Ezt az ételt megint Lacival közösen főztük. Amikor együtt készítünk valamit, általában megbeszéljük, ki mit vesz, felosztjuk meg minden, hogy ne kelljen száz különböző botba mennünk. A mostani alkalommal azonban máshogy alakult. Laci lassan 50 lesz, ami általában a történet gasztronómiai aspektusát tekintve irreleváns információ, de az ominózus hétvégén bebizonyosodott, hogy legyen bár akárhány éves, Laci sokkal belevalóbb, mint én.

Szombat volt, verőfényes nyári nap, de főzőpartneremet semmiképp sem akartam 10 előtt zavarni gondolván, biztos még alszik. Aztán mégis felhívtam, mert indulnom kellett a piacra.

• Szerbusz! - mondta Laci NAGYON különös hangon, amit hirtelen nem is tudtam beazonosítani.
• Felkeltettelek? - kérdeztem kamu-lelkiismeretfurdalást imitálva.
• Dehogy! - mondta Hősünk a napszakhoz képest indokolatlan vidámsággal. - Tegnap Sziget volt. Még le sem feküdtem.

„Le a kalappal!”- futott át az agyamon, hiszen én már tíz éve sem bírtam a reggelig tartó dajdajt, és elindultam a piacra. Lacinak meg mondtam, hogy pihenjen, majd délután megbeszéljük a rá eső bevásárolnivalót.

… 6 körül megint rácsörögtem, hátha már felébredt. A telefont egy még furcsább hang vette fel.

• Te mondd,- kérdeztem- tulajdonképpen mennyit aludtál?!
• Semennyit!- válaszolta kvázi extatikusan. Azóta se sikerült lefeküdnöm!

…Ne szépítsük. Sóhajtottam egy mélyet, káromkodtam kettőt és elindultam a közért irányába, hogy megvehessem a maradék összetevőket a kenyérpudinghoz…

Szoktátok kérdezni tőlem, honnan veszem a receptjeimhez az ötleteket, és az igazság az, hogy innen-onnan. Ezt a mostanit pont Laci barátomtól. Aki a saját bevallása szerint nem egy konyhatündér, pedig…

Az úgy volt, hogy meghívott minket a Pannával, egy klasszikusnak szánt tapas vacsorára. A „tapasozás” kedvelt spanyol étkezési forma, és abból áll, hogy az ember egyszerre, hangsúlyoznám, egyszerre, kirendel jó sok „tapa”-t azaz falatkát, hideget és meleget, majd ezekből a változatos ételekből remek, változatos lakomát csap. Az adagok kicsik, de van belőlük jó sok, mindenki mindenből vehet, így mindent meg tudsz egyszerre kóstolni. Laci már előre felsorolt kb. 15 fogást, amire számítanunk kell majd, ezért szándékosan nem ettem előző este óta semmit, hogy az összeset ki tudjam próbálni. Agresszívre éhezve érkeztem hát délután 4 körül abban a reményben, hogy már vár a terülj asztalkám. Bizony csalódnom kellett. Laci ugyanis csacsogva főzőcskézett nyugodtan, lassan, semmit sem elsietve. 60 perccel az érkezésem után kissé feszengve és az éhezéstől már-már szédelegve finoman sarokba szorítottam a „Nincs véletlenül egy kis csokid”?- beugratós kérdéssel. - Ja hogy te éhes vagy?!- kérdezte vendéglátóm némileg értetlenkedve, talán már elfelejtve a tényt, hogy tulajdonképpen lakomára hívott minket, majd csoki helyett nagy nehezen, kitálalt egy adaggal csodás tökkrém leveséből. Az élet hirtelen rózsaszínné változott!! A leves annyira finom lett, a savanykásan pikáns, hideg ízek olyan nagyon jól estek a forró nyári napon, hogy kértem volna még és még, de a fennmaradó 14 fogás tudatában inkább visszafogtam magam. Jöttek is a falatkák, ha nem is egyszerre, inkább 1-1.5 órával egymás után. Érkezett egy mesés, datolyával és pirított mandulával készült húsgombóc, egy pikáns tojás és egy cukkíni saláta. Sosem derült ki azért, ízlik-e minden annyira, mert tényleg olyan rohadt jó, vagy, mert Laci talán szándékosan és fondorlatos módon a kiéheztetésünkre játszik, hogy biztos legyen abban, mindent megeszünk, ami a tányérunkra kerül. Nem buta fiú ő, na.

Így történt hát, hogy bár négykor érkeztem, de csak nagyjából éjfélre, mert addigra lettünk túl 5-6 fogáson, laktam jól. Az azonban biztos, hogy amikor eljöttünk, még ott várt minket vagy 5 fogásnyi alapanyag, többek között némi királyrák, ami végül, idő híján, sosem készült el.

Szerelem első látásra igenis létezik! Ennek ékes példája e csodás vörös lencse curry. Amikor ugyanis szembe jött velem, azonnal és visszavonhatatlanul belezúgtam. Megláttam és rögtön tudtam, az élet nem lehet élet, amíg meg nem csinálom. Persze mint minden szerelemben, ebben is akadtak buktatók. Felhívtam ugyanis Édesem barátnőmet, hogy főzni támadt kedvem, úgyhogy jöjjön fel hozzám mostazonnal, mert neki valót csinálok, és akkor már együk meg közösen. Édesem azonban meglehetősen kegyetlen, módon az alábbiakat bírta mondani nekem:

-Ne csináld már! Napokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy délután elmegyünk mozogni! Nem emlékszel? Inkább jógázzunk, mint együnk, nem gondolod?

Az ilyen beszólásokat pedig konkrétan gyűlölöm, mert azt NYILVÁN nem mondhatom neki, hogy lusta vagyok, mozogjon a franc, és, hogy a világon semmi kedvem jógázni, ellenben rohadtul szeretném ezt a curryt megenni. A szófán fetrengve, a TV-t bámulva, a lehető legkevesebbet mozogva. Még akkor sem, ha ez a szörnyű igazság.

…A nap végén elmentem edzésre természetesen, mert papírkutya vagyok. Evés helyett kénytelen voltam a jógamatracon múlatni az időt, a lefele néző kutya pózában, éhesen, szegény currymet pedig csak egy hét múlva tudtam megfőzni.

Ha valami új ételt teszek a repertoáromba, ami finom, édes és természetesen hizlal, akkor az anyukám általában nekiáll könyörögni, ne kényszerítsem arra, kóstolja meg, mert akkor rákap, és onnantól megint lesz még egy dolog, amit szeret, de amit igazából nem kellene. Így történt ez a minap is. Andalúziában nyaralt az egész család, és ezért stílusosan tortas de aceite-t, azaz olívaolajos korongokat sütöttem. Mama kerülgette a kis tallérjaimat, hősiesen ellenállva nekik napokig, aztán egyik délután csak ráfanyalodott, szégyenszemre.

…Onnantól minden reggel, amíg el nem fogyott, elropogtatott párat, egyszerre kettesével, közben vegyes érzelmeket táplálva irántam. Egyrészt elismerte, hogy a keksz valóban csodás, másrészt szidott, mint a bokrot, hogy miattam hízik. Már megint. Tehát erről is én tehetek.

Figyelem! Villámrecept következik!

Itt a nyár, és vele együtt a szokásos mantrám: vegyél fagylaltgépet! A házilag készült fagylaltnak ugyanis csak előnye van. Egyrészt finomabb, mint bármilyen bolti vacak. Másrészt igazi, friss alapanyagokból csinálod tartósítószerek, műtejszín és állagjavítók nélkül, tehát egészségesebb is. Harmadrészt, ár-érték arányban jóval olcsóbb, mint bármilyen vásárolt változat. A főzött fagyik egyetlen macerája az, hogy ahogy az a nevében is rejlik, főzni kell. Ha azonban szorbét, vagy fagyasztott joghurtot készítesz, még ezt a részt is megúszod!

Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok egy nagy leveses. Sokkal inkább főétel & desszert esetleg „csakadesszert” csaj, így egy levesnek óriásit kell szólnia ahhoz, hogy átlépje az ingerküszöböm. A harira pedig átlépte! De még hogy! Elmesélem, miként került a repertoáromba, jó?

…Szóval az úgy volt, hogy a minap elmentem egy pop-up vacsorára, ahol meghívott vendégként Nadia Zerouali főzött lenyűgöző, tradicionális marokkói ételeket. Nadia rettentően szimpi, Hollandiában élő szakácskönyv szerző és TV-s műsorvezető, akinek fontosak a gyökerei és ezért zömében észak-afrikai arab konyhát visz. Aznap esti harirája pedig elbűvölt. A buli végén aztán, némi könyörgés árán meg is szereztem tőle pár receptet, de nem volt kérdés, hogy melyik lesz az a fogás, amit legelőször elkészítek majd.

…Most akkor elmesélem neked, hogyan sikerült hajszál híján felgyújtani a lakásomat, miközben ezt az egyébként csodás pástétomot csináltam.

 Mint azt már sokszor írtam, a sógornőmék kommunában élnek a szomszédaival és azok számos csemetéjével. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a házban lakó összes család, és a nap mint nap hozzájuk csapódó barátok hada együtt partyzik. Buli pedig, ha jobban megnézzük, minden egyes nap van, és valahogy mindig úgy alakul, hogy pont az én családom erkélyén. A mindiget értsd szó szerint, mert a legdurvább téli mínuszokban is kinn ácsorognak, kezükben az elmaradhatatlan borospohárral. Ők ujjatlanban és papucsban, én pedig nagykabátban, takaróba burkolva, a hőgomba alatt, vacogva.

Nos, az ominózus lakók úgy érezték, itt az ideje egy kis változatosságot hozni az életükbe, így született meg a kvázi forradalmi gondolat, hogy ismét összegyűlnek, de ezúttal átteszik a napi betevő bulit az erkélytől 3 lépcsőfokra található kertbe. Az eseményre engem is meghívtak és természetesen nem mentem üres kézzel. Összedobtam egy májpástétomot, mert szuper gyorsan megvan, csodás az íze és mindenki szereti.

A múltkori pulykaragumon felbuzdulva úgy gondoltam, csirke vagy pecsenye kacsamáj helyett kipróbálom, hogyan működik az étel pulykamájból, s ahogy sejtettem, remek lett! Miután húsokra háklis vagyok, pulykából mindig Gallicoopot veszek, mert rendelkezik fenntarthatósági tanúsítvánnyal, és ha ezt a márkát veszed, biztos lehetsz abban, hogy kizárólag minden folyamatában ellenőrzött, magyar takarmánnyal etetett, hazánkban tenyésztett és tartott állatok húsát, és az azokból készített termékeket veszed, aminek a származását vissza tudod követni, tehát nem kell azon izgulnod, vajon Kínában vágták-e le, és hulladékkal tömték-e a megboldogultat. Nem mellékesen azt is jelenti, hogy a húsoknak jó az íze, és a nap végén talán ez a legfontosabb szempont.

Ami a pástétomokat illeti, rengeteg séf receptjét áttanulmányozhatod, de látni fogod, hogy nüansznyi változtatással mind körülbelül ugyan azt csinálja: zsiradékon (általbán vajon) gyorsan átpirítja a májat, a belsejét kissé nyersen hagyva. Közben hozzáadja a fűszereket és egy ponton a folyékony hozzávalókat. Végül pürésít, kihűt és tálal. Az alkohol, főleg az édes alkohol nem életbevágó eleme az ételnek, de remek ízt ad neki. Én a helyedben nem hagynám ki, de csak emiatt biztos nem vennék aszút tízezerért, inkább körülnéznék, mi van otthon bontva, és nagy valószínűséggel azt használnám, ahogy most is.

Kedvenc séfem, Várvizi Péter bátorított, hogy használjak többfajta italt, hiszen mind plusz ízjegyekkel gazdagítja a pástétomot, csak ügyeljek arra, hogy legalább az egyik édes legyen; aszú, mazsolabor, portói vagy madeira. Azt is javasolta, hogy azonnal gyújtsam meg az alkoholt, ahogy a serpenyőbe öntöm, így gyorsabban beforralja magát. Séfem azonban arra nem gondolt, hogy az enyém nem egy profi konyha, és én sem arra, hogy jobb nem tüzet rakni egy olyan platnin, ami felett 40 cm-rel ott egy szagelszívó és a fa konyhaszekrény. Szerencsére, amikor felcsaptak a méteres lángok, ahogy a videon látod, gyorsan lekaptam az edényt a tűzről, így a nap végén csak némi kormot kellett letisztítanom a bútorról, a komoly tüzet azonban megúsztam! Egyszer már felgyújtottam ugyanis a konyhám, a könyvemben el is olvashatod hogyan történt.

A filmen nem látni, de a lángok amikor elhúzom a serpenyőt a tűzről, közel méteresek! :)

Nu, és akkor a recept.

A tejszín nem ortodox hozzávaló, de csodás krémességet kölcsönöz a pástétomnak, így nem szeretem belőle kihagyni. Más összetevőt, például fokhagymát és mustárt nem teszek hozzá, mert domináns ízük elnyomná a lényeget. Talán a legfontosabb tanács az, hogy sose süsd túl a májat, mindig maradjon rozé a belseje, különben a krémesen lágy csoda helyett a végén vízben áztatott kréta állagú valamit fogsz kapni!

Ha tetszett a cikk, ide kattintva "lájkold" és kövesd Házisáfrány kalandjait a facebookon is.

500 g pulykamáj
2 salotta hagyma vagy ½ fej vöröshagyma
3 ek konyak
3-5 ek portói, aszú, madeira vagy bármilyen más desszertbor
50 ml tejszín
2-3 ágacska kakukkfű
Só
100 g vaj

1. Tisztítsd meg a májat amennyire tudod az inaktól és vágd kb. 2 cm-es kockákra.
2. Egy vastag fenekű serpenyőben, közepes lángon olvaszd fel a vajat. Ne túl forróra, mert megbarnul. Dobd bele a lehető legapróbbra vágott hagymát és a kakukkfüvet. Párold a hagymát üvegesre.
3. Add a hagymához a májat és pirítsd gyorsan át minden oldalát úgy, hogy a külseje megbarnuljon kissé, de a belseje még rózsaszín maradjon. Sózd meg. Ha nagyobb adagot készítenél, mint én a bulira, ne tömd agyon a serpenyőt, inkább dolgozz több részletben.
4. Vedd ki a májat egy másik edénybe és csavard fel a serpenyőben a hőfokot magasra.
5. Öntsd a serpenyőbe az alkoholt és gyújtsd vagy ne gyújtsd meg, (Óvatosan a tűzzel!) majd forrald, míg az alkoholtartalmát elfövi, és add hozzá a tejszínt. Forrald be.
6. Vedd ki a kakukkfüvet, öntsd a beforralt alkoholt a máj mellé és botmixerrel pürésítsd. Hosszúkás edényben a legcélszerűbb dolgoznod, mert köpködni fog. Kóstold meg, és ha kell, ízesíts utána.
7. Tedd a pástétomot tálkákba és önts a máj tetejére vékony rétegben olvasztott vajat. Ez azért kell, hogy a máj felszíne ne kezdjen el oxidálódni, mert akkor csúnya barna lesz.
8. Hűtsd ki és tálald friss kenyéren, savanyúsággal vagy zöldségekkel.

Szoktam mondani, hogy az enyém nem egészség blog. És ez igaz is, meg nem is. Úgy értem, miután Görögországban nőttem fel, zömében mediterrán diétán élek, aminél kevés finomabb, izgalmasabb, és ha már itt tartunk, egészségesebb étrend létezik. Tele van színes zöldségekkel, illatos fűszerekkel és a nyár vad szenvedélyével. Az azonban tény, hogy egy tökéletes étel hozzávalóit sose helyettesíteném valami oda nem illővel csak azért, hogy megfeleljek az aktuális, rendszerint tiszavirág-életű gasztro trendeknek. Szerintem a sütemény legyen sütemény, a tejtermék tejtermék, a kenyér pedig lisztből, és ne valami méregdrága, de ehetetlen fűrészporból készüljön. Az ételt élvezni kell, és ha bekorlátozod magad, csak a saját életminőségeden rontasz. Egyél mindent, amit szeretsz, és mindenből csak a minőségit, de tedd mértékkel. Kerüld az adalékokat, a bolti műanyag nassokat, és meglátod, nem leszel se kövér, se beteg, boldog azonban annál inkább.

…Ez persze nem jelenti azt, hogy ne hinnék a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságában, sőt! Arra akartam kilyukadni csupán, hogy fogyassz olyan ételeket, melyek úgy egészségesek és finomak, ahogy vannak. Nem kell bennük semmit helyettesíteni semmivel, az ízük mégis csodás. Ott van például a lehetőségek egyik legsokoldalúbb tárháza, a magyarok körében még nem annyira népszerű, de szuperegészséges kuszkusz. A kuszkusz, az észak-afrikai berberek egyik alapélelmiszere nem más, mint gőzölt lisztgolyócskák, melyek remekül illenek szinte minden szószos ragu mellé, és ha hiszed, ha nem, az étel elkészítése pontosan 7 perc!

Sokáig gondoltam úgy (helytelenül), hogy a blogomra csak különleges ételek valók, a békebeli, „család kedvence” comfort food repertoárom pedig nem. Aztán később persze revideáltam az álláspontom. Mert tulajdonképpen mi is a baj a legnépszerűbb fogásaimmal? Miért is lenne ciki megosztani őket? Ott van például a fehérboros, dijoni mustáros, tárkonyos pulykaragum, amit a sógornőm egyenesen imád. Ha megkérdezem tőle, mit főzzek neki, mindig, de tényleg mindig ezt kéri, pedig gazdag a választék, hidd el! Nos, ebből a raguból rendszerint akkora mennyiséget csinálok, hogy közben úgy képzelem, még hetekig fogjuk enni, de nem, elfogy, bármennyi legyen, és bármilyen kevesen is legyünk rá.

Elöljáróban hagy mondjak annyit: rég vártam ilyen türelmetlenül, hogy túl legyek egy ételfotózáson, és felzabálhassam a témát az utolsó morzsáig!

Minden évben más-más kelt tésztát sütök ugyanis húsvétra, és mindegyik nagyon jól szokott sikerülni, de ez a mostani még a legvadabb álmaimat is felülmúlta! Pedig volt már tsoureki, azaz  görög, hagyományos kalács, török tahinis tekercs, krémsajtos-meggyes csoda, málnával töltött fantasztikus koszorú, de piros pesztós tekercs is. Mégis úgy érzem, most értem el a csúcspontot! A kalács sütés napján pont meg voltam hívva egy étterem új étlapjának a bemutatójára. A bulin aztán hiába tették elém a jobbnál jobb fogásokat, én csak bánatosan néztem, ahogy Panna barátnőm boldogan lakmározik, belém ugyanis egy fél langyos kalács felfalása után egyszerűen nem fért semmi! Se hátszín, se spárga, se borjú! Mégsem éreztem egyetlen percig sem úgy, hogy nem kellett volna annyi süteményt ennem!

Ez a kreáció két kedvenc alapanyagom kombinációjából született. Abból indultam ki, mennyire szeretem a csokoládés kalácsot, babkát, csigát, vagy bármit. Másrészt imádom a tahinit is, a közel kelet csodás szezámpasztáját, ami nem csak a humusz elengedhetetlen hozzávalója, de levesektől a szószokon át a süteményekig mindennek ad egy jellegzetes, gazdag és csodás plusz ízt és állagot. A tahini pedig remekül illik kelt tésztába is, ahogy arról már írtam neked egyszer. Csodás, ragacsos, dekadens süteményt eredményez. Gondoltam hát egyet, és összehoztam a csokit a tahinivel, abból baj nem lehet alapon, és nem is lett, sőt!