fotó: Mészáros Péter

Ha az ember olyan „gasztroizé”, mint én, általában ő dolgozik az olyan rendezvényeken, ahol az ételé a főszerep. Ezúttal azonban meghívott vendég voltam a Liszt Ferenc repülőtér csodás Bauhaus stílusú 1-es terminálján abból az apropóból, hogy idén lett 20 éves a Magyar duty-free kft. Imádom az 1-es terminált, hiszen mama és papa már a 60-as évek végén ott dolgoztak, „Malévosok” voltak, egymást is ott ismerték meg így ha arra járok, érthető okból, mindig elfog a nosztalgia. Ez pedig egy olyan buli volt, ahol a reptér csak a mienk volt, és bár már csecsemő koromban is ide hordtak a szüleim, arra, hogy privát partyzzak a reptéren eddig még nem volt példa!

A buli apropója az evésen és smúzoláson kívül az volt, hogy jobban megismerjük a Heinemann magyar vonatkozású szortimentjét. A szokásos ital-pipere-nasi trió mellett a reptéren simán megveheted a hungarikumok legjavát, szalámit, bort, desszertet, csokit, libamájat, minek cipelnéd a belvárosból, nem? Ha rákérdeznék, elsőre is kitalálnád, hogy a tokaji borvidék termékei a legnépszerűbbek a szortimentből, de bőven fogy az Unicum és a fűszerpaprika is. Amikor késik a gépem, márpedig gyakran késik, én is imádok a reptéren vásárolni, és ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a „gyutifrí” boltokban csak borból napi 850 palack fogy!  A másik nagy kedvenc természetes hogy a magyar szalámi, annyira, hogy évi ezer disznó húsának megfelelő mennyiségű felvágottat vásárolnak az utazók. (Remélem, ezt a cikket nem olvassák vegánok!).

A rendezvényen nem bírtunk magunkkal és Zsófival egy ponton beálltunk inkább főzni, mert jó dolog vendégnek lenni, meg minden, de főzni akkor is jobb! Amikor meg már mindenünk rozékacsa illatú lett, levezetés gyanánt annyi Chocome bonbont tömtem magamba, hogy megfogadtam, soha többet nem eszem csokoládét.

…És ez az elhatározásom ki is tartott egész másnap reggelig.

(X)