A minap pitát sütöttem. Ha az ember először csinál ilyesmit otthon, rögtön rá fog jönni az élet naaaagy igazságára: a „hómméd” változat bizony sokkal finomabb, mint a nájlonzacskós, amit a sarki török fűszeresnél szoktál venni! Na, gondoltad volna??? Laposkenyeret azonban nem csak ezért érdemes készíteni, hanem mert a „kenyér-műfajban” amiből jön majd nektek még számolatlan poszt lévén, hogy nagy rajongója vagyok a természetgyógyászok által jól lekritizált élesztő gombáknak, ez a legleronthatatlanabb. Ja, és eláll napokig, fagyasztható, jól néz ki, a lakásnak fantasztikus illata lesz sütés közben, soroljam még???

„Ezt a pitát tényleg te sütötted??? Komolyan??? Teljesen egyedül???” –szokták kérdezni, és már ezért érdemes minden alkalommal nekifogni. Nos, az ötlet ezúttal a „Varázsdobozból” került elő. Kedves Olvasóm! Ugyan miért van az, hogy a menüpontjaimat nem használod? Most például kizárólag azért sütöttem, mert Gábor kíváncsi volt arra, hogyan készült és hamarosan jön egy falafel poszt is, mert az is ott figyel a Varázsdobozban egy ideje, várakozó állásponton. Szóval tessék írni, és nem véletlenül van ott a Tanítvány és Randifőzés menüpont sem!!!

Nem szeretem, amikor az ilyen Stahl-félék előadják valami megakomplikált alapanyagra, hogy az MINDEN kamrában tuti ott figyel, és azt se, ha egy nehezen elkészíthető ételre ráfogják hipokrita háziasszonyok, hogy „ej, hát ez pikk-pakk kész van!” Ettől függetlenül liszt azért majdnem mindenhol akad, és ha friss élesztő nem is, szárított egész bizonyosan. Szánd rá az időt a gyúrásra és kelesztésre, utána tényleg nem lesz túl sok dolgod a pitával, mert gyorsan megsül. Egyetlen apróság van csupán: nekem mindig mindenem lisztes lesz utána! A ruhám, a munkalap, a föld, tehát takarítani és mosni sajnos muszáj. De akkor is megéri!!!

Állandóan mondom, és már a koulouri posztban is benne volt, hogy kenyeret, vagy bármilyen élesztős tésztát sütni maga a csoda. A Pitához pedig remekül mennek a különféle krémek, tőlem is jön majd még egy csomó, de ott van a régiek között a humusz és a babaganush, tálald mellé bármelyiket és a hatás nem marad el!

Nu. A recept. Használj jó minőségű lisztet. Én a pásztóira esküszöm, de bármilyen kenyérliszt megfelel, 1/3 részét pedig keverheted finomliszttel is! Ja, és már a múltkor is kértetek a kenyértészta-gyúráshoz fázisfotókat, most sajnos nem készültek, de legközelebb igyekezni fogok!

500 gr kenyérliszt
kb. 3.5 dl víz
½ ek só
½ ek cukor
2 dkg élesztő
2 ek olíva olaj

1. 1,5 langyos vízben oldd fel az élesztőt 3 ek liszttel és hagyd békén fél órára, de akár egész éjszakára.
2. Öntsd a többi lisztet nagy tálba, csinálj a közepére krátert és add hozzá az összes hozzávalót a kovásszal együtt. Belülről kifelé haladva fokozatosan keverd a vizet a liszthez, majd kezdd a tésztát gyúrni a tálban.
3. Amint összeállt, borítsd munkalapra és a tenyered csuklódhoz közel eső részével gyúrd „eltoló” mozdulatokkal. A tésztát folyamatosan forgasd, mindig gyúrj rajta 3-at, 4-et aztán forgasd újra és a munkalapot folyamatosan lisztezd, hogy le ne ragadjon.
4. Ha már 10-12 perce gyúrsz, takard le a tésztát és kb. 2 óra alatt keleszd a duplájára. Ezután gyúrd át újra és kp. 40 perc alatt keleszd ismét a duplájára.
5. Formálj a tésztából pingponglabdánál nagyobb, teniszlabdánál kisebb golyókat, majd kézzel vagy sodrófával lapítsd őket 5-8 mm vastag korongokká.
6. Rakd a korongokat 240 fokra előmelegített sütő tepsijére, és hagyd békén néhány percig.
7. Ahogy elkezd barnulni a pita széle azonnal kapd ki, és dobd a sütőbe a következő kört.
8. Ülj szerényen és fogadd rajongóid hódolatát!