Török tea, én sok cukorral szeretem... :-)

Az idén tök keveset nyaraltam, de ha már úgy alakult, legalább azt a bruttó néhány napot gondoltam a legjobb helyen eltölteni. Így történt, hogy már megint kedvenc török szállodámban, a Gloria Serenity-ben kötöttem ki. Aztán, ha már ott voltam, és immár sokadszor, gondoltam megnézem, mi is a helyzet a konyha háza táján.

Muszáj volt ezt a kis naplementét becsempésznem ide... ;-)

Az úgy volt, hogy a minap felhívott egy ismerősöm, csinálnék-e a kislánya keresztelőjére cateringet. Mondtam, naná, de fussunk össze megbeszélni a részleteket, úgyis rég találkoztunk. A menüben elég gyorsan megegyeztünk, úgy tűnt nem lesz semmi gond, ám Kedves Megrendelőm egyszer csak nekem szegezte azt a kérdést, amitől meghűlt az ereimben a vér:
- És az édességet lehetne nyírfacukorral csinálni?
Ránéztem a nagydarab, már-már pofátlanul hedonista, életvidám férfira, szememben ott a könyörgés és a remény, hogy biztosan viccel.
-Izé...- mondta kissé szégyenlősen, mert érezte, hogy túllőtt a célon- Tudod, én paleózom...
-Te nem paleózhatsz!!!- szóltam rá kíméletlenül. – A paleósok nem így néznek ki! Azok szikárak, soványak és rosszkedvűek!
Nekem ugyanis szent meggyőződésem, hogy a szigorú diétán lévők mind karót nyelt emberek, akikkel nem lehet egy rendeset röhögni és zabálni, ettől a véleményemtől pedig senki sem tud eltántorítani.
Megrendelőm ekkor már tényleg rosszul érzete magát, de azért szemlesütve megadta nekem a kegyelemdöfést.
- Nem tehetek másként, cukorbeteg vagyok.
Na, itt akkor rajtam volt a sor, hogy elsüllyedjek, ha ugyanis valaki önszántából eszik szörnyűségeket, az szerintem megbocsáthatatlan, ha azonban rá van kényszerítve, az más.

Szóval az úgy volt, hogy kitaláltuk, az idei augusztus 20-i tűzijáték-nézést Ákosnál tartjuk. Nálam ugyan remekül lehet látni a méltán híres fényjátékot, az viszont tény, hogy Ákosnál nagyobb a terasz, és ugyan nem voltunk benne biztosak, de reménykedtünk, hogy a kilátás is tökéletes lesz. Mert mi a Szerencse fiai-lányai vagyunk. Általában.

Jövő hétvégén, azaz szeptember 8-9-én a Diningguide Steet food show-t rendez a Hold utcai piacon. Fellépnek a legjobb bloggerek és nem mellesleg a kedvenc, jó értelemben vett gyorséttermek. A fiúk engem is megtiszteltek avval, hogy megkérdezték, van-e kedvem Házisáfrányként részt venni a bulin és összedobni valami egyszerűt. Naná, hogy volt, és persze rögtön elkezdtem gondolkodni azon, mit is lehetne csinálni, ami ha nem is street food, de legalább kézben fogható. Szokásomhoz híven egyszerű helyett finomat ám bonyolultat készítettem, de hát mazochista vagyok, mit csináljak, na!

Úgy gondoltam a kacsamájat mindenki szereti, valami édes meg tök jól megy hozzá, kontrasztként pedig belefér egy leheletnyi savanyú, ropogós amúgy is minden ételbe kell, a street foodnál pedig az sem árt, ha meg lehet fogni.

Így történt hát, hogy csináltam egy 2 perc alatt elkészülő kacsamáj mousse-t, amit előzőleg Kardos Gábor lenyűgöző, 6 puttonyos aszújában pácolgattam egy egész napon keresztül. A buliban is evvel a borral marinált májak lesznek nyugi, ugye senki sem gondolta, hogy a kedves vendégen szeretnék spórolni??? ;-) A bor maradékát pedig némi méregerős fekete ceyloni teával higítottam, a meggyet abban pácoltam egy jó napig, hogy megpuhuljon kissé, majd leszűrtem, a levét sziruposra forraltam, és végül az ételt avval dekoráltam. A zsályát épp csak megsütöttem olajban, nem mindenki szereti az ízét, bár szerintem tök jó hozzá, ám az ételhez semmiképp nem ortodox hozzávaló, hagyd ki ha úgy érzed. A kosárkák, no igen... Ez a legmacerásabb rész. Az omlós tészta lenyűgöző, de nehéz vele bánni és törik is, így nem kizárt, hogy a nap végén mégis leveles tésztával kapjátok majd az étket, de addig még bármi is történhet. Ha pedig nincs kedved a kosarakkal pepecselni, hagyd a fenébe, és kend csak a májat bátran pirítósra, az anyukám is azt csinálta a maradékkal és nem panaszkodott!

A lényeg az, gyere el a Street food show-ra, mi bajod lehet? És akkor íme a recept:

Hozzávalók:

• 300 g liszt
• 150 g hideg vaj
• 1 csapott tk. só
• szárazbab a vakon sütéshez
• 500 g hízott kacsamáj
• 1-2 salotta
• 1 ek. vaj
• 4 dl tokaji aszú vagy egyéb, édes desszertbor, portói is remek hozzá
• 1 dl erős fekete tea
• 50 g aszalt meggy
• 2-3 ek. tejszín
• zsályalevél (opcionális)
• só, bors

1. Gyúrd a lisztet össze a hideg, felkockázott vajjal és 2-3 evőkanál jeges vízzel épp csak, míg össze nem áll. Nyújtsd 5 mm vastag lappá és vágj belőle karikákat. Béleld a karikákkal az előre kivajazott muffinformákat. Igazítsd a tésztát szimmetrikusra.

2. Tedd a formát hűtőszekrénybe 30 percre, hogy a tészta pihenhessen, majd töltsd a kosárkákat meg a babbal. Ez a művelet azért kell, hogy a tészta se veszítse el a formáját sütés közben. Süssd meg a kosárkáinkat 180 fokon aranybarnára. Hűtsd ki teljesen, majd óvatosan emeld őket ki a formából.

3. Pácold a májat minimum 12, maximum 24 órán át az aszú felében. A másik feléhez öntsd hozzá a forró teát és pácold bele a meggyet egy napra. Húzkodd ki a májból az ereket.

4. Vágd a salottát apróra és fonnyasszd a vajon, alacsony hőfokon üvegesre. Dobd rá a májat és melegítsd 2-3 percig, de vigyázz, ne süssd agyon, ahogy kezd kijönni belőle a zsírja, már kész is, a belseje maradjon angolos. Sózd, borsozd és a sütés végén gazdagítsd néhány evőkanál tejszínnel. Turmixold össze és fagyasszd ki a hűtőben.

5. Közben szűrd le a meggyet és forrald be a levét sűrűre, majd tedd bele vissza az aszalt gyümölcsöket.

6. Tedd a pástétomot nyomózsákba és nyomd a tésztakosárkákba. tégy mindegyikre 1-2 szemet az aszús meggyből, a levével együtt. Ha szereted, még 1-1 levél, vajban ropogósra pirított zsálya is jól megy hozzá.

7. Tálald a kosárkákat muffin formában, így evőeszköz és malackodás nélkül is meg fogod tudni enni.

Az úgy volt, hogy vettem egy fagylaltkészítő gépet, egyrészt mert egész nyáron óriási volt a kánikula, másrészt, mert az illető gépet cuki pink színben árulták és akkor ugye megérted, hogy nem hagyhattam ott? Aztán eljött az ideje, hogy felavassam, mert Ákosnál megint terasz party volt, ezúttal a tűzijáték nézés apropóján, és apropó az mindig kell, a fantáziánk pedig szerencsére határtalan.

Fagylaltot úgy kell csinálni, hogy először összeállítod az alapot, általában főzéssel, utána nagyon lehűtöd, és csak aztán teszed be a fagylaltcsináló gépbe, mert a benne található jégakku pikk pakk felolvad. Már ha nem akarsz százezreket invesztálni egy olyan kisgépbe, ami hűt is.

A történetbe ezúttal muszáj beleírnom Nóri Babát, mert azt mondta, tarthatatlan, hogy még soha sem szerepelt egyetlen posztomban sem. Nos. Igen, Nóri valóban jelen volt, míg a konyhában szorgoskodtam. Ölébe kapta a laptopomat, hogy századszor is megnézze rajta a Valami Amerikát. Aktívan ugyan nem segített, öööö, passzívan se nagyon, de tény, hogy sokkal szórakoztatóbb volt úgy főzni, hogy meg se fordulva kommentált mindent, amit csináltam. Aztán amikor nem néztem oda, fogyókúra ide vagy oda, rájárt a habcsókokra! Szóval Nóri Babám tessék, máris benne vagy a posztban! :-)

Nu. A Jóisten áldja meg David Lebovitzot a kifogástalan fagylalt receptjeiért!!! Sejtettem ugyanis, hogy egy házi fagylalt, az azért nem semmi, na de hogy ennyire! Ennek a változatnak egy főzött angolkrém adta az alapot. A tejbe előtte gondosan beáztattam egy kis csipet sáfrányt az intenzív íz és színélmény reményében. Óvatos voltam, hiszen kedvenc fűszeremnek nagyon erős az aromája, de talán egy kicsivel többet még elbírt volna. A madártejhez tartozó „madarakat” pedig habcsók formájában applikáltam a jeges desszert tetejére. Ügyeltem azonban, hogy a meringue kívül ropogjon, de a belseje maradjon jó puha. Lehet, hogy ez kicsit ijesztőnek tűnik elsőre, de kis gyakorlással hidd el, hogy menni fog.

A madártej fagylalthoz

250 gr teljes tej
500 gr habtejszín, ha egy mód van rá friss és nem tartós
180 gr cukor
5 tojás sárgája
csipet só
1 rúd vanília
csipet sáfrány (elhagyható)

A habcsókhoz

5 tojásfehérje
250 gr kristálycukor
180 gr porcukor
20 gr étkezési keményítő
1 tk citromlé

1. Tedd a fagylaltgép akkuját éjszakára mélyhűtőbe.
2. Adj a tejhez egy csipet sáfrányt és hagyd állni 30 percet.
3. Forrald a tejet, tejszínt, cukrot és sót a kikapart vaníliarúd belsejével és héjával együtt addig, míg a cukor fel nem oldódik.
4. Folyamatos kevergetés mellett öntsd a forró tejes keveréket a tojássárgákhoz óvatosan, majd rakd vissza a tűzre és melegítsd habverővel kavargatva, míg el nem kezd sűrűsödni annyira, hogy bevonja egy kanál hátát. Vigyázz, ne forrald fel, mert összeugrik és úgy nem lesz finom, kb. 80 fokig hevítve bőven jó.
5. Hűtsd szobahőmérsékletűre, majd hűtsd tovább a mélyhűtőben néha meg-meg keverve. Vedd ki a vanília rudat.
6. Ha már elkezdett jegesedni, öntsd a folyadékot a fagylaltgépbe. Hagyd járni kb. 30 percig. Mostanra viszonylag jó fagylaltot kell kapnod, ha nem elég kemény, ne izgulj, majd a mélyhűtőben tovább fagy.
7. Közben verd a szobahőmérsékletű, precízen szétválasztott fehérjéket kemény habbá zsírtalan edényben.
8. Tedd hozzá a kristálycukrot és citromlevet és verd nagyon kemény, csillogó habbá. Akkor jó, ha már stabilan megtartja alakját.
9. Óvatosan szitáld bele a porcukrot a keményítővel (ez utóbbi tartást ad a habnak) és spatulával keverd finoman a masszához
10. Nyomj mini formákat habzsákkal sütőpapírra és tedd 80 fok körüli sütőbe majd szárítsd kb. 40 percig vagy addig, míg a külseje meg nem szilárdul, de a belseje még puha marad.
11. Tálald a fagylaltot a tetején a habcsókokkal és zsebeld be az összes dicséretet!

Az úgy kezdődött, hogy Zsuzsa idegenforgalmi szakemberként élte mindennapjait Kis Fővárosunkban. Persze mindig nagy utazó és nyughatatlan természet volt, de azt álmomban se hittem volna, hogy Isztambul vagy az egyiptomi sivatag helyett egy szép nap fogja magát és számos csemetéjét, hogy székhelyét a Budapesttől 320 km-re, az ukrán határ mentén található Panyolára tegye! Aztán évekig ment a huzavona, meglátogassam, ne látogassam, míg Szonja ki nem jelentette, hogy augusztusban pálinka fesztivál lesz a faluban koncertekkel, korhelykedéssel és masszív evészettel kombinálva, úgyhogy megyünk. Mentünk is.

Csendélet frappéval... ;-)

Szonja már tényleg hetek óta izélgetett, hogy ugyan áruljam már el neki, hol lehet igazán profi frappékészítő gépet venni. Hát, mondtam neki, Görögországban a hetvenes, nyolcvanas években senkinek sem volt elektromos készüléke hozzá, mégis tudtak frappét csinálni. Ok, ok, mondta erre, de mégis hogy tudták azt a betonkeménységű habot odavarázsolni a kávé tetejére? Hát így!- mondtam én, jobb kezemmel félreérthető, rázogató mozdulatot imitálva és igen, rossz az, aki rosszra gondol, de mi azért beestünk az asztal alá, úgy röhögtünk. Aztán megszántam Szonját és elárultam a titkom. Elmondom neked is, jó?

Szerintetek mi lesz a vége annak, ha egy kellemes koraestén elnéz a szemesi Kistücsökbe a két lány a hentesboltból, a borász, a gasztroblogger és Budapest legmenőbb kocsmájának PR igazgatója? Szerintetek???

Nagy társasági életet élek, ezt gondolom a blogomból már tudod. És ahogy jövök-megyek a világban, ha akarom, ha nem, mindig lesznek új barátok, és a fene vigye el, nem tehetek róla, hogy mind helyes és mindegyiket szeretem!!! :-) Aztán időnként kijön belőlem az ősanya és ilyenkor úgy érzem, az élvezeteket muszáj avval fokozni, hogy az összes régi és új kis cimborámat összeeresztem, hagy játsszanak szépen együtt, hiszen az élet akkor teljes, ha naaaagy és szerető családként töltjük a mindennapjainkat. Én legalábbis így látom. Hm.... Te vajon miként állsz a kérdéshez?

Szóval az úgy volt, hogy már annyit meséltem Roniékról Andrásnak, Ferinek és Anettnek, hogy egy nap aztán elfogyott a türelmem és azt mondtam, inkább beinvesztálok egy kellemes vacsorába. Jöjjön föl szépen mindenki kéróra, ismerkedjenek egymással aranyosan, úrilányokhoz- fiúkhoz méltón, és ha már úgyis itt vannak, kapjunk be valamit, hiszen enni azért mégis kell, vagy nem??? ;-) Elbattyogtam hát a piacra ahol a szokásos éhenhalási parámtól vezérelve vásároltam 4 kg csirke szárnyat.

A csirkeszárnyat azóta szeretem, amióta Amerikában, a kisvárosban, ahol egyetemre jártam, egy unalmasnak induló kedd estén elkeveredtem a helyi kocsmába, amit kreatív módon naná, hogy „Champs”-nak hívtak. Mint ahogy hamarosan kiderült, ezeken az estéken, 15 centért lehetett csirkeszárnyakat enni és hozzá ingyen kareokézni. Gondolhatod... Az ügyben az volt a legbizarrabb, hogy nem úgy énekeltek ám ezek a „redneck-ek”, ahogy én szoktam a csajokkal, nem becsípve, hamisan, visítva, viccből, de nem ám! Ők ezt véresen komolyan csinálták! Márványkoptatott farmerek, a nőkön hófehér műbőr cowboy csizma, a férfiakon cowboy kalap. Kezükben drótnélküli mikrofon, szörnyű dalok country stílusban, és az „előadóművész” a 15 perc hírnév reményében jött-ment a sorok között Johnny Cashnek képzelve magát és kornyikált... Szürreális élmény volt, akár egy hollywood-i „B” movie-ban. A country zenét sose szerettem meg, ám a szárnyakat annál inkákbb...

Az úgy volt, hogy megint bulit rendeztünk. Igen, igen, az én életem non-stop partyzás, most mit csináljak, ha ekkora mázlim van??? Az apropó, mert az mindig kell, hogy legyen, ezúttal Dani már-nem-is-tudom-hanyadik születésnapja lett. Az eseményt meglepetésnek szántuk, és az ünnepelt felesége említette, hogy ha szeretnénk valamit vinni, csak szól, nincs borsszórójuk és fekete Maseratijuk se, így e kettő közül valamelyikkel kedveskedhetnénk nekik. Hát, mondanom sem kell, hogy az este végén Dani vagy fél tucat só és/ vagy borsőrlővel lett gazdagabb... Mi meg elég jól éreztük magunkat, a képek talán önmagukért beszélnek. Az az egy biztos, hogy a buli közepén odajött hozzám az egyik kis cimborám, és megkérdezte, milyen kábítószert fogyasztottam, aminek a hatására a hátamon pörgök a „C” kategóriás techno zenére, mert úgy látja nagyon ütős lehet a cucc. Mondtam, hogy igazán jó megfigyelő, most ittam ki a harmadik pohár szódámat, kér-e esetleg ő is. Szóval így telt az este, és ha már amúgy is ünnepeltünk, Daninak New York cheesecaket sütöttem, a mindenkori kedvencemet.

Áh, nem volt jó a hangulat... ;-)