legyél te bármilyen híres szakácsguru, anyukádnak úgyis csak a kisgyereke maradsz, aki természetesen sosem fog úgy tudni főzni, mint a madre. Íme az előzetes. Régi fim, de én szerettem.

 

Addig is ne feledd, a jó étel titka a tökéletes alapanyagban, az intuícióban és a türelemben rejlik!

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

Címkék: Bocouse dor

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr237320240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása