Töltöttpaprika, ami sokkal jobban sikerült, mint nagyié!

Szerző: Házisáfrány - 2011.08.22. 23:46 3 komment

Tudtad, hogy minden nő hárpia??? Akármennyire nem szeretném, időnként még én is! Legutóbb például a múlt héten. Az úgy volt ugyanis, hogy Sera, a séf haverom elesett a motorjával, eltörte a lábát és megkért, vigyem be a kórházba. Ültem az autóban, haladtam a helyszín felé, és megígértem magamnak, ha odaérek, befogom a számat, nem fogok megjegyzéseket tenni. Elég baj szegénynek a baleset. Erre kiszálltam, odamentem hozzá, és persze nem bírtam ki, rögtön rázendítettem, hogy biztos nem véletlen a lábtörés. Ez tuti büntetés, amiért nem úgy éli az életét, ahogy kellene. Jó lenne, ha végre leállna a korhelykedéssel, csajozással, bulizással. Hogy az élet felelősség. Meg egyáltalán. Most komolyan: ezek után csodálkozunk, hogy még nem vagyok férjnél???!!! :-)

Főzni azért fekvőgipsszel is lehet, így néhány nap múlva elhatároztuk, hogy a gyógyulást elősegítendő, összedobunk egy töltött paprikát. Mert azt kívánta a Kedves Beteg. Ritkán főzök magyarosat, nem ez a fő profilom, így aztán hezitáltam, felkerüljön-e egyáltalán az étel a Házisáfrányra. Kiváló alapanyagokkal dolgoztunk, kicsit változtattunk is az eredeti recepten, az eredmény pedig annyira, de annyira finomra sikeredett, hogy végül úgy döntöttem, igenis van a site-omon keresnivalója!

Címkék: paradicsom paprika magyaros

A szépséges paradicsomeszencia

Szerző: Házisáfrány - 2011.08.19. 09:47 1 komment

Nem szeretek semmit lenyúlni senkiről, de most úgy alakult, hogy mégiscsak. Mert Gyuri pár napja küldött egy e-mailt, hogy nem csinálunk-e átlátszó paradicsomeszenciát. Ez az étel már amúgy is régóta izgatott, de mindig halasztottam valami miatt. Pedig amióta egyszer a Mák bisztróban mini pohárban, eperdarabokkal szervírozták, nagy rajongója vagyok. Már-már megszállottan átnéztem egy csomó receptet, és kiválasztottam a nekem legjobban tetszőt. Szóltam Gyurinak, hogy szeretettel várom kérón a hétvégén, aztán daráljunk, csöpögtessünk és a végén természetesen együnk. Ő azonban nem ért rá a vikenden. Így alakult, hogy az ételt áruló módon nélküle csináltam meg, és kegyelemdöfés gyanánt a végeredményt még meg is etettem a nővérével még azon „hidegébe”, mert ő bezzeg ráért. Hát igen. A farkastörvények...

A paradicsom esszencia azért különleges, mert bár teljesen átlátszó a színe, intenzív paradicsom íze van és gyönyörűen néz ki. Szezonja természetesen július közepén kezdődik egyrészt, mert az alapanyag ilyenkor a legolcsóbb és íze is ilyenkor van a tetőfokán. A leves nem túl kiadós, 2 kg zöldségből összesen 500 ml lé lesz. A maradékot felfőztem, átpasszíroztam, gondoltam elhasználom pizzaszósz alapnak, mert nem szeretek ételt eldobni, de mire beforraltam, abból is csak nagyjából 150 ml lett, így a karácsonyi menüsor elejére ezt a fogást semmilyen szempontból nem javasolnám.

Címkék: zöldség paradicsom elegáns vegetáriánus

Pankomorzsában sült mesés lazacpogácsák

Szerző: Házisáfrány - 2011.08.14. 10:58 2 komment

Nnnnna ki az, akinek az anyukájával mindig egyszerű??? Tessék csak, tessék, tegye fel a kezét bátran! Jé, hogy milyen nagy a mozdulatlanság!... Nos, az én anyukám a minap arra vetemedett, hogy ajo blanco receptem kapcsán beírt a facebook üzenőfalamra ország-világ szeme láttára (igen, mama posztol, share-ol és lájkol), micsoda dolog már az, hogy fűnek-fának főzök és a szegény család meg nem ehet ebből semmit. Dühbe gurultam, felhívtam és közöltem vele, azok a bizonyos mások nem közlik velem reflexből még mielőtt meghallották volna az étel nevét, hogy ahhoz biztos rettentő drága az alapanyag és különben is elegük van abból, amikor koszt csinálok a konyhában. Mama rögtön rávágta, ne mondjam, hogy más nem mérges, ha kupit csinálok, és azt se, hogy ezek az illetők elpakolnak utánam. De igen! –jelentettem ki én és ekkor olyasmi történt, ami nagyon ritkán fordul elő: mama nem kontrázott, mert kifogyott az érvekből.

Címkék: tenger gyümölcsei gyors vacsorák

A nagy szendvicsteszt

Szerző: Házisáfrány - 2011.08.09. 13:02 7 komment

Judit hamarosan pékséget nyit az Újlipótban. A pékáru mellett szeretne tartani szendvicseket is, ám a kombinációkban bizonytalankodott. Hogy a kételyeket eloszlassuk, összeültünk néhányan a hétvégén egy-egy pohár limonádé mellett kenni, kóstolni, kritizálni és nem utolsó sorban enni. Az este befejezéseként rettenetesen megfájdult a hasam a sok zabálástól, de legalább megszülettek az első demo-művek és fotók. Arra kérlek, olvasd el a posztot és szavazz, melyik szendvics tetszik a legjobban, melyik a legkevésbé és miért. Ha lennének még ötleteid, azokat is szívesen látjuk! Írhatsz az info@hazisafrany.hu-ra, kommentelhetsz itt vagy a facebookon. Minden megoldás érdekel!!! :-) A válaszadók között kisorsolunk 5 kg pékárunak megfelelő kupont, amit a szerencsés nyertes beválthat a pékségben!

Pasta puttanesca, avagy hogy kerül az örömlány a tésztába?

Szerző: Házisáfrány - 2011.08.04. 12:16 Szólj hozzá!

Július vége volt, vasárnap, 16 fok és én két takaró alatt dideregtem. Ettől érthető okokból rossz kedvem lett. Bánatomban felhívtam Zsófit és megkérdeztem nem lenne-e kedve jobb híján feljönni hozzám csoportos öngyilkosságot elkövetni. Avval is megy az idő. Zsófi mondta, hogy azt talán mégsem, de mi lenne, ha helyette inkább főznénk, aztán ennénk. Némi huzavona után rá is álltam.

Az a jó, hogy a főzés mindig feldob, az evés szintén, a pletykálás meg pláne, így néhány óra múlva már mindent tudtam arról, ki kivel és ki kivel nem, a zsilettpenge használatát pedig posztponáltam októberig.

Címkék: olasz tészta vegetáriánus gyors vacsorák

Ajo blanco, a csodás spanyol fokhagymaleves

Szerző: Házisáfrány - 2011.07.31. 15:42 1 komment

Az úgy volt, hogy ismét közös evést terveztünk a csajokkal. Ez mindig kellemes elfoglaltság és már többször írtam, hogy a felállás az, én főzök, a többiek meg boroznak, cigiznek és időnként titokzatos fejet vágva, számomra ismeretlen, arra valószínűleg teljességgel méltatlan hímekkel sms-eznek az asztal alatt. Nos, amióta megy a site-om kicsit velem is nehezebb, mert ugye van ez a fránya fotózás, amihez fényviszonyok és kellékek szükségesek.

A jó fotók érdekében indítványoztam, hogy ha már úgysem érdekli őket a főzés rész, mert akármit is mondanak, szerintem ők igenis kizárólag enni szeretnének, legyen inkább az, hogy legalább a levest összedobom pikk-pakk mielőtt megérkeznek, és gyorsan megfotózom. Nnnna, ahogy nem akartam őket tanítani, máris felháborodtak! AZT már nem!- mondták- Vagy közösen főzünk, vagy sehogy és punktum.

Ok, ok, erre levonszoltam a kb. 20 kg-nyi lámpakészletemet a negyedikről, (nincs lift) mert sajnos mostanában már korán sötétedik, ám mire odaértem Anetthez kiderült, hogy összeszokott négyesünk leginkább felháborodott tagja, a hirtelen vadul tanulni vágyó barátném le is mondta az estét. Így történt, hogy hárman maradtunk, rengeteget röhögtünk, és a leves fotójához is sikerült elkapnom a nap utolsó, lemenő sugarait.

Címkék: leves spanyol mandula fokhagyma vegetáriánus

Horchata- love!

Szerző: Házisáfrány - 2011.07.27. 09:34 Szólj hozzá!

Már nem emlékszem hol ittam először horchata-t, de az biztos, hogy szerelem volt első kortyintásra! Aztán úgy döntöttem csinálok magamnak otthon, ne legyek már kiszolgáltatva a mexikói fast food-ok kénye-kedvének. Ha horchata recepteket keresel, végtelen számút fogsz találni, ám két dolgot mindegyik leszögez: az ital olcsó és elkészíteni gyerekjáték.

El ne hidd egyik állítást se!!!!

Lehet, hogy a horchata valóban kijön három forintból abban az esetben, ha kunsági „B” rizsből készíted, fehér cukorral és gazdaságos őrölt fahéjjal, de miért tennél így? Én Tilda márkájú baszmatit használtam, amiből egy kg 3000 Ft. Hidd el, igazán próbálkoztam valami egyszerűbb hosszúszemű fajtával, de beleszagoltam a baszmatis zacskójába és annak az illatnak nem tudtam ellenállni! Beletettem egy egész rúd bourbon vaníliát, némi első osztályú fahéj rudat Sri-Lankáról, aranyszínű, illatos nádcukrot Mauritiusról és az egészet ásványvízzel higítottam. Így már nagyjából annyira jött ki a 2 pohárka ital, mintha Veuve Cliqout-t szervíroztam volna a vacsora mellé. Bravó!

Ami meg az elkészítést illeti, úgy nézne ki a dolog, hogy a rizst éjszakára áztatod a fűszerekkel és a cukorral, majd másnap porrá turmixolod, leszűröd és kész. Nos, nem tudom próbáltál-e már valaha porrá őrölni rizst, de szerintem nem lehet, pedig nekiláttam derekasan, először a szupertrendi Magimixemmel, majd a botmixerrel, de az egész konyha úszott, ragadt a kifröccsent cukros létől, a lábam alatt pedig egyre nagyobb mennyiségben ropogott a durvára őrölt rizs. Sera, a séf haverom javasolta a kávédarálót, de kinek van türelme több bögrényi rizst és 6 dl vizet együtt kanalanként ledarálni??? Aztán a szűrés! No, hát az se megy ám csak úgy ripsz-ropsz!!! A muszlin lyukait ugyanis azonnal eltömíti a sok őrölt darabka, amitől a lé nem tud kifolyni, ott röhög rajtad a szűrőben és meg se mozdul! Végül kínomban nekiálltam kicsavarni az italt úgy, ahogy a rongyból szoktam a vizet. Ne tudd meg...

A sok szívás után lett, nem viccelek, kerek 2 pohárnyi italom. De az íze az mindenért kárpótolt! Lehet, hogy nem vagyok normális, de perceken belül újra fogom csinálni. Mert még ennyi macerával is megéri!

Nu. És szokásosan a recept. Hosszú szemű rizzsel dolgozz, és ha nincs otthon, hagyd ki a vaníliát nyugodtan. A rizs egy részét helyettesítheted blansolt mandulával. Én tettem az italba kevés tejet, ettől krémesebb lett az íze, de ha laktóz intoleráns vagy, nem szoktam ilyet mondani gyakran, de ez most tényleg az a dolog, ami fantasztikus lesz vegán változatban is.

200 gr (kb. 1 bögre) hosszúszemű rizs
2 ek cukor (ízlés szerint dolgozz)
1 rúd fahéj
1 rúd bourbon vanília
csipet só
6 dl víz
2 dl tej

  1. Áztasd éjszakára a rizst a vízzel, cukorral, sóval és fűszerekkel.
  2. Másnap turmixold az egészet a lehető legsimábbra.
  3. Szűrd le először szűrővel, majd muszlinon keresztül.
  4. Ha úgy érzed, tégy hozzá még kevés tejet.
  5. Jégbe hűtve, fahéjjel megszórva tálald.

Címkék: ital rizs fahéj mexikói tex-mex

Kipróbáltam a lightroom-ot!

Szerző: Házisáfrány - 2011.07.24. 12:28 1 komment

Már többször írtam, hogy ami a site-om fotózás részét illeti, fogalmam sincs, mit csinálok! De tényleg! Nekiállok kattintgatni, aztán valami majd csak lesz belőle. Hol jobb, hol rosszabb. Közben pedig irigykedve nézem azokat a blogokat, ahol tényleg tök jók a képek, és reménykedem abban, hogy egyszer talán majd én is...

A fotózás persze nem ér véget ott, hogy ellőtted a képeket! De nem ám! Mindig van utómunka, amit én photoshop-pal szoktam végezni. Mert ugye ilyesmire az a legjobb. Kérdésedre válaszolva a photoshop a következő fehér folt tudásom palettáján. Van az a néhány dolog, amit már belém vertek, de legtöbbször úgy érzem, tökéletesen megtanulni földi halandóknak kvázi mission impossible.

A tökéletes hamburgerszósz nyomában

Szerző: Házisáfrány - 2011.07.21. 10:10 6 komment

Adrinak születésnapja volt és felajánlottam, hogy majd én sütögetek a vendégeknek. Hamburgert. Mert az mindig beválik. Adrit nem a konyha iránti odaadásáért szeretem, így csak az alapanyagok kevéssé komplikált részének a beszerzését bíztam rá. A hagyma, paradicsom, hamburger zsemle nem okozott neki gondot és meglepő módon a cheddar sajt sem. A hústól azonban féltem egy kicsit. Azt már előre láttam, hogy ő nem olyan, aki csak úgy bebumlizik a Csarnokba Gál Józsiékhoz, így annyit kötöttem ki csupán, ne hipermarketben vegye meg a szajrét, és ha egy mód van rá, nyakat, lapockát vegyesen, szép húst, ne nagyon soványat.

Megérkeztem hozzá a Nagy Napon, hónom alatt díjnyertes hamburgerszószommal és egy üveg orosz, enyhén csípős sós uborkával, mert az íze remekül harmonizál a húspogácsáéval.

- Csak lapockát kaptam!- mondta Adri, én pedig kinyitottam a frigót, hogy megnézzem, mégis mifélét. És ekkor meghűlt ereimben a vér! A hűtőszekrényben ugyanis ott figyelt. 4 kg halványrózsaszín darálthús.
- Mondd, Adri!- szólaltam meg könnyeimmel küszködve- Jól látom, hogy ez disznó?
- Miért, Cica, abból nem jó a hamburger???

Kókusztejes vörös curry garnélával

Szerző: Házisáfrány - 2011.07.18. 08:58 Szólj hozzá!

Ha ez a shrimp curry mesélni tudna! Mert tervezem szegényt hetek óta, és valami miatt mégis mindig tolódott. Úgy alakult, hogy épp akkor, épp ott senki sem ért rá. A végén már a facebook-ra is felposztoltam, hogy ki akar enni nálam, ami lássuk be, igazán kétségbeesett húzás. Azért a végén csak elkészült és csak elfogyott. Ki gondolta volna...

Az úgy volt, hogy először Zolival szerettem volna megfőzni egy vasárnap délutánon, de pattintott. Utána bepróbálkoztam Emesénél, aki lerázott egy teljesen átlátszó „elkaptam egy gyomorvírust és lázas is vagyok” dumával. Még hogy gyomorvírus! Lárifári! Azt mindenki mondhassa! Végül jött a könyörgés a neten, és többen is jelentkeztek, de nem feltétlenül abban a konstrukcióban, amire gondoltam volna. Valaki például írta, hogy épp Isztambulban van, de ha várok néhány napot, megfőzhetem neki. Na, ejnye. Aztán mégis Emese lett a vacsorapartner pont egy hétre rá. Meg volt elégedve, mondanom sem kell, a derítőlapot is derekasan tartotta, és a maradékot becsomagoltam neki, hogy legyen másnap ebédje, mert a Házisáfrány már csak ilyen. Egy dolgot kötöttem ki csupán: a műanyag dobozt aztán adja vissza, mert arra ugrok! Még nem adta.

Emese, ha olvasod a cikket tudd, nem felejtek ám!!! :-)

image001.png

Facebook

Iratkozz fel hírlevelemre!

Címkék

ajándékok házilag (30) amerikai (18) aprósütemény (13) aszalt gyümölcs (4) bab (3) braising (3) brézingelés (3) bulgúr (4) buli (9) citrom (7) comfort food (5) csicseriborsó (4) csirke (9) csokoládé (15) cukor (13) dél-amerikai (3) desszert (58) dió (5) DIY (5) édes (4) édesség (22) egészséges (24) egypercesek (34) elegáns (5) élesztő (11) előétel (7) eper (7) ételfotó (3) étterem (6) fagylalt (6) fahéj (3) fesztivál (3) feta (3) főétel (14) fotó (3) francia (3) fűszer (20) fűszeres (7) fúziós (3) gallicoop (4) gluténmentes (4) görög (10) görög joghurt (5) grapoila (4) grill (3) gyerekeknek (8) gyors (8) gyors vacsorák (38) gyümölcs (6) habcsók (3) hal (3) húsvét (9) ital (5) joghurt (9) kalács (7) karácsony (28) keksz (11) kelt tészta (14) kenyér (20) kókusztej (3) könnyű (7) kovász (4) közel-kelet (5) közel-keleti (22) krémsajt (6) krumpli (3) kuszkusz (3) lazac (3) lencse (3) leves (10) liszt (5) mandula (4) marhahús (5) marokkói (6) mediterrán (9) mexikói (5) méz (4) nagy vendégségekre (3) nyár (3) olasz (11) olíva olaj (4) padlizsán (6) paprika (4) paradicsom (14) parmezán (3) péksütemény (5) pulyka (6) rizs (4) sáfrány (3) sajt (8) saláta (9) spanyol (9) sütemény (25) sütőtök (5) szponzorálttartalom (5) tahini (8) tapas-mezze (13) távol-keleti (5) tea (3) tejföl (3) tejszín (3) tenger gyümölcsei (3) tészta (7) tex-mex (3) tojás (5) ünnep (42) ünnepi ételek (35) vaj (6) vegán (8) vegetáriánus (42) vörösbor (3) zöldség (13)
süti beállítások módosítása