Babaganush, azaz tahinis padlizsánkrém

Szerző: Házisáfrány - 2011.03.25. 01:26 2 komment

22 évesen halálosan szerelmes voltam Andrásba. Abban a korban előfordul az ilyesmi, na. Méretes pocakjával leginkább egy Nagy Fehér Buddhára emlékeztetett, - imádom ezt a típust- és ennek megfelelőek voltak étkezési szokásai. Ha valakit érdekel, nemrég találkoztam vele, és képzeljétek, azóta lefogyott. Kár. Szóval, András imádott az éjszaka közepén falni bármit, ami a szeme elé került és vega, mert húst misztérius okokból nem evett. Akkoriban menő volt görkorizni és emlékszem arra, amikor meleg nyári éjszakákon elgurultunk a közeli arab éjjel-nappaliba ahol mindig vettünk sok más mellett babaganusht, a padlizsánkrém egyik közel-keleti változatát. Na jó. Technikailag ez úgy nézett ki, hogy ő siklott a betonon, mint egy hormonkezelésen átesett Katarina Witt én meg csoszogtam utána, mert ehhez a görkori dologhoz tök tehetségtelen voltam.

Sosem értettem mit szeret a jellegtelen, citromsav mellékízű konzerv babaganushon, így aztán sok év távlatából sem bírtam ellenállni a „hómméd” változat kipróbálásának, már csak a régi szép idők emlékére. Ki is derült, hogy ha házilag csinálja az ember ez a padlizsánkrém klasszisokkal finomabb, mint a bolti majonézzel készült társa. A tahini és cayenni bors tényleg fantasztikusan pikánssá teszi a krémet és ráadásul pikk-pakk kész van.-

Hozzávalók:

2 nagyobb padlizsán
2-3 ek tahini, azaz szezámpaszta
2 gerezd fokhagyma
kis csokor apróra vágott petrezselyem
1-2 ek olíva olaj (de valami rendes ám!)
csipet cayenne-i bors
só, bors, citromlé, ízlés szerint

Süsd meg a padlizsánt és húzd le a héját. Várd meg, míg kihűl és levet ereszt, majd szűrőben nyomkodd alaposan át. Deszkán, néhány határozott mozdulattal aprítsd pürévé. Ne dőlj be annak a mítosznak, hogy ha fém éri megkeseredik, rozsdamentes acéltól nem lesz semmi baja! Tedd hozzá a szezámpasztát, az olajat, a citromlevet, a fűszereket és petrezselymet. Hanyag mozdulatokkal keverd össze és máris tálalhatod. Ha egy mód van rá, pitával.

Címkék: padlizsán tahini egypercesek közel-keleti tapas-mezze

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr375098578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása