Töltöttpaprika, ami sokkal jobban sikerült, mint nagyié!

Szerző: Házisáfrány - 2011.08.22. 23:46 3 komment

Tudtad, hogy minden nő hárpia??? Akármennyire nem szeretném, időnként még én is! Legutóbb például a múlt héten. Az úgy volt ugyanis, hogy Sera, a séf haverom elesett a motorjával, eltörte a lábát és megkért, vigyem be a kórházba. Ültem az autóban, haladtam a helyszín felé, és megígértem magamnak, ha odaérek, befogom a számat, nem fogok megjegyzéseket tenni. Elég baj szegénynek a baleset. Erre kiszálltam, odamentem hozzá, és persze nem bírtam ki, rögtön rázendítettem, hogy biztos nem véletlen a lábtörés. Ez tuti büntetés, amiért nem úgy éli az életét, ahogy kellene. Jó lenne, ha végre leállna a korhelykedéssel, csajozással, bulizással. Hogy az élet felelősség. Meg egyáltalán. Most komolyan: ezek után csodálkozunk, hogy még nem vagyok férjnél???!!! :-)

Főzni azért fekvőgipsszel is lehet, így néhány nap múlva elhatároztuk, hogy a gyógyulást elősegítendő, összedobunk egy töltött paprikát. Mert azt kívánta a Kedves Beteg. Ritkán főzök magyarosat, nem ez a fő profilom, így aztán hezitáltam, felkerüljön-e egyáltalán az étel a Házisáfrányra. Kiváló alapanyagokkal dolgoztunk, kicsit változtattunk is az eredeti recepten, az eredmény pedig annyira, de annyira finomra sikeredett, hogy végül úgy döntöttem, igenis van a site-omon keresnivalója!

A koncepció az volt, hogy különböző fajtájú, ám kizárólag magyar paprikafajtákat használjunk. A töltelékbe darált pulyka felsőcomb került, mert a múltkor sajnálatos kalandba keveredtem némi nyers disznóhússal, így most egy darabig malacot maximum sonka formájában vagyok hajlandó a közelembe ereszteni. A mártást érett, csodás, friss paradicsomokból készítettük, minimális mennyiségű cukorral és újításként belefőztünk még 3, a héjától megszabadított sült kápia paprikát. Ettől az ízek és színek még intenzívebbekké váltak. Az eredmény fantasztikus lett, és nagyjából 30 perc múlva már hírmondó se maradt belőle. Ez a recept 4-5 adagra szól. Javaslom, hogy csináld a duplájából. Esetleg a triplájából. Nem bánod meg.

Nu. és akkor a recept. Most érdemes nekiállni, míg paprika és paradicsomszezon van. Télen marad a konzerv ami nem rossz, de ugyan ezt az ízt nem fogod tudni vele reprodukálni!

A szószhoz:
1 kg érett paradicsom
3 kápia paprika
2 dl passata paradicsomszósz
1 egész hagyma
4 gerezd fokhagyma
¼ cikkely zeller
1 ek cukor
só, bors

A töltelékhez:

500 gr darálthús
7 dkg rizs
tv paprika, kápia paprika, ha szereted, hegyes erős paprika kb. összesen 8 db
1 gerezd fokhagyma
1 kis fej hagyma
1 tk pirospaprika
1 tojás
só, bors

  1. Forrázd le a paradicsomokat lobogó vízben, majd húzd le a héjukat.
  2. Gáz felett, nagy lángon, vagy forró sütőben süsd a paprikákat, míg fekete nem lesz a héjuk, majd rakd őket 15 percre jénaiba és takard le, hagy dunsztolódjanak. Így könnyebben le tudod majd húzni a héjukat.
  3. Hámozd meg a hagymát és a fokhagymákat.
  4. Egy vastag fenekű lábasba tedd bele a rusztikusan feldarabolt paradicsomot, az egészen apróra vágott sültpaprikát, a zellert, a hagymát és fokhagymát egészben, és öntsd hozzá a passata-t. Sózd, borsozd, cukrozd és főzd kis lángon, míg a paradicsom szét nem fő, kb. 45—60 percig.
  5. Közben vágd apróra a másik hagymát és fonnyaszd meg kevés olajon.
  6. A rizst 1.5-szer annyi vízben, mint a saját mennyisége főzd félkeményre.
  7. Keverd a húshoz a rizst, hagymát, fűszerpaprikát, sót, borsot, aprított fokhagymát és tojást. Kézzel dolgozd a masszát alaposan össze.
  8. Óvatosan vágd ki a paprikák csumás részét és töltsd meg őket a húsos töltelékkel úgy, hogy a végükbe is jusson. Ha úgy gondolod, csinálj még sima gombócokat is.
  9. Tedd a már majdnem kész szószba a paprikákat, fedd le és 30 perc alatt főzd puhára. Ne főzd őket túl.
  10. Ha úgy érzed, már kész, óvatosan vedd ki a töltelékeket. Forrald a szószt ha szükséges nagy lánygon sűrűre, vedd ki a hagymát és zellert és a végén bormixerrel dolgozd homogén mártássá.
  11. Tedd vissza a paprikákat és tálald. Élvezd az egybegyűltek egyöntetű dícséretét!

Címkék: paradicsom paprika magyaros

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr885098626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (17) aprósütemény (12) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (14) cukor (12) dél-amerikai (3) desszert (54) dió (4) DIY (5) édesség (19) egészséges (22) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (10) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (3) görög (10) görög joghurt (5) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (7) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (6) karácsony (27) keksz (10) kelt tészta (13) kenyér (19) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (3) közel-kelet (5) közel-keleti (21) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (3) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (5) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (23) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (12) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (5) vegán (7) vegetáriánus (40) vörösbor (3) zöldség (12)
süti beállítások módosítása