Bárányköfte a legjobb fasírt!

Szerző: Házisáfrány - 2013.08.29. 13:32 Szólj hozzá!

köfte.jpg

Az úgy volt, hogy megint feljöttek a haverok egy laza vacsorára. Meghívtam a két Orsit és az egy Zolit. Ez utóbbit egy nyaralás alkalmával ismertem meg,  ahol avval szórakozott, hogy az éjszaka kellős közepén odalopózott az ablakom alá, és sunyin behörgött, mint valami vacak horror-filmben, a frászt hozva rám. Azonnal megkedveltem, mert mi nők, mint köztudott, mazochisták vagyunk. Jídise máme lévén viszont elég egysíkúan tudom csak kifejezni a szeretetem: sok és minél magasabb kalóriatartalmú ételt erőltetek az illetőbe. Így történt ez most is.

Szerencsétlen Zoli végül komoly árat fizetett azért a pár jó falatért, hiszen ott találta magát három, a harmincas évei végét taposó lánnyal, akik nem zavartatták magukat. Hogy mi volt a téma? Gondolhatod! Minden férfi disznó. Vagy legalább pszicho. De az biztos, hogy mind egyforma. És a piszkos ruhát sosem dobják a szennyeskosárba, pedig miből állna! Nos, Zoli olybá tűnt, egész jól viseli a megvadult nőstényeket. Azért az tény, hogy 10 körül lelépett. Azt mondta haza, aludni, de én úgy sejtem, sokkal inkább elmenekült valami huszonéves szőkeséghez, hátha így helyrebillen az egyensúly.

köfte 2.jpg

Nos, ezúttal is közel-keleti ételeket csináltam, mint általában mindig, amikor jó kedvem van. Készült humusz, muhammara, tabulé, frissen sült pita és vettem Józsikánál a Celebhetnesnél darált bárányt, hogy köftét, azaz fűszeres húspogácsát csináljak. Ez volt a menüsor egyetlen paleo fogása. Csak szólok. Fűszeres, izgalmas, isteni. Ha akarod, keverheted a bárányt marhával, esetleg borjúval. Ha húst vásárolsz, vedd figyelembe, hogy minél zsírosabb, annál ízletesebb lesz a pogácsád. Ezt a húst nem gazdagítod kenyérrel és tojással, mint a magyar fasírtot, és sütés közben kifolyik belőle a faggyú, így számolj közel dupla annyi mennyiséggel, mint amikor fasírtot csinálsz.

600-800 gr darált bárány, vagy bárány-marha, bárány-borjú vegyesen
1 tk római kömény
1 tk őrölt koriander
1 kk paprika
1 kk cayenne bors (ha nem szereted a csípős ízeket, elhagyható)
1 kk ras el hanout (észak-afrikai fűszerkeverék. Ha nincs, kihagyhatod, de a többiből ebben az esetben tégy bővebben)
csipet fahéj (ha idegenkedsz tőle, hagyd ki, de ne félj, nem lesz tőle mézeskalács íze a húsnak! J )
amit még rakhatsz bele: 2-3 apróra vágott mentalevél, 1-2 ek fenyőmag.
citrom a tálaláshoz

kevés olaj a sütéshez

  1. Keverd a húshoz a fűszereket. Hagy állni kb. 30 percig.
  2. Melegíts 1 ek olajat serpenyőben (ne többet, a hús úgyis kiengedi majd a zsírját!), vagy izzítsd be a grillt.
  3. Közepes lángon süsd a szobahőmérsékletű, lapos, korong alakú húspogácsák mindkét oldalát szép aranybarnára. Nem baj, ha a közepe nincs teljesen átsülve.

Tálald még melegen. Én citrommal eszem, ahogy a görögök szokták, de bármilyen joghurtos szósz is remekül passzol hozzá!

Címkék: könnyű közel-kelet fűszeres mediterrán gyors vacsorák közel-keleti

A bejegyzés trackback címe:

https://hazisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr945482112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása