Görögül kulúri, törökül szimit, azaz a kedvenc szezámmagos perecem a mediterránról

Szerző: Házisáfrány - 2011.04.27. 08:45 3 komment

Asszem eddig még nem említettem, de gyerekkorom jó részét Görögországban töltöttem. Nos, igen. Nem csak Gerald Durrel mázlista. Remek dolog ám a mediterránon kissrácnak lenni, mert ott sosem idegesek tőled a felnőttek, mindig van rád idejük, és elájulnak attól, milyen remekül beszél görögül a „magyar kislány”. Mondanom se kell, hogy a szomszéd néni bármikor csinál neked őszibarackos almapürét ha meglátogatod, pedig otthon csak akkor kapsz ilyesmit, ha éppen beteg vagy.

Abban az időben nem voltam valami nagy evő, az öcsém még nálam is kevésbé, de egy-két dolgot mind a ketten egyformán szerettünk, és ezeket kötelező jelleggel „kivertünk” a szülőkből bármikor, amikor az valami árus standján szembejött. Ilyen volt kedvenc utcai nassunk, a „kulúri”, vagy „koulouri”, ami szezámmaggal meghintett kenyérkarika, és simán lehet, hogy csak nosztalgiából érzem úgy, de szerintem százszor kenterbe veri a magyar perecet! A bácsik hatalmas kosarakban vagy egymásra halmozva, kis kocsijuk pultján árulták a belvárosban szerteszéjjel. Évekkel később, amikor már sokat jártam Törökországba is kiderült, hogy „szimit” néven ott is népszerű sőt, mint azután megtudtam, a görögök hívják „szimiti”-nek is. Nem csoda ez, hiszen a két ország gasztronómiája 450 év kényszerű együttélés után rettentőmód hasonult egymáshoz, és erről még sokat fogok nektek írni, az tuti.

A sütés apropója ezúttal Judit éves, hagyományos tojásfestő bulija volt. Ez egy olyan alkalom, ahova csak lányok mehetnek és minden évben jó móka! Bár a koulouri-t csak úgy simán szokták enni, én mégis csináltam hozzá medvehagymás-ajókafilés fűszervajat, ami nem is igazán recept, de azért néhány nap múlva feldobom ide a tojásfestő-party részleteivel együtt. Már ha érdekelnek titeket a részletek!

Most pedig jöjjön a péksütemény és nem kell ám megijedni a kenyértésztától! Vegyetek jó minőségű lisztet és tartsátok be türelmesen a kelesztési időket, aztán élvezzétek az első osztályú rágcsálnivalót! Ne felejtsétek el, a tésztának lelke van, és ennek megfelelő tisztelettel illik bánni vele, hogy aztán meghálálja nektek a szerető gondoskodást! Gyúrjátok jó sokáig a tenyeretek csuklóhoz közelebb eső részével eltoló mozdulatokkal, mert ettől nyúlnak szépen a sikérszálak. Finom mozdulatokkal, csak annyira, hogy a tészta ne kezdjen el szakadni. A gyúrást akkor kell abbahagyni, amikor a tészta rugalmas és a kézről minden kis darab lejött már.

Izé... Én szoktam vele kommunikálni... szerintem jót tesz neki...

2.5 dkg élesztő
500 gr jó minőségű kenyérliszt
4 dl víz
½ ek só
1 ek cukor
250 gr szezámmag
1 ek nádcukor melasz vagy muscovado cukor, de ha nincs, akkor barnacukor

  1. Oldd fel az élesztőt 1 dl langyos vízben. (Ezt a vizet számold bele a 4 dl be!) Keverj hozzá 3 ek lisztet és letakarva hagyd állni legalább ½ órát, de akár egész éjszaka.
  2. Öntsd a lisztet tálba, add hozzá a vizet, kovászt, cukrot és sót majd kezd gyúrni.
  3. Ha már összeállt kissé, borítsd deszkára és folyamatos lisztezés mellett gyúrd kb. 10 percig.
  4. Olajozd be a tésztát, takard le és keleszd, míg a duplájára nem nő.
  5. Gyúrd át újra majd keleszd ismét 30 percig.
  6. Gyúrj rajta egy utolsót és formázz belőle 5 cm átmérőjű golyókat.
  7. Tekerd a golyókat óvatosan 25 cm-es hengerekké.
  8. A „hurkákat” csavard meg jó néhányszor, mint a sajtos masnit és nyomkodd a végüket össze, hogy karika formájuk legyen.
  9. Márts minden karikát vízzel higított melaszba (ennek az a feladata, hogy ráragassza a tésztára a magokat) és utána hengergesd szezámmaggal teli tálban ameddig a mag mindenhol beborítja a tésztát.
  10. Pihentesd a karikákat még 10 percig majd 200 fokra előmelegített sütőben, melynek aljába betettünk egy vízzel teli tepsit süsd míg gyönyörű aranybarna nem lesz.

Címkék: kenyér mediterrán gyerekeknek péksütemény nasi közel-keleti

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr115098590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása