Amikor megtaláltam ennek a receptnek az eredetijét a Gourmet Travellerben, számos okból kíváncsi lettem rá. Először is, nincs benne liszt. Úgy értem egyáltalán, semennyi és semmilyen, tehát mandulaliszt, meg egyéb úri huncutságok sem. Másodszor, nincs benne se vaj, se egyéb hozzáadott zsiradék, csak annyi, amennyi a hozzávalókban van. Harmadszor, alig van benne cukor. Emellett az eredeti recept úgy szólt, „forralj fel tejet egy citrom levével, és ne ess kétségbe, ha elkezd túrósodni”. Nos, citromos tejet még sosem tettem sütibe, és ugyan most sem estem kétségbe, ám azt már ekkor is tudtam, hogy miután nem szeretem a citrusféléket csokoládéhoz passzolni, valószínű ki fogom cserélni a citromlevet passzírozott málnára. És milyen jól tettem!  

Jogosan kérdezheted, mégis mi tartja össze ezt a süteményt, ha ennyire nincs benne liszt, de meg fogod látni, az a jó sok tojás csodás, mousse-os állagot eredményez! A torta pedig szexin ronda külalakja mellet elképesztően finom! A desszerthez külön kell majd felverned az egész tojásokat, a fehérjéket és a tejszínt, majd ezeket egymás után, óvatosan kell adagolnod a masszához. Sütés közben tortád a sok habtól alaposan felfúvódik majd, meg fogod látni, így javaslom, hogy a forma oldalát úgy béleld ki sütőpapírral, hogy az a peremén túllógjon. Helyes kis felfújtad a sütés végeztével össze fog esni. Próbáld majd úgy kihűteni, hogy a sütő ajtaját először csak résnyire nyitod ki, mert ha lassan hűl, kisebb az esély, hogy a teteje berepedezik. Én türelmetlen voltam, nem vártam, szinte rögtön kikaptam, de azzal nyugtatom magam, lehet, hogy akkor is berepedt volna a teteje, ha lassan hűtöm ki, és különben is, ez a sütemény így is gyönyörű! A selymesen gazdag ízű mousse torta pedig apukámnak annyira ízlett, hogy a maradékra napokig rájárt, a sütést követő hétvégén pedig megint meg kellett neki sütnöm!

fótó: Hajnal Petra

Sose szerettem igazán a cukorvirág dekorációt. Általában erőltetettnek, csúnyának és ízléstelennek tartom az ilyesmit. Ha cukorvirág, leginkább a benzinkutakon, „hétkilencvenért” kapható rettenetes marcipán rózsa ugrik be elsőre, amit őszintén, nem tudom, ki vesz meg kinek, miért, és pláne ki a franc lehet az, aki örül is neki. Vagy ott vannak azok a rémes esküvői torták, melyek a harminc évvel ezelőtti vidéki lagzik retro hangulatát idézik. Komolyan: van, akinek ez még bejön az ilyesmi a „naked cake-ek” idején?

Cukorvirág díszeket a cukrász mestervizsgákon is kell készíteni, kötelező jelleggel. Emlékeszem arra, amikor pár éve egy ismerősöm készült a vizsgájára. Büszkén mutogatta nekem a saját, és osztálytársai kreációit, engem pedig kizárólag a jólneveltség tartott vissza attól, hogy megmondjam neki a frankót: Ezek mind baromi rondák!

Nos, amikor már tényleg azt hittem, ezt a dekorációs technikát nem lehet ízlésesen megoldani, egy nap szembe jött velem a közösségi hálón néhány fotó, gyönyörű, pasztellszínű virágról. Milyen szép csokor!- futott át a gondolat a fejemen, ám amikor elolvastam a poszthoz tarozó szöveget kiderült, a virágok egytől egyig cukorból készültek! Nehéz volt hinni a szememnek, mert e csodás kreációk, minden túlzás nélkül pontosan úgy néztek ki, mint az igaziak.

Nem sokkal később ott találtam magam Hajnal Petra cukorvirág készítő workshopján, hogy meggyőződjek arról, nem vagyok átverés áldozata. Petra, aki e lenyűgöző virágokat csinálja megígérte, nekem is menni fog, és azt is, higgyem el, nem olyan nehéz ám szép virágdíszeket készíteni, mint ahogy azt az ember képzeli. A téma babarózsa volt aznap. Én pedig izgultam egy kicsit.

Ahogy másban a tojásos nokedli fejes salátával, úgy bennem egy sor görög klasszikus ébreszt nosztalgikus nyári emlékeket, amiket Kúla néni készített a régmúlt, forró, mediterrán nyarakon. Minden évben eltöltöttünk ugyanis pár hetet nála Parga-n, az Észak- Görög falucskában. Kúla néninek volt egy fészekalja gyereke, akikkel lehetett bandázni és hozzá egy 150 cm-es magassága, amit kirobbanóan energikus természetével kompenzált. Vadregényes házát, mely pinea ligetek közé bújtatva álldogált a hegyen, csak egy hajtűkanyarokkal tarkított keskeny, ám annál hosszabb, egysávos úton lehetett megközelíteni. Amikor aztán délutánonként hazafele tartottunk a strandról, Kúla néni úgy érezte, az aprócska Renault 5-ösében csak akkor van biztonságban a kacskaringókon, ha minden egyes kanyar előtt tülköl egy hatalmasat az esetlegesen szembejövő gépjárművek értesítése és a balesetek kivédése céljából. Derék és bölcs volt a gondolat, de miután a nyári lakig jó tíz perc alatt lehetett eljutni a girbegurba úton, melynek egyenes szakasza egyáltalán nem volt, a néni egyszerűbbnek gondolta, ha az útszakasz legelején rátenyerel a dudára és a kezét le se veszi addig a másodpercig, amíg meg nem érkezik a házhoz. Ha valaki ekkor mégis szembe merészelt jönni vele, rettenetes fejhangon kiabálva, és az öklét rázva méltatlankodott: - De hát dudáltam! Ez nem hallotta, hogy dudáltam???!!!
…Hogyne hallotta volna, gondoltam ilyenkor csengő füllel, még Athénben is hallotta mindenki…

Nos, Kúla néni volt az általam ismert akkori világ legjobb szakácsa. Ő bizony igazi reformerként már 30-35 éve állította, jó ételt csak jó alapanyagból lehet csinálni és a gyerekei legnagyobb bánatára keresztes hadjáratot folytatott a ki tudja miből készülő gyorsételek ellen. Ő maga sütötte a kenyeret, pizzát és süteményt. Ha citrom kellett, letéptünk párat a kertben lévő gyümölcsöktől roskadozó fákról, ha meg tej, megfejtük Mérit, a kecskét. Csodás nyarak voltak, azóta is hiányoznak.

Az újév első napján kvázi kötelező lencsét enni. Hogy sok legyen a lóvé. Mert ez hozzá a kulcs. Aszongyák mások legalábbis.

Nos, én évek óta fogyasztom elsején ilyen-olyan változatban, nagy lelkesedéssel, de akárhogy is szépítem, sajnálatos módon be kell látnom, eddig még nem állt be komolyabb változás az anyagi helyzetemben. Abban azonban mindenkivel egyetértek, hogy a lencse szinte mindenhogy isteni! Ott van például a szintén csodás, görög mód elkészített változatom is, azt is kipróbálhatod. Az év első napján persze nem csak gazdagodni szeretne az ember, de ilyenkor lépnek életbe a tiszavirág életű újévi fogadalmak is, miszerint „most már TÉNYLEG elkezdek fogyókúrázni”, hiszen valahogy le kell imádkozni a testünkről a karácsonyi zabálás napjai alatt felkúszott plusz kilókat. A magyaros lencse pedig, füstölt hússal, sok tejföllel, fehér kenyérrel és virslivel akárhonnan nézzük, sajnos nem tartozik a kimondottan lájtos fogások közé. Mi lenne azonban, ha kapnál tőlem egy olyan lencsereceptet, ami már-már elképzelhetetlenül finom, ízvilága különleges, könnyű és hozzá még szuperegészséges is? Talán az a legjobb, ha inkább leírom, milyen hatást váltott ki belőlem az, amikor először készítettem.

…Az úgy volt, hogy felhívott Szandi. Meg is nyomtam a zöld gombot a telefonon, ám köszönés helyett a következő monológot kellett szegénynek végighallgatnia:
- Úristen, de jó! Uramteremtőm, ezt nem hiszem el! Édes Istenkém, mindjárt meghalok! Jajistenem, végem van!
- Mondd- kérdezte Szandi kissé döbbenten- tulajdonképpen szex közben zavartalak meg???!!!
- Dehogy!- válaszoltam teljes extázisban- csak eszem!

Anyukám határozottan állítja, az öcsém kiskorában szelíd, kedves, kezelhető gyerek volt. Soha semmi baj nem volt vele. Egyetlen helyzet volt csupán, amiben mama szabályszerűen rettegett tőle: az a pillanat minden egyes reggel, amikor letette elé a kakaót. Az ominózus kakaónak ugyanis a pár éves mini szőkeség szerint sose volt megfelelő a hőmérséklete. A napi hőfok-rituálé így hajnalanta hatalmas, üvöltős bőgéssel kezdődött. A kakaó ugyanis gyakran volt hideg. Az öcsém szerint legalábbis. Ilyenkor aztán rákezdett őkelme: hiiihiiideeeheeeegggg!!! Szerencsétlen mama pánikszerűen melegített. A kakaó ettől aztán gyakran lett meleg. Szintén az öcsém szerint, legalábbis. Az immár felmelegített kakaót megkapva tehát folytatta a bőgést. (Fohorohóóóóó!) Kakaó el, mosogatóban hideg vízbe be, hűtés indul. A kakaó ebben a fázisban gyakran lett túl langyos. Az öcsém szerint legalábbis. (Lahangyohoooos!!!)
Ezek a csodás reggelek tehát így teltek. A végén már szegény mama is üvöltött tehetetlen kétségbeesésében, de vagy féltucat hűtés-melegítés után mindig akadt egy olyan pillanat, amikor a kakaó hőfoka a fiatalember számára többé-kevésbé optimálissá vált.

…Nos. Én már akkor is teáztam…

Elöljáróban leszögezném az alábbiakat. Semmiképp se csinálj ehető ajándékot abban az esetben ha:

1. Olcsóbban szeretnéd kihozni, mintha boltban vennél valamit.
2. Időt szeretnél magadnak spórolni.
3. Nem szeretnél pepecselni.
4. Nem szeretnél a lakásban kuplerájt.

Bármit is mondjanak ugyanis mások az ehető ajándékokról, azok a nap végén drágák, a tervezésük-kivitelezésük csomó idődbe telik, és mire megtalálod a megfelelő csomagolást a tökéletes méretű dobozzal és cuki masnival, addigra az egésztől el is megy a kedved. Ha kiszámolod ez az egész mennyibe fájt, na akkor meg pláne! ;-)

Egy dolog azonban biztos: Semmi mással nem tudod úgy kifejezni a szereteted, mint valami olyannal, amit a saját kezeddel készítettél kimondottan annak a valakinek, aki fontos a számodra. Az ehető ajándék minden egyes fázisában benne van ugyanis a szeretteid iránti törődés, és bár nem vagyok egy nagy Oravecz-Coelho, mégis hiszem, hogy ha valaminek a készítése közben szépen gondolunk a másikra, az az ajándék annyira tele lesz pozitív energiával, hogy rettentő boldoggá teszi majd azt, aki kapja. Szeretteid öröme pedig hidd el, minden fáradtságot megér!

Nos, ezért van az, hogy évről évre újabb és újabb ehető ajándékoknak állok neki, mert milyen béna lenne már, ha mindig ugyan azt kapnák “ezek”, kell nekik a meglepetés. Hogy a dolog egy kicsit komplikáltabb legyen, az új ajándékok mellett van pár olyan régebbi is, mint a verhetetlen csoki szalámim, amit ha akarom, ha nem, mégis csak hozzá kell csapnom minden ajándékcsomaghoz, mert annyira szeretik, hogy kvázi elvárják.

Nos, az idén retro hangulatban talált rám a december, így arra gondoltam, csinálok törökmézet. Egyrészt izgatott, milyen lehet a házi változat, másrészt be akartam magamnak bizonyítani, hogy létezik a gyerekkoromban az állatkert mellett kapható szalakáli ízű rémségnél sokkal jobb is. És valóban! Törökmézet csinálni buli. Nem is nehéz. Két dologra kell csak ügyelned. Egyrészt mindent, de mindent készíts elő mielőtt nekiállnál, másrészt nagyon figyelj az időzítésre, mert ahogy a karamell elérte a megfelelő színt és állagot, azonnal cselekedned kell! A törökméz csokoládéba mártva sokkal finomabb, mint simán. Emellett bármilyen mousse-t és krémet feldobhatsz vele úgy, hogy tálaláskor beleszúrsz 1-1 rudat a desszertbe, vagy rámorzsolsz egy keveset a tetejére. Tortákba is morzsolhatod a krémmel együtt, de sose hagyd sokáig állni így, mert elveszti a ropogósságát!

Imádom a jó kenyeret, ki ne imádná. Gyakran sütök magamnak otthon, talán még emlékszel a tavaszi, házilag nevelt vadkovászom körüli mizériára. Szerintem ugyanis az igazán jó pékárunak nincs párja, így bár a főzésből élek, és már-már elvárás tőlem a meleg étel, mégsem jövök zavarba attól, ha csak pár szelet friss, ropogós kenyeret teszek a csajok elé, amikor váratlanul beállítanak hozzám dumálni. Ehhez általában pikk-pakk összedobok egy gyors krémet abból, amit épp találok a frigóban, csíkokra vágok némi zöldséget, és kész is tökéletes vacsora.

…Már ha az illető barátnők egyáltalán hajlandók „glutént” fogyasztani. Mert mostanában számos ismerősnél épp ez az első számú közellenség. Félre ne érts, pontosan tudom, milyen komoly betegség a cöliákia, ha valakinek az van nincs mese, tényleg nincs liszt, de szerencsére valójában csak minden 100 emberből 1-2 szenved benne. Azt, hogy valaki valóban lisztérzékeny-e, pedig az orvos állapítja meg. Nem hiszek hát abban, amikor a buddhista hátmasszőr, a sarki bioboltos sámán, vagy a spirituális auralátó kijelenti: „Bár műszerekkel ki nem mutatható, de hidd el, te is lisztérzékeny vagy, sőt MINDENKI az, csak nem tudja magáról”! Mostantól tehát szerinte te is edd a szörnyű ízű, a rendes kenyérnél egyáltalán nem egészségesebb, tudj’ Isten mi van benne, de legalább indokolatlanul drága, gluténmetes rémségeket.

Meg szoktam hát kérdezni a „nemeszemlisztet” barátokat, tudják-e egyáltalán mi a franc az a glutén, de persze általában fogalmuk sincs, így most elmondom neked, hátha te sem vagy benne biztos. A glutén, más néven sikér, nem más, mint két, a lisztben található fehérje, a gliadin és glutenin vegyülete. Ezek a fehérjék nedvesség hatására hálószerű mátrixot hoznak létre. Ez a háló kelesztéskor felfogja a tésztában, a kovász hatására képződő gázbuborékokat, majd sütés közben a keletkező gőzt ejti csapdába. Ettől lesznek a jó kenyérben azok a csodás lyukak. Hogy ez a fehérje miért számít méregnek a paleos, fehérje alapú diétában, azt még mindig nem értem pontosan. Tény azonban, hogy a gluténmentes lisztekből készült kenyerek esetén nincs mátrix-háló, ezért a térfogatnövelő anyagok által képzett gázok egyszerűen elillannak a tésztából. Azt hiszem, így már érthető, miért olyan az „egészségesnek” definiált, gluténmentes kenyerek jó része, hogy simán tudnál vele embert is ölni!

Gondoljon tehát bárki bármit, ha eszem, én igenis rendes kenyeret eszem. Egy valamire azonban mindig ügyelek: A kenyér ne legyen telepakolva adalékkal. Meggyőződésem ugyanis, hogy akik nem lisztérzékenyek, de rosszul lesznek a pékárutól, nem a glutént nem bírják, csak a hiperekben, tömegfogyasztásra szánt kenyerekben található jobb is, ha nem tudjuk miféle műanyagokat. Teljes kiőrlésű és rozsos kenyereket ezért mindig a Jókenyérben szoktam venni, ők ugyanis nem használnak adalékokat és a gabonájukat is a saját malmukban őrlik. A zömében nem fehér lisztből készült pékáru egy cseppet kevésbé is hizlal, és nem nyomja az egekbe a vércukor szinted. A fehér kenyérnél rusztikusabb íz pedig számos domináns ízű kencéhez jobban is illik.

Amikor tehát a minap feljött Andi, hogy közösen váltsuk meg a világot, szokásosan épp farkaséhes volt. Semmi kedvem nem volt főzni, így megnéztem, mit adhatnék neki, amitől jól is lakik, de nekem sem kell órákig pepecselni. Találtam a hűtőben egy doboz friss kecskesajtot, és akadt pár héjában sült paprika is, mert az csodásan feldobja a téli salátákat így mindig nagy adagokat csinálok belőle, neked is ajánlom, nem fogod megbánni. 10 perc múlva már ott is volt a vacsora az asztalon. Sültpaprikás kecskesajt krém, illatos, diós rozskenyér, és némi friss zöldség. Majszolás közben megbeszéltük, amíg ilyen jókat eszünk, történjen bármi, az élet igenis csodás.

Nyári ember vagyok, ha én dönthetnék a kérdésben, az év áprilistól októberig tartana.  Sajnos azonban nem addig tart, így a hideg hónapokban kipróbálok mindenféle praktikát, hogy a nyár illúziója megmaradjon. Nem gondolom például azt, hogy télen nehéz és amúgy tök egészségtelen ételeket „kell” enni csak azért, mert tél van! Az én tányéromon ilyenkor is ott a nyár. Kuszkusz színes zöldségekkel, hűs görög joghurttal, könnyű levesek, laktató, de vidám saláták, gyümölcsös desszertek. Én vagyok az, aki a karácsonyi kötelező körök után azonnal elfelejtem a fűszeres süteményeket és töltött káposztát, helyette inkább frissen sült pitát vagy illatos zöldség chipszet mártogatok a padlizsánkrémbe vagy humuszba, rituálisan várva a melegebb hónapokat. Ha ugyanis nyarat varázsolsz a tányérodra, hidd el, az a bizonyos nyár egész hamar eljön újra!

Szóval, ha innen nézzük, bátran felteheted magadnak a kérdést: mit is ittál esténként a belvárosban, amikor a Bazilika téren vihorásztál a barátokkal egy szál kombinépántos ruhában? Hogy Aperol Spritzet? És jó volt? Naná, hogy az volt! Nos, ebben az esetben meglátod, jó lesz az novemberben is!

Az úgy volt, hogy felhívott Panna a múlt szombaton. - Fázom,- mondta kissé bánatosan- esik és érzem a tél szagát a levegőben. - Ne izgulj!- vágtam rá azonnal én, a nagy problémamegoldó - gyere át este! Megnézünk egy szerelmes filmet, meg kapsz valamit enni és inni, amitől azonnal elfelejted majd milyen gyalázatos az idő odakinn! Ja, hozz egy üveg proseccot, a többiről majd gondoskodom!

Letettem hát a telefont, és nyomban nekiálltam empanadakat csinálni. Gondoltam ebben a helyzetben olyas-valamivel kellene megvendégelném Pannát, ami azon régiók egyikéből származik ahol szinte sosincs tél. Az empanada pedig pont ez az étel.

Ezt a mindenféle jóval töltött tésztabatyut Spanyolországban és Dél-Amerikában fogyasztják. Van belőle kicsi, falatka változat, cukin néz ki, de megcsinálni hosszabb idő, ám nagy, egész tepsis módon is el lehet készíteni. Ez utóbbi kevésbé látványos, de gyorsabban össze tudod dobni és kevesebb vele a meló. A tésztabatyukat ki lehet sütni olajban vagy meg lehet sütni sütőben.

Talán azt még pont nem meséltem neked, hogy én Amerikában jártam egyetemre. Mire egyetemista lettem, már jó párszor voltam az országban, néhány évvel előtte egy egész nyarat végig dolgoztam Washington D.C.-ben, a kollégiumi menza azonban így is kultúr-sokként érte a napközis rémségek emléke által kísértett kis szervezetemet. Az egy dolog, hogy a mi menzáinkhoz képest elképzelhetetlen volt a választék, de akadt pár olyan ételt is, amit előtte még sosem kóstoltam.

A hamburger, pizza, spagetti, salátabár, tucat gabonapehely és persze számtalan „normális étel” minden nap szerepelt a kínálatban. Három különböző zsírtartalmú tej közül válogathattam, és üdítőből is akadt vagy fél tucat. Mondanom sem kell, hogy a desszert választék sem volt szegényes. Csomó különböző ízű fagylalt mellett fagyasztott joghurtot is ehettünk mindenféle feltéttel, és sajttorta meg brownie is volt szinte mindig. OK, OK, menzás változatban, de akkor is!

A sütőtök pitével azonban nem tudtam mit kezdeni. Még a gondolatát is bizarrnak tartottam. Nem nagyon értettem mi lehet jó, egy barnás-sárgás, ráadásul zöldségből készült desszerten. Aztán amikor már minden egyéb süteményt az unalomig ettem, mert mint mindent, az elsőre jónak tűnő menzát is meg lehet unni rettentően, egy nap kipróbáltam a híres „pumpkin pie”-t, mi bajom lehet alapon. Kiderült, hogy mint az ikonikus édességek általában, ez is csodás. Igen, még menzás változat is! A kellemesen ropogós pitetészta krémesen lágy, édesen fűszeres tölteléket rejt, mely az ősz és tél összes boldogságát magában hordozza.

Később már a jobb éttermekben is ezt rendeltem, és a gourmet verzió hatványozottan überelte a menzás változatot. Nyilván. A sütőtök pite pedig azóta is az egyik kedvenc desszertem, és az sem véletlen, hogy sütőtökből újabb és újabb édességeket csinálok. Remekül passzol hozzá a Philadelphia krémsajt, a fehércsokoládé, a karácsonyi fűszerek és tejföl. Töltheted süteménybe, csinálhatsz belőle krémet vagy mousse-t. Ennek a verziónak az íze leírhatatlanul, valószínűtlenül, és már-már szürreálisan finom!

A halakat mindenki szereti. A hal egészséges, a hal nem hizlal, a hal gyorsan készen van, a hal könnyű, a halat még a gyerekek is szeretik. Sok rosszat tényleg nem lehet mondani róla. Halat sütni ráadásul pofonegyszerű, mégis rengetegszer hívnak fel a haverok azzal, hogy ott állnak a konyhában az ilyen-olyan kopoltyússal tanácstalanul, és mégis mihez kezdjenek vele. Nos, akár egy serpenyőben sütik meg pár perc alatt egy kis vajjal, akár a sütőbe teszik néhány hétköznapi fűszer társaságában, egészen biztos jól fognak járni. Nekem mégis a sóban sült hal a kedvencem. Egyszerűségének tökéletessége, a csodás íz, melyet gyakorlatilag plusz hozzávalók nélkül varázsolsz elő a halból, miden alkalommal lenyűgöz, amikor elkészítem.