Padlizsánkrém tahinis görög joghurttal, mert egy csavar sosem árt a klasszikusoknak!

Szerző: Házisáfrány - 2016.07.06. 16:43 komment

beluga_2_1_of_1.jpgA boldog békeidőkben gyakran főztem férfiaknak. Na, nem mintha a lányokkal bajom lenne sőt, de imádtam, ahogy ezek a férfiak negyedszer is vesznek az ételből. Vagy azt, amikor annyit esznek egyszerre, mint egy fejlődő afrikai falu egy hét alatt sem. Amikor rá-rájárnak a készülő ételre, és már a lábasból kanalazgatják, félkészen.  Ahogy a végén elégedetten, jóllakva és boldogan hátradőlnek.

Nem tehetek róla. Jídise máme vagyok, így az tesz boldoggá, ha a szeretteim "szépen esznek". Benne van a génjeimben. Nos, ezeknek a csodás éveknek sajnos vége szakadt akkor, amikor a diéta-őrület begyűrűzött az erősebbik nem hétköznapjaiba is, így azok a pasik, akik addig boldogan zabáltak, egyik napról a másikra elkezdtek paleózni-smaleózni, hatutánnemenni, fogyókúrázni, méregnek hívni a glutént-cukrot-laktózt, számolgatni a testtömeg-indexüket, és gyanakodva nézni mindenre, ami épp a fazekamban rotyog.

…Amikor már azt hittem, soha többé nem lesz olyan, akinek normálisan tudok főzni, akkor ismertem meg Jennyt. Jenny lány, naná, és ha nem a barátnőm lenne, tuti utálnám, mert 155 cm és 45 kg úgy, hogy embert én még ennyit enni nemigen láttam. Mostanában tehát ha új recepteket próbálok ki, gyakran elhívom őt, és őrülten hálás vagyok neki azért, amiért macera és hisztériamentesen hajlandó enni. Végül is, nem az élvezeti faktor az evés egyik célja?

A lényeg az, hogy dübörög a padlizsánszezon, és ki ne szeretné a padlizsánkrémet. Én rengeteg változatot szoktam csinálni. Klasszikus majonézeset, közel-keleti, tahinivel dúsítottat, de olíva olajos-sherry ecetes, sültpaprikás verziót is. Mindegyik működik és mindegyik csodás. Most azonban olyasmire vágytam, aminek izgalmas az íze, de nem annyira nehéz és fojtogató, mint a „klasszise”, majonézes változat. Kiindultam hát a babaganushból, és feldobtam némi könnyű, friss, savanykás görög joghurttal, adtam neki mélységet a gránátalma melasszal, de a végén a gránátalmamagokkal vittem bele egy kis édességet, textúrát és szépséget is. Jenny boldog volt vele, és hogy az étel ne legyen annyira lájtos, sütöttem neki forró, fűszeres pitát mellé.

beluga_2_1_of_1_-2.jpg

Nu. És akkor a recept. Nyugodtan csinálj bőven, rengeteg fog fogyni belőle, meglátod! Fontos tudnod, hogy sütés után a padlizsán nagyon összeesik, így ha sütés előtt soknak is tűnne, ne izgulj, nem lesz az! Tahinit és gránátalma melaszt bármelyik közel-keleti delikáteszben kapsz, de gyakran a hiperek nemzetközi konyha részlegén is. Ha esetleg még nem ismernéd, a tahini a szezámmag megőrölt, olajos állagú pasztája, a gránátalma melasz pedig a gránátalma beforralt leve, és kissé balzsamecetszerűen édes-savanyú. Nem összetévesztendő a koktélokba való gránátalma sziruppal! Ruházz be mindkettőbe bátran, bármeddig elállnak, és ha egyszer rákaptál, nem fogod érteni, hogy élhettél ennyi évet le ezek nélkül a hozzávalók nélkül! Ja, nyár van, így ha véletlenül nem kapnál gránátalmát, ne nagyon izgulj, remek lesz a krémed nélküle is.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

4 fő részére

2 nagyobb padlizsán
2-3 ek görög joghurt
3 ek tahini
1 ek gránátalma melasz
citromlé, ízlés szerint
1-3 gerezd fokhagyma attól függően mennyire szereted intenzíven

2 ek extraszűz olíva olaj
kis csokor petrezselyem (elhagyható)
¼ gránátalma magjai

  1. Süsd a padlizsánokat nagyon forró sütőben, vaslapon vagy grillen annyira meg, hogy a héjuk minden oldalon megfeketedjen. Ettől kap majd füstös ízt.
  2. Vágd a héjat kissé be, dobd a zöldségeket szűrőbe, és hagyd, hogy kicsöpögjön a levük. Hűtsd ki teljesen.
  3. Keverd egy tálban össze a joghurtot, tahinit, gránátalma melaszt, citromlevet, összenyomott fokhagymát, sót és 1 evőkanál olíva olajat.
  4. Hámozd le a padlizsánt, tedd tálba, öntsd rá a joghurtos krémet, és botmixerrel pürésítsd. Kóstold meg és ízesíts utána. A receptben megadott arányok csak hozzávetőlegesek, mindig igazítsd a krémet a saját ízlésedhez.
  5. Tálald lapos tányéron apróra vágott petrezselyemmel, gránátalma magokkal és némi olíva olajjal meglocsolva.
  6. Kínálj mellé pitát vagy kenyeret és friss zöldségeket.

Címkék: padlizsán egészséges vegetáriánus fúziós tahini görög joghurt közel-keleti tapas-mezze

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr848870364
Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása