Nem tudom, régen is így volt-e, de az egészen biztos, hogy mostanában ha vendégek jönnek, mindig az az első és legfontosabb problémám, hogy „ok, de mit együnk”? A kérdés mindig ez, bárki jön, bármilyen ügyben, mert enni ugye kell, és az nagyon nem mindegy, hogy mit! Lehet, hogy ciki, de nekem a menü megtervezése mindig a buli legizgalmasabb része, és mindig jóval tovább tart, mint a vendégség maga.

Nos, nyáron általában könnyű fogásokat csinálok. Van azonban úgy, hogy átjönnek a csajok és komfort ételre vágynak, mert épp mindenkinek van valami nyűgje. Most is ez történt, úgyhogy nem arra fókuszáltam, mi egészséges, miben van sok zöldség és kevés kalória, inkább csináltam valamit, amibe tettem tejföl is, meg tésztát is, meg húst is, mert az ilyen ételtől mindenki egy csapásra boldog lesz! Így történt, hogy elővettem egy régi, klasszikus Stroganoff receptemet, mert az mindig jó, de beletettem pár csavart. A bélszínt, mint alapanyagot azonnal elvetettem, mert mégis csak nyár van, meg a lányok amúgy is jobban szeretik a szárnyast és lássuk be, az étel így sokkal olcsóbb. Aztán arra gondoltam, mennyivel menőbb az, ha húskockák helyett cuki, mini- húsgombócokat csinálok, mert van valami a húsgombócokban, ami miatt mindenki odavan értük és a darált húsba rengeteg extra ízt is bele lehet csempészni. Azt pedig már sokszor írtam, hogy ha darálthús kell egy ételbe, én mindig pulyka felsőcombbal dolgozom, mert remek alternatívája a vörös húsoknak, és szerintem sokkal jobb az íze is. Ha pulykahúst veszek, rendszerint a Gallicoop márkát választom. A Gallicoop ugyanis rendelkezik fenntarthatósági tanúsítvánnyal, és kizárólag minden folyamatában ellenőrzött, magyar takarmánnyal etetett, hazánkban tenyésztett és tartott állatok húsát, és az azokból készített termékeket árulják, így a származását vissza tudod követni. E termékeknek emellett rendkívül vonzó tulajdonsága az is, hogy kaphatóak hiperekben is, így a vacsi hozzávalóiért nem kell száz helyre rohangászni.

Vannak azok az ételek, amiket kivétel nélkül mindenki imád, és a gyros mindenképpen ezek közé tartozik! Nálunk a gyerekek rendszeresen követelik, de mi van akkor, amikor épp nincs időnk kiugrani a kedvenc gyorsbüfénkhez? Vagy, ha aggódunk, hogy az utcán vásárolt tekercsbe rossz minőségű hús kerül? Nos, csinálunk otthon finomabbat, természetesen!

A gyros ráadásul, bár elsőre nem gondolnád, remek maradék feldolgozó étel, hiszen szárnyas hús szinte mindig van a mélyhűtőben, zöldség és joghurt is akad a frigóban, a pitához pedig természetesen mindig van liszt.

Gyrost nem csak vacsorára, de gyerek vagy felnőtt buliba csinálni is iszonyúan menő! A húst bepácolod előre, a joghurt szószt szintén bekevered, a pita tésztát pedig akár előző este is begyúrhatod. A zöldségeket összevághatod előre, aztán ha beállítanak a vendégek, csak bedobod a húst és a pita tésztát a serpenyőbe, vagy kerti buli esetén a grillrácsra, és kész! A pitát persze simán kisütheted már korábban is. Hidd el azt a bulit, ahol „házi gyrost” adnak, ráadásul ennyire finoman fűszerezett hússal, ilyen csodás pitába töltve, azt évek múlva is emlegetik majd!

Ha valaki rendesen beleássa magát a kovászolásba, óhatatlanul eljut arra a pontra, amikor ki akar próbálni olyan kelt tészta recepteket is az új módszerrel, melyeket eddig élesztővel készített. A mennyiségek átszámolása elsőre ijesztőnek tűnhet, de némi matektudással könnyebb, mint gondolnád. Nem beszélve arról, hogy annak idején nem árultak boltban élesztőt, így minden kelt tészta kovásszal készült, és ha dédanyáink így sütöttek, nyilván nekünk is menni fog!

Kovásszal időigényesebb dolgozni, mint élesztővel, de számtalan előnye van! A kovászolt tészták élettani hatásai vitathatatlanul jobbak: könnyebben emészthetőek, kevésbé nyomják fel a vércukor szintet és jóval komplexebb ízvilággal gazdagítják a sütit vagy kenyeret, mint az élesztős változat.

A kép illusztráció

Nem gondolnám, hogy bármikor a közeljövőben bekövetkezne az, hogy bezárják az élelmiszerboltokat. Azt meg pláne nem, hogy „mind meghalunk”. Azt azonban maximálisan megértem, hogy járványos időszakban, akiben van egy kis felelősség érzet, az nem akar percenként boltba rohangálni.

Tél vége, tavasz eleje van. Az ember vitaminszükséglete amúgy is a béka feneke alatt, az immunrendszerünk sincs a toppon, most van lecsengőben az éves „szokásos” influenza, és simán benne van a pakliban, hogy elkapjuk a koronavírust, így ha valamikor, hát ilyenkor kiemelten fontos, hogy felturbózzuk az ellenállóképességünket többek között azzal is, hogy a lehető legegészségesebben étkezünk.

Ne akarjuk a következő heteket mirelit pizzán és csokis kekszen túlélni, csak azért mert úgy a legegyszerűbb! Nem az a cél, hogy elhízzunk, az pedig kiváltképp nem, hogy a szervezetünket hasznos tápanyagok helyett üres kalóriával tömjük meg.

Ha rád jön a pánikvásárlás, gondold át, mégis, mit kezdesz majd 30 kg liszttel? És amikor nyáron megzsizsikesedik a fel nem használt 28 kg, azzal? Mi lesz a 40 kg száraztészta sorsa, ami a garázsban pihen? Az 5 literes felbontott paradicsomkonzervben figyelő maradék, 4.5 liter cuccal? És a fél raklap cukorral, amikor alapvetően mindig fogyózol és eltenni sem szoktál? Tényleg halrudacskákon és rizsen akarod tartani a gyereket hetekig?

Ebben a cikkben leírom neked, hogyan tudsz két hét esetleges karanténra úgy felkészülni, hogy „lesz itthon kaja”, de a végén nem kell majd több zsák romlott ételt a kukába dobnod, és még változatosan is étkeztél. Nem kell hozzá más, csak egy kis tervezés.

Vannak azok a projectek, amiket hosszú évekig halogatsz, pedig nagyon izgatnak. Ilyen volt nálam a tradicionális, amerikai-stílusú pulykavacsora, amit jó ideje ki akartam próbálni, mert már annyit olvastam róla, és annyiszor láttam a filmekben. Mindig megbeszéltük a csajokkal, hogy jó-jó, belevágunk, aztán évről-évre halasztgattuk, mert tudtuk, hogy rengeteg meló van vele. Azzal is tisztában voltunk, hogy ennyi munkát csak akkor érdemes egy vacsorába beletenni, ha minimum 20 főt összerántunk.

Aztán az idén gondoltunk egy nagyot, és jó előre, szeptemberben kitűztük a novemberi végi esemény időpontját, onnan pedig bizony már nem volt visszaút!

Belevetettük magunkat a szervezésbe azon melegében, ki-ki a maga módján. Ha ugyanis ekkora formátumú ünnepi vacsorát készítesz, melynek középpontjában egy 10 kg-os egész pulyka díszeleg, s amihez 3-4 fajta köretet, töltelékeket, mártásokat és számos süteményt készítünk, az bizony jó sok tervezést meg előkészítést igényel.

Közös chat csoportot hoztunk létre, receptek tucatjait küldözgetve egymásnak. A csajok azt próbálták kitalálni, hogyan lehetne a legfinomabb fogásokat a lehető legkönnyebben elkészíteni, miközben én szokás szerint pont az ellenkezőjére gyúrtam, legyen jó komplikált, mert, hogy az milyen izgalmas! Ezért aztán nap-nap után a hús sózásának kémiájával, a különböző húsrészek megfelelő maghőjének fontosságával, érthetetlen élelmiszerbiztonsági és egyéb teljességgel felesleges tudományos információkkal igyekeztem az őrületbe kergetni őket, amit meglepően jól tűrtek.

A vacsora minden várakozást felülmúlóan jól sikerült. Sok energiánk volt benne, de ezt a meghívottak szerencsére rettentően értékelték! Azt, hogy tényleg jót főztünk pedig onnan tudtuk, hogy a tálalás alatti kiabálást a 20 fős asztalnál néhány percre néma csönd váltotta fel, mert mindenki annyira élvezte az étel összes elemét, hogy még beszélgetni se maradt energiájuk! Talán az is hozzájárult a sikerhez, hogy ez egy igazi örömfőzés volt, nyomás és elvárások nélkül. Ahogy ott ültünk a hosszú asztalnál, felnőttek és gyerekek, barátok és rokonok, nagy egyetértésben, hangosan vihorászva, arra gondoltam, ilyennek kellene lennie minden ünnepi vacsorának, legyen az alkalom bármi, akár barátokkal, akár családdal költöd el.

Az óriási pulyka nagy része meglepő módon el is fogyott, de a süteményekre még mindenkinek maradt hely a gyomrában. A vacsorát a gyerekek óriási póker partival zárták, mi felnőttek pedig a szokásos „ebben az életben már soha többet nem eszem, semmit!” fogadkozással.

Persze egyetlen dologban mind egyetértettünk. A pulykavacsorával hagyományt teremtettünk, és eldöntöttük, hogy mostantól minden évben újra meghívjuk majd a barátainkat egy a mostanihoz hasonlóan mennyei lakomára!

Akik még sosem főztek be lekvárt, azt szokták hinni, hogy az a világ legmacerásabb dolga, akik meg rendszeresen csinálnak, tudják, ez nem így van. Az az egy azonban biztos, hogy nincs az a bolti változat, ami pótolhatná a házit, akár kenyérre teszed, akár sütibe töltöd. Ha nincs házi lekvárom, neki sem állok a süti sütésnek, mert az élet rövid ahhoz, hogy közepes süti miatt hízzak.

Ijesztő kimondani, de lassan 30 éve rakok el baracklekvárt, így most leírnám neked részletesen, mire kell ahhoz figyelned, hogy ne csak jó legyen, de ne kelljen bele tartósítószer se. Előrebocsájtom, hogy a befőzés nem egzakt tudomány, így az alul olvasottak nem örök érvényű igazságok, csak a saját tapasztalataim. Hasznosak lehetnek arra az esetre, ha most próbálkoznál eltevéssel először, vagy ha érdekel, mások hogyan csinálják.

Amikor Forest bácsinál, a sarki „gyorsszusisnál” eszem, szinte mindig teriyaki csirkés bentot kérek, mert annyira imádom a teriyaki szósz édes-savanyú-sós ízét. Aztán amikor a múltkor megkívántam, Forest bácsi épp zárva volt, így „segíts magadon, Isten is megsegít” alapon úgy döntöttem, csinálok egy kis teriyaki csirkét itthon. Valami ugyanis azt súgta, hogy nem csak megugrom majd a feladatot, de minden bizonnyal finomabb lesz az enyém, mint a gyorséttermi változat. Nos, nem tévedtem.

Amikor már úgy tűnt, sose lesz vége az apokaliptikusan viharos májusnak, amikor már biztos voltam benne, hogy az idén elő se szedem a nyári ruhákat, kvázi indián esőtánc gyanánt kaptam ajándékba egy George Foreman elektromos gömbgrillt és úgy éreztem ez egy jel, most már jönnie kell a melegnek. És láss csodát! Jött is. Nos, gondoltam a grillszezont megünneplendő, és az új családtagot felavatandó, gyorsan rendezek is egy sütögetést, mert enni ugye, na azt mindig kell. Amerikában amúgy a George Foreman grill annyira menő, hogy még a Jóbarátokban is szó esik róla, szóval kíváncsi voltam mit tud.

 A menüt persze hosszú napokon keresztül rakosgattuk össze, hogy akkor hogyan is legyen, és amikor nagy nehezen sikerült megállapodnunk pár olyan ételben, amit mindenki szeret, megdumáltuk azt is, melyik nap legyen a nagy zabálás.

A sütögetés előtt már egy hete igazi, verőfényes nyár tombolt. A buli után ez az időjárás töretlenül folytatódott.

…Azt ugye meg sem kell említenem, hogy a grillparty napja volt az egyetlen, amikor hideg is volt, de legalább az eső is esett. Nos, itt jöttem rá, mekkora mázli, hogy az új gömbgrillem elektromos, így bár a faszenes grillezés élményét adja, simán süthetsz vele bárhol. Mert az ömlő esőben, a kertben ugyan ez kicsit macerás lett volna. A bárhol pedig ez esetben egy félig zárt terasz lett, ide húzódtunk be végül.

Városi lányként az én fejemben kvázi alapvetés, hogy a tej dobozban terem, a mustár gyárban készül és joghurtos padlizsánt kizárólag a török büfékben árulnak. Vannak ugyanis azok az ételek, amiket valahogy sosem jut az eszünkbe otthon megcsinálni. Pedig tök egyszerűek. És finomak. És szeretjük őket. És mindenki más is szereti őket. De valahogy akkor sem.

Mindig mondogatom a mostani 18 éveseknek, hogy „azénidőmben” mennyivel vadabbul buliztunk, mint ahogy ők tolják. Pedig a mai „limót és komplett szórakozóhelyet bérlünk” partykhoz képest ezek meglehetősen fapados események voltak. Se catering, se profi DJ, helyette a lakásból elüldözött szülők, a fogasról lenyúlt, soha elő nem kerülő télikabátok, táskák, és a rettegés, hogy mi van, ha feljön „a Moszkva tér”. Az azonban egészen biztos, hogy olyan boldogok azóta sem voltunk! Ezekben a bulikban ködös emlékeim szerint meglehetősen sok, prémium minőségűnek a legjobb indulattal sem nevezhető alkohol fogyott, étel ellenben szinte sosem, vagy ha valami mégis, az kimerült pár bánatos szelet zsíros kenyérben, amit tuti megzabáltunk az első 30 percben. Hol volt akkor még az éjszakai pizza és sushifutár! Talán ez az oka, hogy így 25 év távlatából is jól emlékeszem arra a bulira, „a Rammacheréknél”, ahol a kedves mama, mielőtt elhagyta volna a süllyedő hajót, gyorsan összedobott egy óriási adag tojáskrémet annak reményében, hogy talán ha eszünk, kevésbé nyomunk be és nem szedjük darabjaira a lakást. A számítása be is vált, hiszen én a mai napig emlékszem arra, milyen jól is esett az a bizonyos tojáskrém éjféltájt, jó pár pohár vállalhatatlan vodkanarancs és VBK után.