Ha kicsit beleolvastál az előző évek egészségesblog-trendjébe láthattad, boldog, boldogtalan karfiolt grillezett. Egészben, rózsáira szedve, szeletelve, pácolva, előfőzve, natúran, fűszerezve, sütőben, vaslapon, grillrácson, földön, vízen, levegőben. Voltak, akik egyenesen „karfiol steak”-nek hívták a sült karfiol szeleteket, azt sugallván, íze simán vetekszik egy szelet angolos bélszínével. Nos, nem, nem vetekszik.

Félre ne érts, én is szeretem a sült karfiolt, de úgy érzem, a hirtelen jött karfiol-imádat trend méltatlanul szorította háttérbe a többi, legalább annyira finom zöldséget. Pedig grillezni szinte mindegyiket lehet. Az erős hő hatására az illető zöldség ízei felerősödnek, a benne lévő cukortartalom koncentrálódik, harsánysága szelídül, állaga átalakul. Az illatos és színes sült zöldségek legvonzóbb tulajdonsága mégis az, hogy nem csak köretnek, de TV előtti nasinak is kiválóak, nekem a nassolás királynőének ezt bátran elhiheted! Nem kell forgatni a szemed, hidd el, hogy egy tökéletesen megsütött édeskrumpli, megfelelően kiválasztott öntettel simán leveri élvezeti értékben a krumplit sosem látott zacskós csipszet.

Minden húsvét előtt elhatározom, hogy sós kalácsot csinálok, ami megy a sonka mellé, a szokásos édes, sütiszerű helyett. Aztán rendre belebotlok „az” édes kelt tésztába, melynek képtelen vagyok ellenállni. Itt van például idén ez a dekadens csoda. Hiszen ki bírna nemet mondani valaminek, amiben van lekvár és túró, a tetejére pedig ropogós, édes morzsa sült? Jól látod, senki, így amikor megsütöttem, azonnal elő is kerültek a barátok, kvázi a semmiből, ahogy „az éji vad gyűl a vérszagra”. Mert „ezek” valahogy mindig megneszelik, ha van kaja, én meg örülök, ha jönnek, mert minél több barát van a lakásodban, annál jobb.

Nos, először Gyuri érkezett, aki néhány sütikéért cserébe hajlandó volt tartani a fotókhoz a derítőlapot. Aztán felhívott a mama, és amikor megneszelte, mi a helyzet, rögtön be-„érzelmizsarolt”, hogy ő az egyetlen anyukám, és milyen dolog az, hogy mindenki nálam eszik, ő meg nem kap semmit, így gyorsan autóba pattantam, és vittem neki is pár bucit, a béke kedvéért. Később beállított Emmácska és Ádám, szépséges kis unokahúgom az öcsikéjével, és fogyasztottak rendesen. Estefelé megjelent Panna, és vele is jött egy cuki gyerek, majd amikor a kalácskák már tényleg fogytán voltak, váratlanul becsöngetett Dorci, kettő darab, állandóan éhes kamasz fiával.

…Utólag áldottam az eszem, hogy a süteményből másfélszeres adagot csináltam...

Csodásan hangzik, amit előző posztomban írtam, miszerint a telet diétával és egészséges ételek fogyasztásával töltöm, de tényleg, azonban a való életben ez sajnos nem teljesen van így. TÉNY, hogy mindig van egy egészséges fogás a palettámon, na de az az ámokfutás ami általában utána jön...

Szóval először megeszem a szuperegészséges ezt-azt, ettől aztán rettentő büszke vagyok magamra, majd közvetlenül utána beindul a nasizgatás. Először csak becsúszik pár csík ilyen-olyan sajtocska. Ezt követi a csoki, nyilván soronként, mert ha egyszerre csak kisebb adagokat eszel, az optikailag jóval kevesebbnek tűnik. Később rendszerint eszembe jut, milyen jó kis kovászolt kenyeret hozott előző este valamelyik vendégem (magának természetesen, mert én ugye nem eszem kenyeret), így az étkezés végén, kvázi az édesség után még elmajszolgatok némi tegnapi pékárút is, mert így, hogy nem az étel mellé, hanem utána eszem, talán nem is számít. Nos, kár magamnak hazudni, mert igenis számít.

Az úgy volt, hogy szeptemberben elszakítottam a térdszalagom, és miután 5 hónapja sántítok, világossá vált, a műtétet nem fogom megúszni, a rehabilitáció szempontjából meg sajnos nem mindegy az ember hány kiló. Elhatároztam hát, hogy addig is fogyózok egy kicsit, ártani nem fog alapon.

Utálok fogyózni egyrészt, mert olyankor folyamatosan éhes vagyok, undok és depis, másrészt, mert amit ehetek, annak a nagy része nem finom, harmadrészt, mert nincs annál hervasztóbb, mint amikor nem eszel, de nem is fogysz. Mert az én esetemben általában ez van.

Fogyókúra előtt persze mindig jönnek a fogadkozások és nagy tervek. Hogy amíg diétázom kizárólag szuperegészséges, de finom ételeket eszem majd a vegán-smegán, mindenmentes, paleós, tököm tudja melyik palettáról a szokásos keksz-sajt-csoki háromszög helyett.

Ezt a csodás salátát is a „sohatöbbetnemnassolok” elhatározáson felbuzdulva készítettem. Rettentően ízlett és külön büszke voltam arra, hogy nem ettem mellé kenyérfélét, hiszen a kenyér diéta alatt a sátántól való, ahogy az köztudott.

Az egészséges vacsora csodás volt, tényleg, de aztán sajnos rám jött a „kívánhatnék”. Először csak elsétáltam a csokis fiókig, kinyitottam, és becsuktam. Ezt a műveletet megismételtem háromszor. A negyedik csokis fiókos kirándulás alkalmával aztán letörtem 2 sort a mogyorós Lindtből. Nem sokkal később aztán egy további sort. Idővel pár szem kekszet is elrágcsáltam, hiszen a mégse kenyér, ergo biztos nem hizlal. Végül az egészet lefojtottam egy bögre kakaóval.

Csodálkozik valaki ezek után, hogy nem fogyok???

Az ételekkel kapcsolatos emlékeink a legfontosabb emlékeink közé tartoznak, így sanszos, hogy mindannyian azt a változatát fogjuk szeretni egy-egy fogásnak, amit anno gyerekkorunkban anyukánk, nagymamánk, vagy extrém esetben az óvodai szakács néni csinált nekünk. (Gondolj csak az agyoncukrozott, csomós, betűtésztás konzerv-paradicsomlevesre! Valójában undorító, de akkor is ez a mindenkori kedvenced, a citrompótlós napközis teával egyetemben…) Ezért aztán nagy bátorság lenne egy klasszikus receptjének azt a címet adni, hogy „a világ legjobb pörköltje, mákos gubája, bablevese”. Mert ha az nem PONT olyan, amilyet gyerekkorunkban csináltak nekünk, hát az akkor nem is lehet a világ legjobbja. Számunkra legalábbis biztosan nem.

Az én nagymamám csak karácsonykor csinált nekünk töltött káposztát, és én imádtam. Aztán amikor már jó pár éve nem főzött, elkapott a nosztalgia, és úgy döntöttem a rongyrázós rozé kacsamellek és báránysültek mellé talán mégis csak érdemes lenne beiktatnom ezt a jó kis klasszikust az ünnepi repertoárba, miért ne alapon.

…És akkor elkezdtem nyomozni. Rámentem a netre ahol számolatlan, sajnos az esetek 95%-ban használhatatlan verziót találtam. Aztán autisztikus precizitással konzultáltam kvázi mindenkivel, aki valaha csinált már az életében ilyesmit, dumáltam háziasszonyokkal, séfekkel, osztottam-szoroztam és végül félve ugyan, de nekiálltam életem első töltött káposztájának.

Azóta eltelt pát év, az ételt tovább tökéletesítettem, és talán mostanra eljött az ideje annak, hogy átadjam neked a tapasztalataimat.

Ha az ember úgy hív ebédvendégeket, hogy azt mondja nekik, jöjjenek, és enni is kapnak, de CSAK AKKOR, ha megígérik, hogy segédkeznek az ételfotózásnál, akkor bizony el is várja, hogy az illető vendégek a megbeszéltek szerint asszisztáljanak. Ennek reményében engedtem hát be a lakásomba Krisztát és Jennyt, gondolva, majd fegyelmezetten tartják a derítőlapot, ad absurdum a stylingba is besegítenek. Jenny mellesleg 46 kg és az alakja hajaz egy modellére, bár folyamatosan és megállás nélkül eszik, ráadásul büntetlenül. Utálhatnám ezért, tök jogosan, de mit csináljak, szeretem. Mondjuk azt nem annyira szerettem, hogy a fotózás nagyjából 10 perce alatt mind a két csaj megállás nélkül nyivákolt, hogy mikoreszünkmár, mikoreszünkmár, és egy ponton Jenny már de facto agresszívre éhezte magát, így onnantól addig vágta a fotón látható morcos fejet, míg elé nem tettem az ebédjét. Akkor végre megbékélt a világgal.Ez a pulyka pedig minden perc várakozást megért, hiszen csodásan ünnepi, elképzelhetetlenül finom, nem kell az elkészítéséhez különösebb főzőtudomány, de a legvonzóbb tulajdonsága mégis csak az, hogy alig van vele munka sőt, elő is készítheted az ünnep előtt napokkal, beteheted a mélyhűtőbe, és bőven elég csak megsütnöd akkor, amikor beállít a rokonság. Tudom, hogy mindig meló nélküli karácsonyról álmodoztál, és most eljött az alkalom, hogy bár némi előkészülettel, de álmod valóra váljon.

Nu. És akkor a recept. A pulykamell önmagában nem a világ legizgalmasabb húsa, de pont azért, mert az íze kissé neutrális, ha ügyesen bánsz vele, más hozzávalókkal fantasztikus harmóniát alkot. Ebben az esetben a bacon garantálja azt is, hogy a sülted egyáltalán nem lesz száraz. A húst úgy kell előkészíteni, hogy a mellet kettévágjuk, vagy „S” alakban háromfelé, de közben nem vágjuk végig, így egy nyitott könyvhöz hasonló téglalapot kapunk. Fontos, hogy a hús sehol ne lyukadjon ki, mert akkor kifolyik belőle a töltelék.

Ha pulykát veszek, igyekszem Gallicoop márkájút venni, a cég ugyanis rendelkezik fenntarthatósági tanúsítvánnyal, és kizárólag minden folyamatában ellenőrzött, magyar takarmánnyal etetett, hazánkban tenyésztett és tartott állatok húsát, és az azokból készített termékeket árulják , így a származását vissza tudod követni és nem kell azon izgulnod, vajon Kínában vágták-e le, és hulladékkal tömték-e a megboldogultat.

A kész sült sós-édes ízvilágával pedig meglátod, mennyei! Bár ünnepekkor nem ez a legfontosabb szempont, de se glutént, se laktózt (a mártás készülhet laktózmentes vajjal), se hozzáadott cukrot nem tartalmaz, így szinte már diétás fogásnak is „eladhatod”. Ráadásul a pulykahús zsírszegény és többszörösen telítetlen zsírsavai segítik a szív- és érrendszer védelmét. Bónuszként a portói, a bacon és az aszalt déli gyümölcsök keverékétől varázslatos illat lesz az egész lakásban! Tálald krumplipürével és párolt zöldségekkel.

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

6 fő részére

800 g pulykamell
1 kis vöröshagyma
2-3 közepes lilahagyma
4 gerezd fokhagyma
50 g aszalt sárgabarack
50 g aszalt datolya
30 g mandulaforgács
50+400 g bacon
300 ml portói
150 ml alaplé
50 g vaj
1 tk liszt
1 ágacska rozmaring
1 ek olaj

1. Vágd a hagymát apróra. Kockázd egészen kicsire az aszalt barackot és az előzőleg kimagozott datolyát. Kockázz fel 4 szelet bacont.
2. Egy száraz serpenyőben, közepes lángon pirítsd enyhén a mandulát. Tedd félre.
3. Egy vastag fenekű lábasban melegíts egészen kevés olajat, és pirítsd rajta ropogósra a kisebb adag bacont. Dobd hozzá a hagymát, párold üvegesre. Add hozzá az aszalt gyümölcsöket és a rozmaringot, majd párold további 2-3 percig.
4. Önts a lábasba kb. 100 ml portóit és kevergesd addig, míg el nem párolog és a töltelék alatt nem marad folyadék, ha túl gyorsan beszívná a gyümölcs, adj hozzá még egy keveset. Sózd, ha szükséges és óvatosan keverd hozzá a mandulát. Dobd ki a rozmaringot. Hűtsd ki.
5. A hentesnél előzőleg már téglalap alakúra formázott pulykamellet klopfoljuk kb. 2 cm vastagságúra, ha egy mód van rá, egyenes aljú és nem barázdált klopfolóval.
6. Terítsd a húson el egyenletesen a tölteléket úgy, hogy az utolsó harmadára ne vagy csak alig jusson.
7. Óvatosan tekerd fel a húst.
8. Tekerd a pulykát körbe a bacon szeletekkel úgy, hogy mindenhova jusson belőle, majd óvatosan kötözd meg a húst, hogy megtartsa a formáját és a bacon is a helyén maradjon.
9. Tedd a húst tepsibe. Dobáld köré az előzőleg megtisztított fokhagymát és a 4-8 darabra vágott lilahagymákat. Locsold meg bőben a portóival, takard le és 180 fokra előmelegített sütőben párold kb.1 órán keresztül, vagy nagyobb pulykánál tovább, amíg a belseje teljesen át nem fő.
10. Vedd le a tepsi tetejét és süsd a húst addig, míg a bacon mindenhol egyforma aranyszínűvé nem válik.
11. Vedd ki a húst és a hagymákat.
12. Amíg a hús pihen, tedd a tepsit a tűzhelyre és kezdd melegíteni. Adj hozzá még egy kevés portóit, és kevergesd addig folyamatos melegítés közben, amíg a tepsire ragadt finom barna pörköket fel tudod kaparni.
13. Öntsd a mártást lábasba és forrald nagy lángon. Ha a portói már sűrűsödik, és elfőtt az alkoholtartalma, add a mártáshoz az alaplevet és forrald azzal is, amíg el nem kezd sűrűsödni.
14. Kis adagokban add a mártást a liszthez és főzd, míg sűrűsödni nem kezd. Húzd le a tűzről és keverd bele a vajat. Ha a mártás csomós lenne, szűrd le.
15. Vágd fel a pulyka roládot és tálald a csodás mártással!
16. 

Ha valamelyik ismerősöd Londonba utazik, szinte borítékolható, hogy visszafele hoz neked egy doboz shortbreadet, azaz skót vajas kekszet ajándékba. Te pedig, ki tudja miért, ennek a madárlátta doboz kekszek valahogy mindig jobban örülsz, mint ha vennél egy doboz ugyan ilyet a sarki hiperben.  (Mert kapni már itthon is szinte bárhol kapsz.)

Bevallom, évekig terveztem, hogy egyszer kipróbálom, milyen lehet a házi shortbread, mert sejtettem, hogy ha a gyári ennyire finom, akkor a házi minden bizonnyal mennyei lehet, de motiváció híján mindig elhalasztottam a projectet. Aztán pár napja Emmácska, a szépséges unokahúgom mondta, hogy országos angol kultúra versenyre készülnek az osztálytársaival, ahol a téma skócia lesz. Van-e valami ötletem, amivel le tudnák a zsűrit „kenyerezni”. Süssünk, javasoltam, mert éreztem, hogy haggist, azaz a skótok meglehetősen bizarr kedvencét, a tradicionális töltött birkagyomrot talán annyira nem szívesen majszolgatná az ominózus zsűri verseny közben. Neki is álltunk a szerencsére egyáltalán nem bonyolult süteménynek izibe, és az eredmény annyira, de annyira csodás lett, hogy Emmácskáék dobogósként végezték, amibe, szeretném hinni, szexi kis shortbreadjeink is belejátszottak.

fotó: Bolega Niki

Ezt a csodás görög karácsonyi süteményt Lilafüge „Ünnep” című magazinjába készítettem. Magazinnak dolgozni buli, de egyáltalán nem úgy zajlik ám, ahogy azt gondolnád. Egyrészt karácsonyi magazint/tv műsort/ újságot az ember nyáron csinál, a legnagyobb forróság közepette, így a “Mennyből az angyal” életérzés kombinépántos ruhácskában izzadva nem olyan magától értetődő, mint decemberben. Másrészt, mint minden, amiben benne van a kezem, ez sem pont úgy alakult, ahogy alakulnia kellett volna.

…Szóval az úgy volt, hogy Lilafüge Dóra kitalálta, összerak egy téli magazint és az ehhez toborzott remek kis csapatot, amihez én is csatlakoztam. Alig vártam, hogy elkezdhessek dolgozni a kis cimboráimmal, mert barátokkal dolgozni mindig jó, de a nagy melóra „rápihenendő” előtte még elhúztam egyet gyorsan nyaralni, hogy jobban bírjam a tempót.

Mondanom sem kell, hogy a nyaralás utolsó napján úgy összetörtem a térdem, hogy tolókocsiban jöttem haza. A magazinba szánt ételeket ezért térdgéppel, két mankóra támaszkodva készítettem, így a főzés most, öööö…., hogy finom legyek, nem nyújtott akkora élvezetet, mint általában. A fotózás idejére aztán Dórának is sikerült karamboloznia és agyrázkódással csinálni végig a 12 órás munkanapokat. Ehhez Sanya több órás késéssel, totál másnaposan esett be a stúdióba.

Csodásan festhetett a kripli kis csipet-csapat, a Taigetoszra való stábbal, ahogy teljesen leamortizálva próbáltuk magukból kihozni a maximumot. A nap végén azonban úgy tűnik sikerült, mert a magazin olyan, de olyan gyönyörű lett, a receptek meg annyira használhatóak, hogy bele sem merek gondolni, milyen lesz a következő szám, ha kis mázlival, de egészségesen látunk neki.

Igenis van az úgy, hogy az ember a gombhoz veszi a kabátot. Velem legalábbis rendszeresen előfordul. Mint például a múltkor, amikor olvastam neten, hogy a Brave Tart című amerikai desszertes könyvben van egy olyan brownie recept, ami cukrozott sűrített tejjel készül. Ez persze bőven elég volt nekem ahhoz, hogy a könyvet megrendeljem, a cukrozott, sűrített tejet ugyanis a világon mindennél jobban szeretem! Emlékszem, gyerekkoromban komplett tubusok tartalmát szívogattam ki a nagyi frigójában lapuló készletből nagy titokban, és amikor szegény kávézni szeretett volna, már nem maradt neki. Aztán amikor a könyv végre megérkezett, szépséges unokahúgom, Emmácska is nekiesett, és gyorsan bejelölte azokat a desszerteket, amiket "feltétlenül" meg kell sütnünk. Azt hiszem, a fotó magáért beszél, a következő hónapokban tuti nem fogok unatkozni!

Mindjárt írom a részleteket, de spoilerként annyit azért el kell mondanom, ÉLETEMBEN nem ettem még ilyen lenyűgözően finom browniet!

Kevés dolog szexibb a hajszálvékonyra szeletelt sonkánál... :)

Esküszöm, sosem akartam szeletelő gépet venni, de aztán megismertem Danit. Akinek volt. Kérdeztem, minek. Ez nem csak az újabb hely és porfogó felesleges konyhagépek közül? Dani csak annyit mondott nekem, egy szeletelő géppel rengeteget spórolhatok, menjek el az első hiperbe és számoljam ki, mennyit. És én, aki ekkora gourmet-nak gondolja magát, ne állítsam azt, hogy az előre csomagolt étel finom. Mert nem az. És, ha már itt tartunk, - kérdezte Dani -, engem nem zavar, hogy annyi műanyag szemetet termelek? Nos, tulajdonképpen zavar, és különben is épp unatkoztam aznap, így elmentem bevásárolni, hogy kiderítsem, tényleg igaza van-e. A hiperben aztán körülnéztem a felvágott és sajt részlegeken. Azoknak a termékeknek az árát vettem figyelembe, amik a legnépszerűbbek egy átlagos magyar háztartásban. Aztán felhívtam a barátaimat és megkérdeztem tőlük, iskolaidőben mennyi előrecsomagolt étel fogy nálunk. Kiderült, hogy egy olyan családnál, ahol 2-3 kamaszgyerek van, akik folyton éhesek, és a suliba is viszik az uzsit, heti szinten minimum 8-10 csomag sajt, felvágottból pedig 10-12. Osztottam, szoroztam, átlagoltam. Próbáltam úgy kiszámolni, mennyi az annyi, hogy a család minden termékből nagyjából ugyan annyit vesz. És kijött a végeredmény.

HA NEM ELŐRECSOMAGOLT, ZSUGORFÓLIÁZOTT, MŰANYAG MELLÉKÍZŰ FELVÁGOTTAKAT, SAJTOKAT VESZEL, ÉS VAN EGY 4 TAGÚ CSALÁDOD, AMIBEN VAN KÉT KAMASZGYEREK, BIZONY NAGYJÁBÓL 120 000 FT-OT SPÓROLSZ ÉVENTE, HA MAGADNAK SZELETELSZ!