Ezt is megértük, íme egy poszt gyalázatosan bevilágított fotókkal! Tényleg elnézést. Nem én tehettem róla és nem is az ételek, hanem a hangulatfény, ami sok mindennek kedves, az ételfotózásnak azonban kevéssé. Nem baj, a buli jó volt, beszámolnék inkább arról.

Mindig szoktam mondani, hogy egy étel akkor lesz csak igazán élvezetes, ha valaki belefőzi a szívét-lelkét. Vendéglátóipari egységben, egy átlagos vacsora alkalmával ez szinte lehetetlen. A „szívlélek” belefőzés mármint. Az ominózus este azonban kivételt képez, hiszen Kovács Kristóf, a Déryné és a Spiccproject tulajdonosa csak nekünk és a szemünk láttára főzött, ez pedig annyira tetszett, hogy muszáj volt billentyűzetet ragadnom, és beszámolnom róla.

Az úgy volt, hogy Roni barátnőm, aki már egy ideje a Bortársaságnál dolgozik mondta, újabb Déryné 18 lesz. Újabb, merthogy ez egy zártkörű rendezvény a Déryné melletti Spiccporjectben. Zártkörű, azaz csak azok vehetnek rajta részt, akik előzőleg bejelentkeztek, tehát akit érdekel, annak időben le kell csapnia a következő vacsorára. Mondta, hogy az ital részért ő a felelős és ha már, jöjjek el, úgyis tudja mennyire szeretek enni. Hát... Nem kellett nagyon könyörögnie…

A koncepció az, hogy 18 ember, formalitások nélkül körülül egy vacsoraasztalt, melyen az étel ennek megfelelően érthető és házias, a menüsort pedig egy-egy magyar borász tételei mellé igazítják. Az eseményen a borász is megjelenik, és beszél kicsit arról, mit is iszunk. A cél ezeken az eseményeken nem a fine-dining csúcsa, sokkal inkább tiszteletadás annak, amilyennek egy rendes családban a vasárnapi ebédnek lennie kellene. Nincsenek habok, molekuláris izék, ismeretlen alapanyagok, pici kóstolóadagok, elegáns prezentálás. Van azonban nagy tál étel az asztal közepén, amiből mindenki vesz, amennyit csak szeretne, és akik a vacsora elején még nem ismerik egymást, azok a végére egészen biztosan össze fognak haverkodni.

a szépséges saláta

Nos, erre a mostani vacsorára akkora volt a túljelentkezés, hogy az egy nagy asztalból máris két nagy asztal lett. Az étel mellé Konyári Dani borait párosították, magát a menüt pedig átlagos francia bisztróételek sora alkotta, prémium alapanyagokból. Semmi sallang. Amuse bouche-nak zöldséges tortácskákat kínáltak. A tészta célja a friss zöldségek ízének kiemelésére szolgált. A sütőből frissen kikerült sütemények pikk-pakk, még forrón elfogytak, és remekül passzoltak Konyári Dani lolipopjának kellemes, üde, szénsavas ízéhez. Eközben Kovács Kristóf szakácsai segítségével lázasan készítette a Spiccproject látványkonyhájában a többi fogást. Előételnek a franciák legalapvetőbb kedvencét kínálták, zöldsalátát klasszikus vinegrette mártással. A változatos és gyönyörűséges zöldekkel megrakott tálcát izgalmas színek, narancssárga cékla, lila endívia, vakítóan fehér cikória és mélyvörös gránátalma tette dekadenssé. Főfogásnak igazi "bisztróklasszikust" gondoltak: Lyoni bébicsirkét, gratinírozott tésztával. A lassan brézingelt csirke csodásan mély és gazdag ízű, sötét aranyszínű mártása remekül passzolt az önmagában is vigasztalóan laktató körethez. Comfort food-dal nem lehet mellélőni, jól tudták ezt a menü kitalálói is. Kép sajnos nem készült, addigra ugyanis budoár-jellegűre tompították a fényeket. Az vacsorát végül erdei gyümölccsel és édes, vaníliás tejszínkrémmel rakott vajas levelestészta koronázta egy szép 2009-es Páva kíséretében.

készül a desszert...

A kellemes estén tehát remekül éreztem magam (merje valaki állítani, hogy az evés nem boldogít!!!), s így az éttermet kvázi én zártam, egy fiatalember társaságában, akinek a saját bevallása szerint két Kitchenaid mixerje is van, tehát jó parti. Különös látvány lehettünk, ahogy a már asztalra rakott székek között beszélgetünk ráérősen, maradék borunk felett, miközben a személyzet kissé álmosan, de annál rezignáltabban mossa a padlót. Másnap fáradtan mentem dolgozni, de egy jó vacsora ennyit igazán megér…

Ha tetszett a poszt, Ha tetszett a poszt, kövesd Házisáfrány kalandjait a Facebookon is!

...