Az úgy volt, hogy Patti felhívott Brüsszelből, ahol kb. 100 nyelven EU-s szinkrontolmács. Mondta, itthon lesz karácsonykor és jó lenne találkozni. Nem tudom írtam-e már, de Patti volt a legeslegjobb barátnőm a gimiben. Kemény csajok voltunk, sokan tartottak tőlünk, és ha így utólag belegondolok, jól is tették. Ez még azokban az időkben volt, amikor nem a fenenagy „diákokjogai” demokrácia dívott, és a „kicsiket” levegőnek nézték a nagyok. Mondanom sem kell, minket azért elsősként is mindenki ismert. Igen, a negyedikesek is. Képzelj magad elé két 156 cm-es csajt, az egyik félig olasz, a másik a mediterránrumban nevelkedett. Amilyen kicsik, olyan hangosak, és idegesítőek. Csak üvöltve tudnak beszélni, és amikor épp nem kiabálnak, akkor legalább olyan hangosan vihognak. Ezek voltunk mi és azóta sem éreztük magunkat annyira jól. Gimnazista éveink "főműve" gyanánt pedig szorgos aknamunkával kirúgattuk akkori osztályfőnökünket. Mert megérdemelte. Tudom, hogy ez manapság mindennapos dolog, de akkoriban nem volt az.
Nos, Patti azóta négy gyerekes anyukává avanzsált és erősen visszafogta magát, én pedig már csak az emlékeimből élek. Na jó, nem, de azért hagy sajnáltassam magam! ;-) A látogatás tehát remek apropóul szolgált arra, hogy kicsit merenghessünk a régi szép időkön. Mert nem mindig voltunk ám kispolgárok! És ha már nosztalgiázunk, meghívtuk Ildit és Juditkát is, hiszen ők is asszisztáltak anno gimnazista ámokfutásunkhoz.

Emlékszem még arra az újévi lencsepartymra, ahol az egyik barátnőm négyéves, átokrossz kölke avval szórakozott, hogy körbe-körberohangálta a karácsonyfámat vad indiánkiáltásokat hallatva, kezével, alamuszi módon az ágakat súrolva, amitől csodás díszeim jobbra- balra repültek és törtek ripityára a földön. Barátnőm a világért sem szólt volna fiacskájára, nekem pedig annyit mondott csupán a vállát vonogatva, hogy amit összetörtek, azt természetesen kifizetik. Nem értette ugyanis a lényeget. Azt, hogy az igazi karácsonyfadísz jóval több egyszerű tárgynál. Lelke van és történeteket mesél az előző évek ünnepeiről. Olyasmi, amit szeretettel és darabonként vásárolsz össze, hosszú évek alatt. Jóbarát, akit minden szezonban boldogan látsz viszont. Az igazi karácsonyfadísz ha összetörik, pótolhatatlan. Nos. A barátnőm családját a következő évben már nem hívtam meg lencsézni…
Kifogásokat mindig lehet találni, hogy valaki épp miért nem akar valamit megcsinálni. Nem kivétel ez alól az ehető ajándék sem. Nekem van egy listám a leggyakrabban hallott ellenérvekről. Ha te is „anti-kreatív ajándék” vagy, keresd meg a kedvencedet, karikázd be és küldd el szerkesztőségünkbe, hagy essek egy kicsit kétségbe! ;-)

Imádom a sóletet, mégis viszonylag ritkán eszem, és ennek két oka van. Egyrészt élénken él emlékeimben az a régmúlt szombati ebéd…
Lassan tiszta szappanopera kezd lenni ez a blog, de nem tehetek róla, "love is all around", úgyhogy következzék ismét egy szerelmi történet. Ezúttal nem az enyém, ám ha szorgalmasan olvasol, előbb utóbb ne izgulj, úgyis kikötsz az evésnél!
nnnnna, szerintetek a három szorgalmas fiú közül melyik lehet Ádám? ;-)
Ez megint egy romantikus történet lesz, tudom, hogy imádjátok az ilyet! Sok-sok éve, még zsenge huszonévesként, egy meleg nyári vasárnap délben a
A napokban kaptam egy kis lazacot és miközben azon morfondíroztam, mit is csináljak belőle, ami kevéssé elcsépelt, eszembe jutottak két évvel ezelőtti kalandjaim a Mikulás Igazi Hazájából, Lappföldről. Mert ott bizony sok lazac fogy! Hogy szerinted nincs is Mikulás??? Nos, ezt harmincasként én is így gondoltam, egészen addig, amíg a saját szememmel meg nem győződtem az ellenkezőjéről.
MONDOM én, hogy létezik!!! ;-)
