Ajándékok házilag 17.- Forró csoki mix

Szerző: Házisáfrány - 2016.12.17. 09:38 3 komment

forro_csoki_1_of_1.jpgAnyukám határozottan állítja, az öcsém kiskorában szelíd, kedves, kezelhető gyerek volt. Soha semmi baj nem volt vele. Egyetlen helyzet volt csupán, amiben mama szabályszerűen rettegett tőle: az a pillanat minden egyes reggel, amikor letette elé a kakaót. Az ominózus kakaónak ugyanis a pár éves mini szőkeség szerint sose volt megfelelő a hőmérséklete. A napi hőfok-rituálé így hajnalanta hatalmas, üvöltős bőgéssel kezdődött. A kakaó ugyanis gyakran volt hideg. Az öcsém szerint legalábbis. Ilyenkor aztán rákezdett őkelme: hiiihiiideeeheeeegggg!!! Szerencsétlen mama pánikszerűen melegített. A kakaó ettől aztán gyakran lett meleg. Szintén az öcsém szerint, legalábbis. Az immár felmelegített kakaót megkapva tehát folytatta a bőgést. (Fohorohóóóóó!) Kakaó el, mosogatóban hideg vízbe be, hűtés indul. A kakaó ebben a fázisban gyakran lett túl langyos. Az öcsém szerint legalábbis. (Lahangyohoooos!!!)
Ezek a csodás reggelek tehát így teltek. A végén már szegény mama is üvöltött tehetetlen kétségbeesésében, de vagy féltucat hűtés-melegítés után mindig akadt egy olyan pillanat, amikor a kakaó hőfoka a fiatalember számára többé-kevésbé optimálissá vált.

…Nos. Én már akkor is teáztam…

Tény, hogy a kisöcsém háklis volt a hőfokra, azonban ködös emlékeimben a csodás, gazdag, telt ízű forró csokoládé helyett egy agyoncukrozott, instant kakaópor emléke él. Az íz ugyanis annyira nem volt fontos. Legyen jó édes azt' kész.

Azóta sok év eltelt, az öcsém már nem kakaózik reggelente, nekem azonban időközben a forró csokoládé lett az egyik kedvenc italom. Nincs ugyanis annál boldogítóbb és vigasztalóbb dolog, mint amikor egy bögre csodás, meleg, krémes, komplex ízű forró csoki melegít belülről! Ezért aztán minden esetben magam állítom össze a csokoládé italomat. Elkészíteni öt perc, az íze azonban leírhatatlanul finom! Ajándékba adni mindig jó ötlet, hiszen ezt a változatot még azok is imádni fogják, akik amúgy azt hiszik magukról, nem hard-core kakaó fogyasztók. A te keverékedtől azonban meglátod, ők is azzá válnak majd!

Az alábbi receptbe rakhatsz fahéjat és/ vagy kevés csiliport. Keményítőt csak akkor tegyél bele, ha szereted a sűrű, kissé pudingos állagú kakaó italokat. Én a keményítős változatot churros mellé szoktam készíteni, de szeretem a TV előtt kanalazgatni is, mert kanalazgatva tovább tart a csodás csokoládém. A tejport ne hagyd ki a receptből, testesebb lesz tőle az italod íze. Ja! És MINDEN esetben jó minőségű csokoládéval dolgozz, elvégre ez adja meg az italporod bázisát!

Ha ajándékba adod, jól záródó fémdobozban vagy csavaros tetejű üvegben bármeddig eláll, így ez az az ajándék, amit az ünnep előtt akár hetekkel is elkészíthetsz.

Nu. És akkor jöjjön az ezúttal valóban 5 perc alatt összerakható recept.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

Kb. 12 kisebb csészéhez.

150 g nádcukor (tehetsz bele 200 g-os is, ha édesen szereted!)
200 g 70%-os, jó minőségű étcsokoládé
85 g holland kakaópor
40 g sovány tejpor
15 g étkezési keményítő
½ rúd vanília kikapart belseje
4 g só
½ tk fahéj vagy csilipor ha szereted.

  1. Tedd az összes hozzávalót középen forgókéses robotgépbe, és pulzáló módban, vagy többször be-kikapcsolva aprítsd addig, míg homogén, por állagú nem lesz.
  2. Tárold jól záródó dobozban.
  3. Felhasználáskor tegyél 2 deci 3,5 %-os tejhez 2-3-4 teáskanál kakaópor mixet, attól függően mennyire intenzív ízű italra vágysz.
  4. Folyamatos kavargatás mellett hevítsd addig, míg minden hozzávaló fel nem oldódik. Ha tettél bele keményítőt, forráspontig kell melegítened, ekkor kezd ugyanis besűrűsödni az italod. Ha már enyhén puding állagú, le is húzhatod a tűzről.

Tálald azonnal simán vagy 1-2 evőkanál rummal ízesítve!

Címkék: ünnep ital csokoládé kakaó ajándékok házilag

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr7112053499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brigi0204 2016.12.19. 11:03:20

Szia. A tejpor kiváltható valamivel? Vagy ha kihagyható...?:)

Házisáfrány 2016.12.20. 23:03:55

@brigi0204: kihagyható. A tejportól ahogy azt a posztban írtam teltebb lesz a forró csoki íze, de nélküle is finom!

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása