Szoktátok kérdezni tőlem, honnan veszem a receptjeimhez az ötleteket, és az igazság az, hogy innen-onnan. Ezt a mostanit pont Laci barátomtól. Aki a saját bevallása szerint nem egy konyhatündér, pedig…

Az úgy volt, hogy meghívott minket a Pannával, egy klasszikusnak szánt tapas vacsorára. A „tapasozás” kedvelt spanyol étkezési forma, és abból áll, hogy az ember egyszerre, hangsúlyoznám, egyszerre, kirendel jó sok „tapa”-t azaz falatkát, hideget és meleget, majd ezekből a változatos ételekből remek, változatos lakomát csap. Az adagok kicsik, de van belőlük jó sok, mindenki mindenből vehet, így mindent meg tudsz egyszerre kóstolni. Laci már előre felsorolt kb. 15 fogást, amire számítanunk kell majd, ezért szándékosan nem ettem előző este óta semmit, hogy az összeset ki tudjam próbálni. Agresszívre éhezve érkeztem hát délután 4 körül abban a reményben, hogy már vár a terülj asztalkám. Bizony csalódnom kellett. Laci ugyanis csacsogva főzőcskézett nyugodtan, lassan, semmit sem elsietve. 60 perccel az érkezésem után kissé feszengve és az éhezéstől már-már szédelegve finoman sarokba szorítottam a „Nincs véletlenül egy kis csokid”?- beugratós kérdéssel. - Ja hogy te éhes vagy?!- kérdezte vendéglátóm némileg értetlenkedve, talán már elfelejtve a tényt, hogy tulajdonképpen lakomára hívott minket, majd csoki helyett nagy nehezen, kitálalt egy adaggal csodás tökkrém leveséből. Az élet hirtelen rózsaszínné változott!! A leves annyira finom lett, a savanykásan pikáns, hideg ízek olyan nagyon jól estek a forró nyári napon, hogy kértem volna még és még, de a fennmaradó 14 fogás tudatában inkább visszafogtam magam. Jöttek is a falatkák, ha nem is egyszerre, inkább 1-1.5 órával egymás után. Érkezett egy mesés, datolyával és pirított mandulával készült húsgombóc, egy pikáns tojás és egy cukkíni saláta. Sosem derült ki azért, ízlik-e minden annyira, mert tényleg olyan rohadt jó, vagy, mert Laci talán szándékosan és fondorlatos módon a kiéheztetésünkre játszik, hogy biztos legyen abban, mindent megeszünk, ami a tányérunkra kerül. Nem buta fiú ő, na.

Így történt hát, hogy bár négykor érkeztem, de csak nagyjából éjfélre, mert addigra lettünk túl 5-6 fogáson, laktam jól. Az azonban biztos, hogy amikor eljöttünk, még ott várt minket vagy 5 fogásnyi alapanyag, többek között némi királyrák, ami végül, idő híján, sosem készült el.

Isteni volt minden!- Mondtam vendéglátómnak.
- Legközelebb megpróbálom átgondolni a timingot ígérte ő,- én pedig jóllakva és elégedetten indultam haza annak tudatában, hogy azt a csodás nyári töklevest a lehető leghamarabb reprodukálnom kell.

Nu. És akkor a recept. Ezt a „minimál-levest” meglepően pikánssá és frissítővé teszi a citrom és a joghurt savassága. Jól behűtve elképzelni sem tudok finomabbat egy meleg nyári napon. Ha turbóznál még rajta egyet, tálalás előtt szórd meg enyhén pirított magokkal.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

6 fő részére

1 kg friss vagy fagyasztott gyalult tök
1-2 nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 púpozott evőkanál vaj
½ citrom leve
300 ml joghurt
zöldségalaplé
friss kapor
só

1. Egy vastag fenekű lábasban, közepes lángon olvaszd meg a vajat.
2. Add hozzá a hagymát (lehet bátran sok!) és fonnyaszd üvegesre. Add hozzá az apróra vágott fokhagymát és párold további 1-2 percig, de vigyázz, ne hagyd, hogy elkezdjen barnulni!
3. Dobd mellé a tököt, sózd meg és párold, míg összefonnyad, kb. 5 percig.
4. Önts rá alaplevet, de ne sokat. Ha magába szívta önthetsz hozzá mindig még egy kicsit, de sose vidd túlzásba! Sűrű levest szeretnél ugyanis, így inkább a végén adj hozzá még folyadékot, mint, hogy túl híg legyen, mert azzal már nincs mit csinálni.
5. Ha a tök már puha, pürésítsd finomra botmixerrel.
6. Ízesítsd a citrommal, és ha kell, adj hozzá még sót. Hűtsd alaposan ki.
7. Add hozzá a joghurtot, keverd alaposan össze.
8. Tálald friss, apróra vágott kaporral, és ha szereted, pirított magokkal.