DiVino wine school, azaz úrinő lenyeli

Szerző: Házisáfrány - 2013.02.20. 12:54 Szólj hozzá!

Valószínű én vagyok az egyetlen ember Budapesten, aki képes elvégezni egy alapfokú bortanfolyamot úgy, hogy egyáltalán nem iszik. Szintén nem gondolom, hogy sokan lennének, akik ilyen eseményre gépjárművel érkeznek, és avval is távoznak. Kivéve persze engem. Elmondom, hogy volt, jó?

Szóval Szonja szólt, hogy lesz ez a DiVino wine school és az első tanfolyamra eljöhetnék, hiszen nincs annál hasznosabb, mint amikor egy antialkoholista mond véleményt arról, amihez totálisan nem ért. Mielőtt elítélnél, hagy védjem meg magam. Nem morális vagy egészségügyi okokból nem iszom. Sőt, a vallásom sem tiltja. Sajnos az a helyzet, hogy az első két korty után teljesen benyomok, forog a világ, beszélgető partneremet csak ködösen látom és meggyőződésem, hogy ilyenkor hülyeségeket beszélek. Mondjuk, ha az öcsémet kérdezed, amúgy is, de ebből a szempontból ő nem számít.

Az elején még mindenki fegyelmezett volt...

No, de vissza az iskolába! A Tanfolyam 3 + 1 napot vett igénybe az életemből, de azt kell mondjam, minden egyes percét élveztem! Első nap Öreg Cimborám és Kis Tanítványom, Miklós Csabi tartott előadást a szőlészet, borászat alapjairól. Csabi remek előadó, a téma is tök jó, úgyhogy néma csöndben ittuk a szavait. Mondjuk a néma csönd másik oka az volt, hogy ekkor még csak a szavakat ittuk, bort kevésbe. Nos, az arány hamarosan változott és vele együtt a tanítványok fegyelme is öööö... hát, lazult...

Csabi előadása után következtek a borkóstolás alapjai. Nekem azért volt nagyon érdekes, mert bár eddig is láttam, hogy kell szagolgatni-kóstolgatni, eddig is éreztem a borok komplex ízvilágát, most markáns segítséget kaptam ahhoz, hogy mindezt keretek közé tudjam tenni, le tudjam írni, és érthetően definiálni. Bár ilyen alkalmakkor állítólag megbocsátható bűn gargarizálni és fennhangon szürcsölni, én mégis igyekeztem kulturáltan kóstolni. Az iszogatás végére már tényleg tetőfokára hágott a hangulat. Én kissé talán túl könnyű fejjel mentem haza és úgy éreztem, a Bazilika felett rózsaszín az égbolt...

...Kóstolgatunk, kóstolgatunk...

Másnap átfutottuk Magyarország borrégióit és végül következett a számomra legizgalmasabb óra, a bor és ételek párosítása. Itt különböző ízeket (sós, csípős, savanyú, édes stb.) kóstoltunk össze különböző ízű és karakterű borokkal. Nekem, a "gasztro-izének" tényleg lenyűgöző rájönni, hogy egy-egy íz, egy-egy étel mennyire ki tudja emelni egy bor ízét és mennyire el tudja nyomni egy másikét. Az eredményeket a végén átbeszéltük, és miután egy íz nem olyasmi, amit kötelező jelleggel érezni kell, a kiértékeléseknél nagyon izgalmas volt látni, ki melyik párosításról mit gondolt. Ami azt illeti, ennek a napnak a végére a nagy köpködés ellenére ismét kellően becsíptem.

étel-ital párosítás

csendélet vihar után

A kóstolást követte a vizsga, és a legvagányabb tanítványok finálé gyanánt a következő nap osztály-kirándultak Miklós Csabi móri birtokára. Itt szőlőt metszettünk a súlyos mínuszokban (rég fáztam ennyire), bort kóstoltunk, házasítottunk (szintén bort és nem a haverokat), majd borcímkét terveztünk és leckét vettünk a bormarketing alapjaiból. Közben volt forraltbor és pálinka a hidegre való tekintettel, csomó étel, szintén, mert ilyenkor kell a kalória, és (mily meglepő) jó sok bor, hiszen mégis csak pincében volnánk. A kirándulás végéről útitársaimnak már csak ködös emlékei vannak, de tény, hogy rég röhögtünk ennyit!

arcomra fagyott a mosoly...

borcímke tervezés

Szóval a lényeg az, hogy most már tudok rendesen bort kóstolni. Megnézem a színét, az illatát, a viszkozitását, majd megkóstolom, gargarizálok, szürcsölgetek szakszerűen, de azért illendően, hozzáértő fejet vágva, ahogy kell, lehunyt szemmel élvezve azt, ahogy kibontakoznak az ízek és aromák. Aztán amikor megkérdezik tőlem, hogy: - Ízlik? Tölthetek? Mosolygok, és csak annyit mondok, jó a bor, köszönöm, de nem. Hiába, no. Az én koromban már nem változik az ember...

 

Címkék: tanfolyam buli rendezvény vörösbor

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr415098690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása